MÁR NEM A MEDENCÉBEN ÜLDÖGÉLVE VIZELNEK BELE A VÍZBE, HANEM A TRAMBULINRÓL, MINDENKI SZEME LÁTTÁRA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2019.02.26.

Február 23-án mutatják be Budapesten a Hurok című színdarabot, amelynek szerzője, Kerékgyártó István sokszor felzaklató közelképet tár a nézők elé arról, milyen az a társadalom, amelyben élni kénytelenek. Az író, aki volt már egyetemi oktató, jogász, üzletember, helyettes államtitkár, semmi különöset nem lát abban, hogy irodalommá formálja a jelenről szerzett tapasztalatait és véleményét, azon meg csak mosolyog, hogy a kormány le akarja váltani a minőségi irodalmat.

– Új, vagyis nem is annyira új darabja, a Hurok olyan happy enddel végződik, ami valójában nem az. Mélyebb a baj, nagyobb a reménytelenség annál, hogy az élet egyetlen szerencsés fordulattal megjavulhatna?

– Azt hiszem, ez valóban nem happy end, hiába mondja a szereplő, ez a szegény lány, hogy azzal a talált vagy inkább lopott pénzzel, ahogy ő mondja: „majd mindent rendbe teszünk”. A néző tudja, hogy a szerelme átverte, és arra is van esély, hogy a lányt majd letartóztatják. Nincs egy lépésben feloldás.

– Egy társadalmi attitűd az, ami a Hurok tragédiaspiráljához vezet? Rossz minta? Igénytelenség? Reménytelenség? Általános korrumpálhatóság?

– A színmű végigmegy a társadalom különféle rétegein – miniszter, államtitkár, vállalatvezető, boltvezető, pénztáros, drogos fiú, prostituált az elénk lépő szereplők –, miközben a cselekmény mozgatórugója ember és ember alá- és fölérendeltsége, kiszolgáltatottsága, a szolidaritás hiánya. A kegyetlen hatalmaskodás mindazok fölött, akikről úgy gondoljuk, hogy a hierarchiában alattunk állnak. Messzire vezet ez vissza. Amikor elindult a rendszerváltás, voltak, akik véletlenszerűen gazdagodtak meg. Persze tehetséges emberek is voltak, de a legtöbbnek nem volt pénze, amiből tőkéssé válhatott volna, az számított, akadt-e jó helyen ismerőse. A kapcsolat számított, hogy ott állt meg a lift, amelyik emeleten pont volt egy osztálytárs. Ilyeneken múlt. Aztán, ahogy ölükbe hullt a gazdagság, elkezdték lenézni a többieket. Nálunk, Keleten, ez a lenézés gyakran azzal jár, hogy belerúgsz abba, aki rosszabb helyzetben van nálad. A helyzet ma még rosszabb. Ez a „mindenki annyit ér, amennyije van” világa. A rablás, a csalás nem hiba, kijavítandó elem lett, hanem a rendszer szerves része. A politikusok a saját vagy rokonaik gazdagodását firtató kérdésekre megrántják a vállukat. Nem magyarázkodnak, nem szégyenkeznek. Már nem a medencében üldögélve vizelnek bele a vízbe, hanem a trambulinról, mindenki szeme láttára. Már semmi nem zavarja őket...

ITT OLVASHATÓ