NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CSEPREGI EVELYN
2019.02.18.
Milyen viszonyban áll egymással a nemrég megjelent, A műanyag kerti székek élete című novelláskötet, a Rengeteg című lemez, és a Kistehén együttes Bocsánat című albuma?
A Rengeteg és a kötet nagyon egy húron pendül. A zenében és a szövegekben is benne van a természetközeliség. Az írások alaphelyzete az én közvetlen környezetem, ami pedig maga az erdő, a vidék és az ott élő emberek. A Bocsánat viszont nagyon más, eleve a műfaj is más. Az egy alternatív rock műfaj, más hangon fogalmazok oda szöveget. Az ingerküszöb a műfaj miatt sokkal magasabban van, amit nehezebb vagy sokszor lehetetlen átütni finomsággal. Ezért ebben nekem nehezebb dolgoznom.
A Rengetegnek viszont van egy népzenei vonala is. Ugyanolyan könnyedén lehet kapcsolódni mindkét műfajhoz?
Nekem mindig fontos volt, hogy kellő progresszió legyen abban, amit csinálok. Ez fontos akkor is, ha a természet és ember viszonyaiban merülök el az irodalomban, akkor is, ha klasszikus, illetve népzenei alapokon építkezem a kamarazenekarommal, vagy rock alapokon a Kistehénnel. Hogy valami újat tudjak nyújtani magamnak, és másnak is. A népzene kellően visszanyúlik a múltba, erre tudok támaszkodni, de közben keresek valamit a jövőben. Egyszerre van jelen a múlt, egy hatalmas értékhalom, amit be tudok húzni, és közben olyan új fogást találni helyzeteken, problémákon ami által évezredeken át sötétben nyugvó tudatlanság kaphat fényt, s válhat tudássá.
Az előrenézés, de a múlthoz való tudatos visszanyúlás kapcsolata a kötetben is jelen van, leginkább a Miért nincs az embernek hátul szeme? című novellában.
Össze lehet kötni azt, hogy az embernek miért van elöl szeme, és miért előre néz, azzal, hogy előttünk van a jövő, mögöttünk a múlt, és a jó Isten azt mondta, a múltat ne nézzük, és a jelent se annyira, hiszen mégsem oldalt van a szemünk. Igazán ezen kalandozott el a novella. Filozófiák, amelyek időről-időre váltakoznak. Furcsa számomra, hogy mindenki ugyanolyan meggyőződéssel fújja a saját igazát, és a saját jövőbe vetett hitét. A másik fele pedig ugyanolyan erősen mondja a múltba vetett hitét. Akik pedig középen állnak, és azt mondják, egyaránt fontos a múlt is és a jövő is, azok ugyanolyan hittel mondják – én is ez vagyok –, hogy az mind hülye, aki csak a múltban vagy a jövőben hisz. Az a világ természete – a jó Isten így alkotta meg –, hogy mindkettő fontos és mindkettő most fontos a jelenben. Ez nagyon érdekel. Például izgat az, hogy itt van ez a politika, amely ugyanúgy ketté van szakadva: az egyik azt mondja, csak konzervatív hozzáállással látja a dolgokat megoldhatónak, a másik meg teljesen a progresszivitást nyomja. És itt van egy kettészakadt ország. Furcsa, hogy miért nem termelődik ki olyan, aki azt mondaná, ennek a két dolognak kéz a kézben kellene járnia. Itt van egy ilyen társadalom, ahol az egyik azért üti az asztalt, hogy márpedig a mi liberális értékeink vannak csak és kész, nincs megalkuvás, és a másik, aki azt mondja, hogy illiberális államot kell létrehozni, és létre is hozzák. Ez a helyzet nem generál erős közép-csoportot, szociáldemokráciát, amely azt mondaná, hogy márpedig együtt az erő. Lehet, hogy elméleti síkon ez jelen van a mindennapjainkban, de a gyakorlatban nem jelenik meg.
A tüntetéseken sem?
Szerintem az ellenzéki összefogás nem tart ott, hogy ezekről elvi viták szülessenek. Alapvetően olyan ez, mint Amerikában a 2001. szeptember 11-e utáni helyzet. Az nem az elvi vitákról szólt, hanem egyszerűen össze kellett fogni és el kellett takarítani, vagy azt a helyzetet kellett teremteni, hogy el lehessen takarítani. Szerintem nem tart még itt a politika. De én nem értek a politikához, bár vannak elképzeléseim erről a saját életemmel kapcsolatban. A politikusok nagyon magasan képzett emberek, és sok-sok egyetemi diplomájuk van – már, akinek. Azért csiszolták őket, hogy a lehető legfinomabb szinten űzzék a politikát. Ebben a rendszerben én naiv kívülálló vagyok. Inkább elvi szinten érdekel, hogy miért tud még mindig felállni egy ilyen ország, ahol a kettéválasztásnak semmilyen filozófiai háttere nincsen, de én és a szomszédom két oldalra szavazunk, ez nem lenne baj, de amikor szavazunk, kvázi ellenségként állunk a szavazófülke előtt a sorban. Aztán ismét szomszédok, barátok leszünk, és megint mindent meg tudunk osztani egymással. Ez egy teljesen abnormális helyzet. Csak annyit tudok csinálni, hogy megpróbálom minimalizálni ezt az életemben. Habár a Bocsánat című új Kistehén lemezen vannak olyan szövegek, amelyek ezt valamelyest érintik.
Hogyan lehetne megszüntetni a kettéosztottságot?
Sokat gondolkodtam azon, hogy vannak emberek, akik nagyon nyitottak a vallásosságra, Istenre; bármilyen nem látható dolgot könnyen el tudnak képzelni, hinni. Vannak akik meg nem. Szerintem ez olyan adottság, ami velünk születik. Eleve egy ilyen csomaggal jövünk. Valószínűleg maga a konzervatív, mint gondolkodási rendszer is ilyen lehet: van, aki eleve, „genetikailag” konzervatív. Erre igazán érzékeny, és soha nem fog tudni ebből kilépni. Ahogy az sem, aki óriási szabadságvággyal rendelkezik, és nem bírja a kötöttségeket. Ha pedig ez a kétfajta gondolkodás veleszületett, akkor el kell fogadnunk, nincs mese. Nincs jó vagy rossz, az egyik így gondolkodik, a másik úgy. A probléma az, hogy egyik oldal sem tud a másikra úgy nézni, hogy őt így kell elfogadni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.