SZÁZ ÉV MAGYAR

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.02.07.

„Az, hogy magyar irodalom, azt jelenti, hogy magyar szerző úgy ír, hogy a horizontján magyar olvasó virtuális képe lebeg, és azt szeretné, száz év múlva szintén magyar olvasók, ítészek, kánonalkotók helyezzék el az ő életművét a magyar irodalom egészében. Aki így gondolkodik, az magyar író. Aki nem, az magyar író és még valami. Mert van egy másik ág, aki világhírű író szeretne lenni, de nem bír annyira idegen nyelvet, hogy azon a nyelven írjon, hanem magyarul írja, de gyakorlatilag egy németországi vagy franciaországi, amerikai olvasó képe lebeg az ő szeme előtt. Azt szeretné, hogy lefordítsák a művét, és azokon a piacokon fusson be. Ő az én alapállásom alapján nem tekintendő ebbe a körbe tartozónak. Nem azt mondom, hogy nem magyar író, csak azt, hogy ez egy üzleti vállalkozás az ő részéről, hogy világhírű akar lenni.”

A szükségesnél talán hosszabban idéztük Demeter Szilárd szavait. Nem akárki e veretes mondatok megfogalmazója, hanem a Petőfi Irodalmi Múzeum, ismert rövidítéssel a PIM nemrégiben kinevezett igazgatója.

Nem mosolyogni kell, hanem beleborzongani. Mert aki idáig abban a tudatban élt, hogy kétféle magyar író van, úgymint, jó és rossz, mostantól lássa be, hogy tévedett. Számszakilag nem változott semmi, továbbra is kétféle magyar író van, de a felosztás más lett: az egyik típusú magyar író szimplán csak magyar, míg a másik, szintén magyar, de emellett még valami más is. Az utóbbit a jelen kurzus nem szereti. Nem tiltja be őket, börtönbe sem küldené a képviselőiket, csak nem akarja nekik megbocsátani, hogy írás közben nem a magyar olvasó képe lebeg a virtuális horizontjukon. Pedig ez még írói képnek is szép volna, de ők erre sem figyelnek, mert egyedül az élteti őket, hogy külföldön is befussanak...

ITT OLVASHATÓ