Szerző: HAVAS ATTILA
2019.02.15.
Politikai csatározások vs. szakpolitikai viták: a párbeszéd lehetősége
A fontos, nagy hatású döntéseket a fejlett országokban alapos elemzésekkel és az érintettek bevonásával folytatott érdemi szakmai vitákkal készítik elő. Az alapelveket és az előzetes elgondolásokat általában egy „Fehér Könyv”-ben széles körben hozzáférhetővé teszik, azokat megvitatják, majd egy „Zöld Könyv”-ben összefoglalják a részletesebb, már kidolgozottabb javaslatokat, ami tehát még mindig nem döntés, hanem a további finomítást, egyeztetést szolgálja. Ez a megközelítés – az alapos szakmai előkészítés és az érintettek bevonásának módszere – természetesen Magyarországon is ismert, de sajnálatos módon csak ritkán alkalmazzák. Az MTA tervezett gyökeres átalakítása – ami Kenesei István levezetése szerint egy mesterterv megvalósításának befejező lépése (Az Akadémia végórái, ÉS, 2019/5., febr. 1.) – nem az üdítő kivételek számát növeli.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a következő lépésekkel és módszerekkel készítette elő az MTA átalakítását.
1) A miniszter szisztematikusan megismételt néhány könnyen felfogható és jól megjegyezhető állítást számos interjúban: az MTA intézetei elenyészően kevés szabadalmat nyújtanak be, nem jó a kutatási teljesítményük, és miközben az MTA politizál, az MTA elnöke még sohasem járt nála, hogy tárgyaljanak.
2) Diasorozatokban és miniszteri interjúkban csepegteti az elképzeléseit az MTA-intézethálózat átalakításáról és más, innovációpolitikainak látszó célokról, valamint a tervezett lépésekről, tehát címszavakban, nem kidolgozott stratégiai dokumentum formájában. A miniszter tanácsadója, Grüner György fizikus, aki évtizedekig Kaliforniában dolgozott, szintén interjúkat ad a Mandinernek, és nem szakmai vitákon fejti ki a javaslatait.
3) Az MTA honlapján elérhető közlemények tanúsága szerint a miniszter nem reagál a leginkább érintett szervezet felvetéseire, kérdéseire, javaslataira – még annak a bizottságnak a javaslataira sem, amelyet az ő kérésére hoztak létre, és amelyikbe hét tagot delegált –, érdemi egyeztetésre nem ad lehetőséget.
4) Az MTA-tól azt kérte, hogy március 31-ig „világítsák át” a kutatóhálózatot, és az „átvilágítás” eredményei alapján osszák fel az egyes intézetek között az állami támogatást. A megállapodás felgyorsítása érdekében az ITM csak a bérköltségek fedezetét utalja át az MTA-nak, de azt is csak egy-egy hónapra (szemben a sajtóban rendszeresen emlegetett negyedévvel), a működési költségekre fordítandó összeget pedig egyáltalán nem. Így a hatályos törvények és egyéb szabályok betartása mellett nem lehet folyóiratokat rendelni, a műszerek és berendezések működtetéséhez szükséges anyagokat és energiát megvenni, a különböző tudományos gyűjtemények fenntartási költségeit fedezni, az állatházakat, génbankokat stb. fenntartani. Az ITM szerint az egyébként rosszul teljesítő MTA-intézetek hazai és nemzetközi pályázatokon annyi pénzt nyertek, hogy nem lehetnek likviditási gondjaik: a pályázati pénzek fedezetet nyújtanak minden költségre. Azt soha nem teszik hozzá, hogy ez az érvényben lévő jogszabályokba ütközne.
5) A korábban rögzített március 31-i határidőt figyelmen kívül hagyva az ITM felügyelete alá tartozó Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal január 31‑én meghirdette a Tématerületi Kiválósági Programot, amelynek keretében elosztanák az eredetileg az MTA-intézetek alaptevékenységének támogatására szánt 20 milliárd forintot (más források becsatornázásával összesen 27 milliárd forintot). Az igénybejelentésnek nevezett „nem pályázatok” benyújtására 28 napot kaptak a pályázók. Az irreálisan rövid (1 gépelt oldal!) pályaművekben be kell mutatni az eddigi eredményeket, a jövőképet, a hosszú távú célokat és a várható eredmények társadalmi-gazdasági hasznosítását, viszont a finanszírozás csak 2019-re szól. A 27 milliárd forintra az MTA intézetei mellett az utóbbi években kivéreztetett egyetemek és a jól kistafírozott állami alapítású kutatóintézetek is „igényt jelenthetnek be”.
6) Az átalakítási elképzeléseket bemutató diákon a következő megjegyzést tüntette fel az ITM: „Az anyagot a Kormány nem tárgyalta, nem annak véleményét tükrözi, szigorúan munkaanyag, bizalmasan kezelendő, csak a Versenyképességi Tanács tagjai számára készült.”
Ez egy mesterien szerkesztett csapda: ha az MTA valamelyik vezetője vagy alkalmazottja véleményt mond az átalakítás tervéről, azzal egyszerre politizál és „bizalmat” (értsd: titkot) is sért. Ezt a csapdát azzal próbálom elkerülni, hogy az innováció közgazdaságtana néhány idevágó eredményét és azok szakpolitikai következményeit emelem ki az alábbiakban. Emiatt meglehetősen száraz lesz a cikk nagyobb része. Azok kedvéért, akiket ez esetleg elriasztana, megelőlegezek két fontos állítást.
Az MTA intézetei sem érinthetetlenek, bizonyosan lehet javítani a teljesítményükön is, de főként a kutatási eredmények megismertetésére, terjesztésére és hasznosítására szolgáló módszereken. A mostani átalakítási terv céljai és módszerei azonban szembemennek a fejlett országokban követett célokkal és szakpolitikai gyakorlattal.
Az MTA-kutatóhálózat reformja akkor lehet eredményes, ha első lépésként az érintettek bevonásával, a sikeres országokban bevált módszerekre támaszkodva, elkészül egy átfogó TTI-politikai stratégia, ami a közpénzből finanszírozott kutatóhelyek szerepét, feladatait, teljesítménymérését és a finanszírozásuk módját is meghatározza. Egy ilyen stratégia kidolgozása időigényes, komoly szakmai feladat, nem végezhető el néhány hónap alatt...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.