FOGALMUNK SINCS, MIHEZ KEZDJÜNK A WIZZAIR-GENERÁCIÓVAL

ABCÚG BLOG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2019.02.26.

Bár magyarok százezreit érinti, kevesen szoktak higgadtan, szakszerűen, mégis érthetően beszélni a magyar kivándorlásról. Emiatt nem csak az elmúlt évek “Wizzair-generációjáról”, de a száz éve elköltözött felmenőinkkel is nehezen tudunk mit kezdeni. Ezen próbál változtatni az új, “Mit tudunk a kivándorlásról?” című kötet, amely a 20. század magyar migránsaitól a kivándorlók párkapcsolati problémáin át a berlini magyar prostituáltak helyzetéig egy sor érdekes, kivándorláshoz kapcsolódó témát jár körbe.

Hová és milyen célból vándoroltak ki magyarok az elmúlt években? Miért nem lehet pontosan megmérni, mennyien vannak? Mitől érzik magukat sikeresnek odakint? Megsínyli-e a párkapcsolat a migrációt, vagy éppen megerősödik tőle? Hogyan alakul a Kanadába, Angliába vándorló romák sorsa, és miként lesz egy magyar nőből Berlinben prostituált? Beérik-e még Magyarországgal az erdélyi magyarok, vagy inkább ők is nyugatra mennek?

Többek közt ezeket a kérdéseket próbálja megválaszolni a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület új, “Mit tudunk a kivándorlásról?” című kötete, amely a szervezet 2016-17-es, Gólya presszóban tartott műhelybeszélgetéseiből nőtt ki. Ezekre migrációval, kivándorlással foglalkozó szakértőket hívtak meg, hogy beszéljenek kutatási eredményeikről. A könyv fejezetei az ott elhangzott beszélgetéseik leiratát tartalmazzák, így élvezetesebbek és közérthetőbbek a szokásos tudományos szövegeknél, itt-ott még érdekes sztorizgatások is előjönnek bennük.

Ezzel azt szeretnék elérni, hogy végre ne úgy gondolkozzunk a magyarok kivándorlásáról, “mint egy különlegességről, egy furcsa nép sajátos sorsáról, hanem mint egy megérthető, kezelhető társadalmi folyamatról, amely illeszkedik a globális mintázatokba” – mondta Kováts András, a Menedék igazgatója a kötet bemutatóján.

A kivándorlásról való értelmes párbeszédet az is nehezíti, hogy az elmúlt évek “Wizzair-generációját” – ahogy Kováts egyik Angliába kivándorolt interjúalanya nevezte – hol az Orbán-kormány elől menekülő ellenzéki tömegként, hol egyszerű, szerencsét próbáló fiatalokként próbálják ábrázolni, akiknek semmi bajuk a magyarországi viszonyokkal.

De nemcsak velük, hanem még a 20. század elején, a 30-as években, a második világháború után, vagy az 56-ban kivándorolt felmenőinkkel sem tudunk mit kezdeni. Erről szól a kötet egyik legérdekesebb fejezete, amelyben Fejős Zoltán történész, a Néprajzi Múzeum volt főigazgatója beszél a kivándorlás emlékezetéről. Ebből egyrészt kiderül, mekkorát tévedett József Attila azzal, hogy az 1900-as évek elején “kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk”, hiszen valójában csak 400 ezren lehettek. Másrészt, hogy mégis mennyire fontos a Hazám című vers, amely Fejős szerint a magyar kivándorlástörténet egyetlen “emlékezeti helye” manapság.

Miközben az olaszok, a lengyelek vagy a németek múzeumban mesélik el a saját kivándorlásuk, vagy akár ezzel együtt a hozzájuk érkező bevándorlás történetét, Fejős szerint itthon legfeljebb hozzá hasonló megszállottak foglalkoznak ezzel. “Nem tudunk az egészről beszélgetni. Kik ezek, mik ezek? Kivándorlók? Emigránsok? Még a régieket is ideértve, aztán a későbbiek már egyre problémásabbak” – idézik a kötetben...

ITT OLVASHATÓ