Szerző: VÁRHEGYI ÉVA
2019.02.22.
Az alacsony kamatszint, valamint az ennek hatására leértékelődött forint elvileg ösztönzi a gazdasági növekedést, bár az ország tetemes kereskedelmi többlete mellett ez inkább csak inflációt gerjeszt, ami a válság nyomán összeszűkült kereslet, illetve a külföldről ható deflációs tendencia miatt volt elkerülhető. Azt is tudni lehet (és erre már egy 2011-es jegybanki elemzés is felhívta a figyelmet), hogy a gyors gazdasági növekedés nem minden körülmények között összeegyeztethető az árstabilitással (ami a jegybank elsődleges célja), csak akkor, ha a kibocsátás trendje, vagyis a potenciális növekedés emelkedik, és nem akkor, amikor az aktuális növekedés megy a trend fölé, például a tetemes uniós forrásoknak köszönhetően. Márpedig idáig ez utóbbi volt a helyzet.
Az elmúlt hat év igencsak kedvezett Matolcsy korábbról megismert, a gazdasági növekedést mindenek elé helyező hajlamának, amely jegybankelnökként is jellemző maradt. Szerencséje volt, hogy éppen akkor ülhetett az elnöki székbe, amikor minden feltétel adott volt a példátlan mértékű monetáris lazításra, amellyel egyidejűleg szolgálhatta az inflációs célkitűzést (vagyis most az árszínvonal emelkedését), és ösztökélhette a gazdasági növekedést. Az első években így sem sikerült elérni az árstabilitást: az infláció 2017-ben került először a megkívánt 2–4 százalékos célsávba, addig jóval alatta volt. Ami nem öröm, hiszen az „egészségestől lényegesen elmaradó infláció (...) a válság utáni fájdalmasan lassú kilábalás majdnem az egész világgazdaságra kiterjedő, kedvezőtlen mellékhatása” (Surányi i. m.).
Kevésbé pangó gazdasági környezetben gyökeresen eltérő, Matolcsy György habitusához kevéssé illő feladat hárul a jegybankra: a gazdasági szereplők túlfűtött növekedési hajlamát kell letörnie. Kamatemeléssel és más szigorító lépésekkel kell megelőznie a túlzott, a gazdasági kalkulációt aláásó és így hosszabb távon magát a növekedést gátló infláció kialakulását. A most márciusban induló új ciklusban már az MNB sem úszhatja meg megszorító intézkedések nélkül. Az egyre inkább negatív reálkamatok mellett nem folytatható az eddigi, az infláció erősödésével automatikusan lazuló monetáris politika. Már az utóbbi egy-másfél évben is volt némi hazardírozás abban, hogy a Fed és az EKB szigorító politikája, valamint a növekvő geopolitikai feszültségek, továbbá a jócskán felfúvódott részvény- és ingatlanár-buborékok kipukkadásának veszélye miatt óvatosabbá váló befektetői magatartás ellenére is fenntartotta extrémen laza monetáris kondícióit, és még a növekedésihitel-programot is újraindította.
A deflációs világgazdasági környezetben és a lanyha belföldi kereslet mellett a forint meggyengülése nem idézett elő inflációt, ám mára megváltozott a helyzet. Emelkedik az energiahordozók és nyersanyagok világpiaci ára, élénkül a fogyasztás és beruházás, és a dinamikusan növekvő bérek is felfelé nyomják az árszínvonalat. Ilyen feltételek mellett a befektetői klíma romlása, a kockázatkerülő magatartás erősödése hatására esetleg tovább gyengülő árfolyam még inkább felpörgetné az inflációt.
„Az MNB-nek nincs árfolyamcélja” – volt rendre a lakonikus (és hamis) válasz a forint gyengülése miatti aggodalmat kifejező kérdésekre – már ha egyáltalán született válasz; Matolcsy, jegybankelnöktől szokatlan módon, elvétve nyilatkozik csak a monetáris politikát érintő kérdésekről. A botrányos jegybanki alapítványok létrehozása óta külön értesítés nélkül is tudható, hogy az MNB-nek nagyon is van árfolyamcélja: a vezetője kifejezetten érdekelt a forint gyengülésében, mivel ez teremt olyan árfolyamnyereséget, amit szabadon felhasználhatónak gondol, a költségvetésnek befizetett részét pedig a kormánynak tett szívességnek tekinti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.