Szerző: GYURCSÁNY FERENC
2019. február
2004 elején, éppen másfél évtizede, írtam egy dolgozatot, amely arról kívánta meggyőzni a demokratikus baloldali közvéleményt, hogy merjen baloldali lenni. Amellett érveltem, hogy tisztességes humanista állásponttal a magyar választók többségét magunk mellé tudjuk állítani, s így biztosíthatjuk a kormányzás folytatásának lehetőségét. Tizenöt éve azért írtam, mert úgy láttam, hogy az akkori kormány, melynek én is tagja voltam, elbizonytalanodott, sodródik, céltalanul bolyong. És ez igaz volt a mögötte álló pártokra is. Az akkori szövegnek talán szerepe volt abban, hogy 2006-ban sikeresek lettünk. Most nyilván más a helyzet. Pártom ellenzékben van, sok más párttal együtt. A Fidesz harmadszor szerzett alkotmányozó többséget. Mi, akik szemben állunk velük, mindeddig sikertelennek bizonyultunk. De 2018-2019 fordulóján valami megváltozott, ami nemcsak új helyzetet, hanem új lehetőséget is teremtett. Ha pedig így van, meg kell kísérelni új tartalmat adni ennek az új lehetőségnek.
A mai kormányzókkal szembenálló hazai ellenzék sikertelenségének okai összetettek. 2010 és 2014 vereségében ott van az előtte lévő kormányzás kritikája. Ez természetes, függetlenül attól, hogy mi, akik annak a kormányzásnak szereplői, főszereplői voltunk, mit gondolunk e kritika megalapozottságáról. De kudarcaink kútja ennél sokkal mélyebb. A baloldal az elmúlt két évtizedben világszerte sokkal jobban belesimult a gazdasági és kulturális elitek uralta rendbe, mint amit az egyre inkább kiszolgáltatott választói tömegek el tudtak fogadni. Ahogy mondani szokták, a baloldal jórészt feladta kapitalizmuskritikáját. De nem azért, mert a baloldal a történelmi erkölcstelenség bűnébe esett, hanem mert átalakult a társadalmi bázisa. Az elmúlt évtizedekben egyrészt jelentősen csökkent a hagyományos munkásosztály társadalmi aránya és ereje, másrészt a nagyrészt globalizációvesztes munkásosztály és a globalizációnyertes szellemi dolgozók közti korábbi érdek- és értékközösség nagyobbrészt megszűnt. Ezzel az új helyzettel mind a mai napig nem tudtak, tudnak mit kezdeni a korábban sikeres szociáldemokrata, szocialista pártok. Aztán jött a 2008-as gazdasági világválság és ennek nyomán a radikális költségvetési megszorításra épülő politika súlyos terheket rótt dolgozók tízmillióira, akik ezért főleg a baloldalt büntették szinte mindenhol, Németországtól, Magyarországon át Franciaországig. Az általános elbizonytalanodás csúcspontján, 2015-ben aztán rázuhant Európára a menekültválság. A hétköznapi életüket egyre nehezebb körülmények között élő európai tömegek azzal találták magukat szembe, hogy kormányaik, amelyek egyébként sem képesek megfelelő szociális biztonságot nyújtani polgáraiknak, leépítik a jóléti államot, most újabb, messziről érkezett milliók eltartásának terhét kívánják vállalni. Ráadásul a tömegesen érkezők ismeretlen országokból jöttek, más nyelvet beszélve, más kultúrát képviselve, más vallást követve. Sokak számára úgy tűnt, hogy az újonnan érkezettek nemcsak a mindennapi megélhetés anyagi forrásait veszélyeztetik, hanem Európa antik, zsidó-keresztény örökségét, a felvilágosodás és a szekularizáció nyomán kialakult modern életformát is. Az iszonyatos bevándorlási nyomás mögött meghúzódó Közelés Közép-Kelet destabilizálódása, a nyomában felemelkedő Iszlám Állam, ez utóbbi hátterével fellángoló iszlám gyökerű terrorizmus rémtettei megrendítették a tömegek biztonságérzetét. És ezen a ponton a félelem spirálja bezáródott. Se kenyér, se biztonság. Mindez jelentősen hozzájárult a liberális demokrácia eróziójához, mert ha a demokrácia nem biztosítja az általános jólétet, akkor egyre többen elfordulnak tőle és új utakat keresnek. A tömegek elsősorban nem elveknek hisznek, nem magasztos eszmék kellenek nekik, hanem biztos megélhetés. Kiderült, hogy a demokrácia nemcsak mifelénk törékeny, de mindenhol meggyengülhet, ha nem teremt általános elégedettséget. A mai magyar kormány nacionalista populizmusa nemcsak jól illeszkedik az utóbbi években nemzetközileg is egyre sikeresebb trendbe, de Orbán ennek egyik hangadójává, alakítójává, sokak szemében emblematikus alakjává is vált. A populisták legtöbbször csak jelszószerű elitellenessége, globalizációellenessége, migrációellenessége, az ezekre építő intenzív gyűlöletkampányok sikeresen célozzák meg a csalódott tömegeket. A hagyományos mérsékelt középpártok nemigen találnak erre hatékony választ. A nacionalista populizmus világszerte feljövőben van, de tegyük hozzá, Magyarországot leszámítva nemzetközileg eddig csak részleges sikereket ért el. A hagyományos, mérsékelt középpártok támogatottsága mindezek eredményeként Európa-szerte számottevően csökkent. A nyugat-európai klasszikus bal- és jobboldali pártok sehol sincsenek jó helyzetben: évtizedes mélyponton a német szociáldemokraták, lényegében megszűnt a francia és a görög baloldali középpárt, drámai küzdelmet folytat a fennmaradásért Sarkozy egykor sikeres jobbközép pártja. Kelet-Európában a rendszerváltó középpártok vagy eltűntek, vagy eltorzultak, mint a Fidesz, jól mutatva a választók növekvő elégedetlenségét és útkeresését...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.