2019. március 5., kedd

A FIDESZES KÉPVISELŐ, AKI ÁLLANDÓAN AZ EU-T ÜTI, MIKÖZBEN A CSALÁDJÁVAL FOLYAMATOSAN HÚZZA BE AZ EU-S TÁMOGATÁSOKAT

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2019.03.05.


Hörcsik Richárd göncruszkai református lelkész, aki 1990 és 1994 között az MDF, majd 1998 óta a Fidesz parlamenti képviselője, mindig is az európai ügyekkel foglalkozó bizottság tagjaként dolgozott, 2010 óta pedig az elnökeként dolgozik az Országgyűlésben. Ebben a minőségében az utóbbi években többször is felszólalt Brüsszel és az Európai Ügyészség ellen, amihez Magyarország mellett csak Lengyelország és Svédország nem csatlakozott.

A 63 éves volt sárospataki polgármester 2010-ben azt mondta, Magyarország nem az EU elvárásainak igyekszik megfelelni, hanem a magyar emberek érdekeit képviseli Európában, 2017-ben pedig a Parlamentben úgy fogalmazott:

„[A kormány] nem azért nem támogatta az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, mert akár félne az uniós vizsgálatoktól, vagy éppen ellenezné az uniós források felhasználásának az ellenőrzését, szó sincs erről, mert erre egyébként létezik két uniós intézmény, az Eurojust és az OLAF.”

Pedig, ahogy azt az Elios-ügy is mutatja, az Eurojust és az OLAF jelenleg képtelen megvédeni az EU-s pénzeket, és teljesen alkalmatlan tagállami korrupciógyanús ügyek elszámoltatására. (Hogy mire lehet jó az Európai Ügyészség, ami mellett Hadházy Ákos független parlamenti képviselő kezdeményezésére eddig kb. 450 ezer aláírt gyűjtöttek össze, arról itt egy korábbi videónk.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.