Szerző: SZELESTEY
2019.02.27.
- Orbán rátesz egy lapáttal a Juncker elleni kampányra, a Néppárt nagy dilemmában van, hogy miként "honorálja" a produkciót, a Horvát Parasztpárt azonban már döntött: ott hagyja az egész konzervatív bagázst
- Orbán, Trump, Putyin, Kickl házi olvasmánya az 1984, amely irodalmi formában mutatja be a nagyipari agymosás művészetét
- Süllyed Magyarországon a szabadság utolsó szigete, a Tudományos Akadémia, ellenben nagy központi pénzekkel támogatják a történelmi revizionizmust és a mítoszgyártást
New York Times/Washington Post/Yahoo/AP
Orbán Viktor nemzeti konzultáció formájában kiterjesztette a kampányt az EU vezetői ellen, azzal vádolva őket, hogy támogatják a tömeges migrációt. A levél azt állítja, hogy a brüsszeli bürokraták meg akarják törni a bevándorlást ellenző országok ellenállását, továbbá, hogy az unió semmit sem tanult az elmúlt évek rettenetes terrortámadásaiból. Mikecz Dániel a Republikon Intézettől azt mondja, a politikai ellenfelet meg lehet személyesíteni, Soros ezért került Junkcer mögé a plakátokra, ez ugyanis ráerősít a megosztásra. Megjegyezte, hogy ha az Európai Néppárt ki is rakja a Fideszt, abból csak Orbán húzna hasznot, hiszen kijelenthetné, hogy – lám-lám – Brüsszel Magyarország ellen szövetkezik. Viszont ha a konzervatívok nem tesznek semmit, az olyan látszatot kelt, hogy bizonyos értelemben a magyar párt uralja a kereszténydemokratákat.
FAZ
A Baden-Württenbergi kormányfő beszünteti az együttműködést a magyar külügyminiszterrel, tiltakozásul a Juncker elleni plakátkampány miatt. Kretschmar, aki a zöldeket képviseli, két nap múlva találkozott volna Szíjjártóval, de lemondta, mert úgy látja, hogy a rágalomhadjárat Európa-ellenes, és ellentmond az uniós értékeknek. A lap hozzáteszi, hogy a kifogásolt poszterek előnytelen pózban mutatják a Bizottság elnökét, valamint Soros Györgyöt, továbbá tényekkel alá nem támasztott állításokkal azt sugallják, hogy mindketten szorgalmazzák a Magyarországra irányuló illegális migrációt. Vezető német jobboldali politikusok bírálták az akciót. Noha idáig a CSU jó viszonyt ápolt Orbánnal, ezúttal Söder pártvezér is kritikus hangot ütött meg. Azonban eddig nem merült fel hivatalosan az uniópártok részéről, hogy ki kellene zárni az EPP-ből a Fideszt.
Süddeutsche Zeitung
Az Európai Néppárt teljesen normális pártcsalád, ám Orbán Viktor most úgy határozott, hogy plakátokon rágalmazza meg Junckert, az egyik családfőt, viszont emiatt a Horvát Parasztpárt ott hagyja az EPP-t. A magyar kormányfő úgy viselkedik, mint a némiképp fura nagybácsi, aki a midlife crisis kellős közepén felfedezi magában a rebbelist és meg is mutatja a többieknek, hol lakik a magyarok úristene. Azóta megy a vita a konzervatívok soraiban, hogy ki kell-e hajítani végre a provokációkra hajlamos politikust, illetve, hogy ha ehhez a lépéshez folyamodnak, akkor nem keményednek meg még jobban a frontok a májusi választás előtt, és nem kerül-e veszélybe a kereszténydemokrata többség Strasbourgban.
Eközben a déli rokonságnál elszakadt a cérna: a zágrábi koalíció kicsiny ereje, a Parasztpárt úgy döntött, hogy elhagyja a Néppártot, mert ha nem megy a Fidesz, akkor majd mennek ők. Elnökük azzal vádolja Orbánt: az próbálja megvetni lábát a horvát médiapiacon, hogy gyűlöletet, illetve olyan eszméket terjesszen, amik elfogadhatatlanok a párt részére. Azon Beljak kívül belső árulókat pellengérez ki, amiért azok eladták a MOL-nak az INÁ-t, láthatóan nem a legtisztább módon. Az ügy máig megterheli a magyar-horvát kapcsolatokat. De a vezetőnek gondja van Szerbiával, valamint az EP elnökével is, mert úgy ítéli meg, hogy azok horvát területre formálnak jogot. Tajani ugyanis egy emlékünnepségen az olasz Isztriát, illetve Dalmáciát éltette és utóbb már hiába fejezte ki sajnálkozását...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.