HA NEM HALLOD MEG A NEVEDET, HÓNAPOKIG ROSTOKOLHATSZ TOVÁBB A TÁBORBAN

ABCÚG BLOG
Szerző: NEUBERGER ESZTER
2019.02.11.

A görögországi Leszbosz szigetén ragadt több ezer menedékkérő között kevesen vannak, akiknek nincs legalább egy abszurd történetük a menedékkérelmi eljárással és az ehhez kapcsolódó egész bürokratikus rendszerrel kapcsolatban. Egyáltalán nem ritka, hogy a hónapok óta a szigeten tartózkodó menekülteknek nem előbb, mint 2020 elejére van időpontjuk a folyamatban kulcsszerepet játszó interjúra, amit jóformán bármikor tovább halaszthatnak az elhavazott hatóságok. Nehéz megérteni, hogy miért csak egy orvos végzi a görög egészségügyi hatóság kötelékeiben a kérelem elbírálásához szükséges orvosi állapotfelmérést, és hogy miért csak maroknyi görög ügyvéd dolgozik az ügyeken, amikor most is hétezer ember várakozik csak ezen a szigeten, hogy döntsenek a sorsa felől. A leszboszi menekült-helyzetről szóló cikksorozatunk második része.

Kafka-regénybe illő történetet oszt meg velünk Khan, egy fiatal, 25 éves pakisztáni srác, akivel egy Leszbosz szigetén található falucskában, Dipiben beszélgetünk, közvetlenül a tenger partján. A dolog már jó ideje történt, a fiú mégis jól emlékszik rá.

“Az interjúm napja, volt, amit nagyon nem akartam elszalasztani” – kezdi Khan. A menedékkérelem elbírálásához szükséges interjúról beszél, amikor azt próbálja kideríteni a hatóság, hogy milyen jogalapja lehet az illetőnek arra, hogy valamiféle védelmet kapjon az országban. Ezekre az interjúkra nagyon hosszú időt kell várniuk a Leszboszon várakozó menedékkérőknek, de erre majd később visszatérünk.

A Görög Menekültügyi Szolgálat Moria táborban működő irodájánál minden nap emberek tömegei gyűlnek össze, mind valamilyen elintéznivaló üggyel, a soron következőt pedig név szerint, egy hangosbemondón hívják az ajtóhoz. Khan azonban hiába várakozott ott reggel hat óra óta, még az iroda zárórájához közeledve sem hallotta a nevét. Amikor aztán rákérdezett, hogy miért nem hívták be, az irodában azt mondták neki: egyszer már szólították.

“Valószínűleg az lehetett, hogy nem tudták rendesen kiejteni a nevemet, vagy egyszerűen nem hallottam meg a nagy hangzavarban” – meséli Khan, mi járt a fejében, miután – interjú nélkül – visszatért a konténer-szobájához a Moria menekülttáborban. (A helyet előző cikkünkből már megismerhették.)

Az interjút elhalasztották, Khant csak hónapokkal később hallgatták meg arról, miért menekült el Pakisztánból.

Az ilyen történetek egyáltalán nem ritkák a görög szigetvilág menekülttáboraiban, tavaly októberben egy afgán menedékkérő férfi mesélte el a New York Times újságírójának, hogy egyszer azért nem tudott megjelenni az interjúján a megadott időpontban, mert megbetegedett a kislánya, és orvoshoz vitte. Neki is hónapokat kellett várnia a következőre...

ITT OLVASHATÓ