Szerző: TÓTH RICHÁRD
2019.03.15.
1988 decemberében a kormány úgy határozott, hogy több évtizedes szünet után újra nemzeti ünneppé nyilvánítják március 15-ét, 1989-ben a rendőrök gumibot helyett már kokárdát viseltek, az akkori ellenzék szabadon ünnepelhetett. Nem mindig volt ez így, 1986-ban például, a „lánchídi csatában” a hatóságok csapdába csalták és megtámadták az ellenzéki demonstrálókat, a karhatalom ütötte-vágta a felvonulókat. 1988. március 15-én pedig már az engedély nélküli tüntetés reggelén egy napra „preventív” őrizetbe vett a rendőrség kilenc ismert ellenzékit.
De 1989. február 11-én az MSZMP központi bizottsága határozatban ismerte el, hogy „a politikai élet pluralizálása – az adott hazai helyzetben – a többpártrendszer keretei között valósítható meg”, így az akkori március 15-e a viszonylag szabad hangulatban valósulhatott meg. Az ünnepre az állampárt is készült, a hivatalos ceremóniára hiába mozgósítottak, a beígért 50-60 ezer helyett jó, ha 15-20 ezren voltak.
A tömeget az ellenzék mozgatta meg, a 31 alternatív szervezet (köztük az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, a Független Jogász Fórum, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Történelmi Igazságtétel Bizottság) hívására áradt a tömeg a hagyományos ellenzéki helyszínekre, elsősorban a Duna-parti Petőfi-szoborhoz, a Szabadság, a Kossuth és a Bem térre. Az ellenzéki megmozdulásokon 80-100 ezer ember volt az utcákon Budapesten, országszerte összesen még ennél is többen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.