TGM: A CIGÁNYOK TÍZ ÉVE

MÉRCE
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2019.02.23.

Neonáci terrorizmus Magyarországon – evvel a szalagcímmel nem találkoztunk az utóbbi évtizedben. Mindenki tudja pedig, hogy mi történt. Elkötelezett neonáci militánsok (köztük a katonai elhárítás egyik kéme) találomra támadtak romákra, Tatárszentgyörgyön és egyebütt, hat ember meghalt, többen megsebesültek. A nyomozást vonakodva folytatták, sok – könnyen elkerülhető – hibával, a tettesek többségét elkapták, elítélték, bár vannak még homályos pontok. A parlamenti vizsgálóbizottság – vezetője: Gulyás József képviselő (SZDSZ) – munkáját akadályozták, számos dokumentum máig nem hozzáférhető. Az ügyről tisztességes és magas színvonalú műveket írt Vágvölgyi B. András, Tódor János, Tábori Zoltán. Filmek is készültek. (Sajnos én nem láttam őket.) A cigányság legjobb vezetői – Horváth Aladár, Setét Jenő – elmondták a magukét, vagyis az igazat, becsületesen és visszafogottan. Mohácsi Viktória magyarországi roma értelmiségi, európai képviselő (SZDSZ) ellen hajsza indult, elmenekült az országból. Mások is megszólaltak, nem kevesen, de nem sokan, nem elegen, nem köszönték meg nekik.

Indokoltan vetették föl a bírálattal előmerészkedő romák és a romák „magyar” (ez a szó ma elsősorban „nem cigány”-t jelent) barátai, hogy a társadalom nagy többsége, legalábbis a látszat szerint, mintha közönyös lett volna a terrorista sorozatgyilkossággal – rasszista politikai gyilkossággal – szemben, mindenesetre hallgatott. A cigányok mellett nagyobb szolidaritási vagy szimpátiatüntetések nem voltak, egyetlen szerényebb kivétellel a budapesti XIII. kerületben. A mostani évfordulós megemlékezésekben azt olvasom, hogy mintha még a romák is elfelejtették volna az egészet. Másokról nem is szólva.

Tíz év telt el, az ország politikai vezetői – kormánypártiak és ellenzékiek – hallhatóan nem beszélnek a témáról, a legtekintélyesebb írástudók is többnyire félrenéznek. Vannak, voltak kivételek (érdekes módon ezt is elfelejtették), de a cigánykérdéssel hivatásszerűen foglalkozó, elkötelezett társadalomkutatók, NGO-aktivisták, szociális munkások, pedagógusok – akiknek legalább mi itt hadd fejezzük ki szerény hálánkat – kivételével ma (majdnem, de csak majdnem) mindenki csöndben van. Rossz lelkiismeret?

Vagy hallgatólagos egyetértés a neonáci gyilkosokkal?

Nagyon hosszú a politikai szervezetek, a médiák és a független politikai írók lajstroma, amelyek és akik az elmúlt években – a cigányellenes náci terrortámadások után is – fóbiás fajgyűlölet nyilvános kifejezését engedték meg maguknak. Vagy csak a romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés józan, higgadt, magabiztos pártolásával tűntek ki...

ITT OLVASHATÓ