- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2019.02.21.
"Tisztelettel kérjük, hogy az állam vonuljon ki a tudományos kutatást övező döntések területéről és bízza azt a terület szakértőire: a tudósokra, és az általuk működtetett, hazánkban a legnagyobb tudományos szakértelemmel rendelkező szervezetre, a Magyar Tudományos Akadémiára."
Ez a mondat olvasható abban a levélben, amit ezervalahányan írtak alá, méghozzá úgy, hogy a levél végén, az aláírások előtt is olvasható a fenti mondat első szava: tisztelettel.
Nehezen tudom eldönteni, koromhoz illő bölcs rezignációval elmosolyodjak, vagy koromhoz nem illően dühöngve ordítsam: neee! Az ezervalahány aláíró között egyetlenegy sem volt, akinek feltűnt volna, hogy ez a szó még ironikusan sem való ide? Ráadásul akármi legyek, ha az irónia bárkinek eszébe jutott volna, ha ez nem mint jótársaságbeli konvenció szerepelne ebben a levélben. Tényleg nem tűnik fel senkinek, hogy a tisztelet az utolsó fogalom, aminek tárgyunkban létjogosultsága volna? Hogy ez ugyanúgy hitelteleníti az egész levelet, mint a helyesírási hiba a „politikusok” transzparensén? Sőt, még sokkal inkább, mert a helyesírási hiba összehasonlíthatatlanul kisebb vétség, mint a stílustalanság. Aki ezt a szót odaírta, az nem tudja, hogy a tisztázatlan fogalmak használata a rendetlenséget hirdeti, azt a zavart, ami a beszélő (író) agyában dúl.
Kérek szépen legalább egyvalakit a levél megfogalmazói vagy az aláírói közül, magyarázná el nekem, mi a nyavalyakórság tisztelnivalót találnak a levél címzettjeiben. Azaz voltaképpen egyetlen címzettjében, mert azt azért nem feltételezem, hogy azt sem tudják, ki az. Hogy azt képzelik, az a dölyfös, beszédhibás, lundaarcú, félművelt tuskó „akadémikus” akarja meggyilkolni az Akadémiát.
Bő évvel ezelőtt már kiemeltem mondatokat egy hatéves jegyzetemből, ezt most ismét megteszem – semmiképpen sem tiszteletlenségből (jónéhányan vannak az aláírók között, akik megérdemlik a tiszteletet), nem is azért, mintha ne volnának köztük többen, akik az alant következőket nálam jobban tudják, legföljebb mostanában nem foglalkoztak ilyesmivel, csak azért, hogy világos legyen, miről beszélek:...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.