Szerző: SZELE TAMÁS
2019.02.03.
Meg nem is a Magyar Nemzet indul újra. Csak ez lesz a neve. De aki lelkesen csapna le szerdán az újságosnál az „új” lapra, annak csalódnia kell majd, mikor belelapoz: ő egy Magyar Időket vett. Igen, ugyanis a Magyar Időket, ezt a kísérleti célokra létrehozott, de sikeresnek bizonyult fejlesztést, ezt a mutáns harci kiborgot nevezik át Magyar Nemzetre.
A hang Jákobé lesz, még ha a kéz Ézsaué is – de ez mire jó?
Azt nem mondanám, hogy nem tudtunk róla. A szándék már hónapok óta ismert volt a szakmában, volt, aki mert róla beszélni, volt, aki nem: egy volt kollégámnak említettem vagy nyolc hete, akit a rossz sors a kormánymédiához sodort, ő csak rejtelmesen hallgatott – már amennyire lehet Messengeren hallgatni, bár persze lehet – de tudtam, hogy tudja, hogy tudom (becsületére váljék: amint a hír nyilvánossá vált és már nem kockáztatta a kiadásával a mindennapi kenyerét, elsőként küldte el nekem, mert rendes ember ő, csak ennie is kell – szerencsére politikamentes területen dolgozik). Szóval, olyan volt az egész mint egy olasz operában a titok. Sok száz ember előtt énekli a hőstenor torka szakadtából a színpad közepén, hogy „Itt senki sem hall engem, senki sem lát”. Segreto di Pulcinella volt ez, a szép olasz kifejezéssel, titok, amit mindenki tud, csak nem beszélünk róla.
Ha a többi bizalmas értesüléseim is ilyen pontosak, cudar egy betyár világ jön, annyit mondhatok – csak éppen nem árulom el, amit tudok, bár szerintem tudják, hogy tudom.
Vagy hogy is van ez.
Egyszóval, szinte mindenki számított erre a nem túl meglepő húzásra. Még a dátumot is ki lehetett ókumlálni. Hát hogyne lehetett volna.
Hiszen február hatodikán nevezik át a lapot, a G-nap évfordulóján.
Aki meg nem tudja, mi az a G-nap, az az elmúlt négy évet valami thébai barlangban töltötte remeteként, szárított sáskán és pergelt mézen tengetve napjait. Nagyon irigylem az illetőt – de azért elmondom: 2015. február hatodikán választotta le és fordította szembe részben Simicska Lajos médiabirodalmát a kormánypártról. Az akkori eseményeket számosan elemezték már, még számosabban fogják, a jövő történészeinek tömege fogja ebből írni a diplomamunkáját, ideális téma, ugyanis senki sem biztos abban, mi a jófene történt akkor.
Még én is foglalkoztam volt vele, körülbelül azzal az eredménnyel, miszerint valószínűleg gazdasági érdekek ütközhettek frontálisan politikai érdekekkel.
Orbán gecinek nevezése tényleg csak egy szimbolikus gesztus volt a történetben, gyakorlati jelentősége maximum annyi, hogy „nevet adott a gyereknek”, erről nevezték el az egész jelenséget. Ecsetelhetném, hogy lett a kőkemény és semmiféle eszköztől vissza nem riadó üzletember Simicskából, aki korábban a korrupció és a mutyi jelképe volt a köztudatban egyes egyszerű lelkek számára dacos magyar demokrata Messiás, ellenzéki Krőzus ettől az egy négybetűs szótól, mesélhetnék az alfeléhez járuló zarándokseregről, akik levett kalappal érkeztek hozzá – nem csak a tisztelet okából, hanem azért is, mert azt remélték: tesz valamit abba a kalapba. Nem tett, illetve, akinek tett, az sem járt túl jól vele. A Jobbik épp most vacillál, hogy feloszoljék-e magától vagy megvárja a felszámolóbiztosokat.
De minket most a sajtó érdekel. Simicska médiumainak munkatársai döntés elé kerültek: vagy a kormányt szolgálják a jövőben, vagy a munkaadójukat. Volt, aki felállt, volt, aki maradt. A felállók segítségével kezdett el alakulni az a kormánypárti médiabirodalom, ami mostanság a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványban teljesül ki, akkor indították – illetve fél évvel később – a Magyar Időket is, a Napi Gazdaság még füstölgő romjain. A tulajdonos Liszkay Gábor volt, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője. 2015. szeptember elsején jelent meg először.
Hát akkor most megint Liszkay lesz a Magyar Nemzet főszerkesztője, kérem. Közben a Nemzet próbált minőségi újságírást űzni az ott maradt munkatársakkal, gyakran sikerült is, bár tudták, hogy az életükért menetelnek, ha a kormány nem bukik meg a választásokon, nekik végük.
A kormány maradt, és Simicska fénysebességgel szüntette meg a lapját. Maga a név, a „Magyar Nemzet” valamiképpen mégis a kormány tulajdonába került, és most lám, fel is használják, a lehető leggazdaságosabb módon: egyszerűen ráírják a Magyar Idők fejlécére, volt egy lapjuk, lett egy lapjuk, semmi több nem történt...
Orbán gecinek nevezése tényleg csak egy szimbolikus gesztus volt a történetben, gyakorlati jelentősége maximum annyi, hogy „nevet adott a gyereknek”, erről nevezték el az egész jelenséget. Ecsetelhetném, hogy lett a kőkemény és semmiféle eszköztől vissza nem riadó üzletember Simicskából, aki korábban a korrupció és a mutyi jelképe volt a köztudatban egyes egyszerű lelkek számára dacos magyar demokrata Messiás, ellenzéki Krőzus ettől az egy négybetűs szótól, mesélhetnék az alfeléhez járuló zarándokseregről, akik levett kalappal érkeztek hozzá – nem csak a tisztelet okából, hanem azért is, mert azt remélték: tesz valamit abba a kalapba. Nem tett, illetve, akinek tett, az sem járt túl jól vele. A Jobbik épp most vacillál, hogy feloszoljék-e magától vagy megvárja a felszámolóbiztosokat.
De minket most a sajtó érdekel. Simicska médiumainak munkatársai döntés elé kerültek: vagy a kormányt szolgálják a jövőben, vagy a munkaadójukat. Volt, aki felállt, volt, aki maradt. A felállók segítségével kezdett el alakulni az a kormánypárti médiabirodalom, ami mostanság a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványban teljesül ki, akkor indították – illetve fél évvel később – a Magyar Időket is, a Napi Gazdaság még füstölgő romjain. A tulajdonos Liszkay Gábor volt, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője. 2015. szeptember elsején jelent meg először.
Hát akkor most megint Liszkay lesz a Magyar Nemzet főszerkesztője, kérem. Közben a Nemzet próbált minőségi újságírást űzni az ott maradt munkatársakkal, gyakran sikerült is, bár tudták, hogy az életükért menetelnek, ha a kormány nem bukik meg a választásokon, nekik végük.
A kormány maradt, és Simicska fénysebességgel szüntette meg a lapját. Maga a név, a „Magyar Nemzet” valamiképpen mégis a kormány tulajdonába került, és most lám, fel is használják, a lehető leggazdaságosabb módon: egyszerűen ráírják a Magyar Idők fejlécére, volt egy lapjuk, lett egy lapjuk, semmi több nem történt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.