Szerző: SZEKA
2019.02.15.
Állítólag egy évvel ezelőtt komolyan felvetődött a Fideszben, hogy be kéne áldozni Tiborcz Istvánt a választások előtt, ezzel kivennék az élét azoknak az ellenzéki és EU-s kritikáknak, melyek szerint Magyarországon nem érvényesül a törvény előtti egyenlőség elve. Volt némi realitás a felvetésben, ugyanis Orbán Ráhel férje sok fejtörést okozott már addig is a kormánypártnak. A nagy világfi hírében álló Tiborcz megmentése azonban fontosabb volt az apósának, mint demonstrálni a harcot a korrupció ellen. Azoknak a magyar polgároknak pedig, akik most kifizetik az Elios nevű cég helyett a számlát, annyi beleszólásuk sem volt ebbe az ügybe, mint a Felcsút focicsapatának a bajnoki címért folytatott küzdelembe.
Ami az Elios-ügy kapcsán történt az utóbbi néhány évben, tökéletesen modellezi a Nemzeti Együttműködés Rendszerének működését. Csak nagyvonalakban írjuk le, miként vesztett el Magyarország milliárdos nagyságrendű uniós támogatást csak azért, mert a miniszterelnök rokona gyorsan és könnyen akart sok pénzt keresni: Az Elios-féle gazdasági csoda akkor kezdődött, amikor 2010-ben a Közgép energetikai cége részesedést szerzett a vállalatban. Ugyan két évvel később, amikor a Közgép kiszállt a cégből, a lendület kissé megtört, de 2014-ben, amikor Tiborcz István 50%-os tulajdonra tett szert az vállalatban, az Elios ismét közel hárommilliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.