Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2019.02.27.
Hihetetlen összefogással mentettek meg egy pécsi férfit az utcán éléstől. Bár a hajléktalan férfi viskóját a közteresek lerombolták, a helyiek segítségével hozzájutott egy pici házikóhoz, amihez még tűzifát is kapott, mostanra pedig már munkát is találtak Jánosnak.
A 21 éves Balázs polgárőrként dolgozik Pécsen, még korábbi főnöke hívta fel a figyelmét egy János nevű hajléktalanra, akire időnként rá kellett nézni, hogy nem esett-e valami baja. Elkezdtek beszélgetni és hamarosan barátok lettek, akkoriban még nem volt arról szó, hogy elbontják a viskót, az csak 3-4 héttel később derült ki. “János egy barátságos ember, sosem volt mogorva, akárhányszor odamentem hozzá, sosem volt berúgva, jó érzés volt meglátogatni őt, a viskóját is tisztán tartotta” – idézi fel a megismerkedést Balázs.
A fiatal polgárőr navigál minket Pécs Uránváros nevezetű városrészében, ahol korábban a bódé állt. A panelházak tövében garázssor húzódik, egy kisebb erdős rész szomszédságában állt János bódéja, ahol közel öt évig élt, míg azt tavaly augusztusban le nem bontották. Balázs nem szeret errefelé járni, rossz emlékei fűződnek ehhez a helyhez, a mai napig nehezen tudja megérteni, hogy ha valaki nagy nehezen felépítette a kis házát, azt miért kellett elbontani.
“Amikor János mondta, hogy lebontják a viskót, olyan volt, mintha késsel szurkálták volna a mellkasom, próbáltam neki valamilyen megoldást találni” – emlékezik vissza Balázs...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.