Szerző: SZELESTEY
2019.02.21.
- Orbán Viktor a Juncker elleni támadással túlfeszítette a húrt, de a Néppárt továbbra is opportunista, mert hatalmi törekvéseihez szüksége van Strasbourgban a magyar képviselők szavazataira;
- Az Európai Tanácsban egyre inkább az látszik, hogy a szükséges többség híján fektetik a Magyarország elleni jogállami eljárást, de ebben nagy felelőssége van a német kereszténypártoknak;
- Európában újból kivirágzik az antiszemitizmus, amit igazol a Soros elleni rágalomhadjárat, valamint a formálódó Horthy-kultusz.
FAZ
A vezércikk azt latolgatja, vajon kiborul-e a bili a Juncker elleni magyar kampánnyal, hiszen sokan már jó ideje felvetik, mennyire van még helye a Fidesznek a Néppártban és erre most válaszolni kell. A „Nem illik” címmel megjelent írás szerint Orbán szívesen állítja be magát a Napnyugat rettenthetetlen megmentőjének. Ebben a szerepkörben olyan hírnevet szerzett magának, mint aki szívesen osztogat pofonokat és nagy ívben tesz a liberális értékekre. Retorikája gyakran nélkülöz mindenféle mértéket. Különösen begyében van a brüsszeli uniós apparátus és Soros. Az illiberális demokráciát prédikálja. Immár nem lehet kitérni a kérdés elől, hogy egy ilyen ember pártjának a kereszténydemokraták soraiba kell-e tartoznia.
Az új plakát leplezetlenül azzal vádolja Junckert és Sorost, hogy azok az illegális bevándorlást és a kötelező kvótákat pártolják. Lehet, hogy ez az utolsó csepp a pohárban. A reakciók kemények: „alávaló”, „rágalom”, „hazugság”. Úgy néz ki, hogy vége a CDU, de még a CSU türelmének is. Orbán értésre adta, hogy szerinte nem jó helyen van a Néppártban. Azaz kudarcot vallott a kereszténydemokraták kísérlete, hogy a tagsággal zabolázzák meg. Neki botrány kell és most meg is kapja.
Három hónap múlva lesz az európai választás, amely sokak szerint döntőnek bizonyul majd, és amelyből a kemény jobboldal, illetve a jobboldali-populista tábor megerősödve kerül majd ki. Emiatt elképzelhető, hogy bizonytalan erőviszonyok alakulnak ki Strasbourgban. Nem lehet tudni azt sem, ki lesz a Bizottság új első embere. Ez némileg magyarázza a habozást és a taktikázást. Senki sem akarja Orbánt Salvini karjaiba taszítani, még nagyon is elevenek az emlékek arról, amikor a brit konzervatívok kivonultak a frakcióból. De a legtöbben még közülük is legalább olyan messzire voltak az magyar kormányfő által gyakorolt uszítástól, mint Makó Jeruzsálemtől.
Frankfurter Rundschau/AFP
A Juncker elleni támadással Orbán Viktor most aztán tényleg túlfeszítette a húrt, és ebből még Webernek is gondja lesz, ha el akarja nyerni a Bizottság elnöki tisztét. Merthogy Magyarország nem Európa mellett mozgósít a választások előtt, hanem inkább azzal vádolja az EU végrehajtó testületének vezetőjét, hogy az az illegális migrációt gerjeszti. Brüsszel már régen tengelyt akasztott a magyar politikussal, miután az botrányt keltett intézkedéseivel, hatalma bebetonozására. Az állam ellenségének tette meg Soros Györgyöt, amivel magára vonta az antiszemitizmus vádját.
Az EU sorozatban indította a szerződésszegési eljárásokat. Ha Magyarország elveszti ezeket a pereket, az vörös vonal lesz a Néppárt számára, mondja egy konzervatív bennfentes. De addig még évek telhetnek el. És pl. Daul most sem követelte, hogy távolítsák el a Fideszt az EPP-ből. De hát attól félnek a konzervatívok, hogy ha kihajítják a pártot, akkor Orbán összeáll Salvinival. Első pillantásra nem látszik nagy veszteségnek, ha a 12 magyar EP-képviselő kiválna a frakcióból. De a Bizottság elnökének megválasztásához a küldöttek több mint felének a voksa szükséges, ahhoz pedig Webernek meg kell szereznie még legalább két pártcsalád jóváhagyását. Egy brüsszeli elemző szerint azonban azzal, hogy most hallgat a bajor politikus, még kevésbé látszik legitimnek a zöldek, a szociáldemokraták és a liberálisok számára. Vagyis nőnek egy alternatív jelölt esélyei.
FAZ
„Újabb szakítópróba” címmel a vezető konzervatív lap arról ír, hogy Orbán Viktor megint óriásplakátokkal provokálja Brüsszelt, ám ezúttal olyan messzire merészkedett, hogy azzal még az Néppártot is megoszthatja. Ezek a hadjáratok persze alapvetően belpolitikai megfontolásból születnek, ezt elárulta Birnbaum. De csak tavaly átszámítva csaknem 14 millió euróba kerültek – az adófizetők pénzéből, nem pedig a Fidesz pártkasszájából. A magyar fél a bizottsági cáfolat ellenére kitart állításai mellett. Juncker közben azt kérdezte, hogy neki kellene felállnia az asztaltól azért, mert ott olyasvalaki ül, aki nem tartja be a közös értékeket?
Az egyik svéd konzervatív EP-képviselő az ügy folyományaként levélben szólította fel Webert, a Néppárt frakcióvezetőjét, hogy március 6-ra tűzze napirendre a Fidesz kizárását. Merthogy amit Orbán művel, az olyan, hogy azt Le Pen vagy Putyin is megirigyelné. A frakcióból azt lehetett hallani, hogy a vezetésnek foglalkoznia kell a helyzettel. De hivatalosan még egyetlen tagpárt sem kezdeményezte a magyarok eltávolítását. Hogy egy ilyen eljárás meginduljon, ahhoz legalább öt országból hét tagszervezet, vagy az EPP elnökségének ajánlása szükséges.
Messze nem csak a migráció miatt vannak súrlódások, noha a magyar fél folyamatosan arra hivatkozik, bármilyen bírálat is éri. Az EP bajosnak látja a jogállamiságot és itt van még a korrupció is, lásd Orbán vejének volt cégét. Egyébiránt vörös posztó a magyar miniszterelnök szemében Timmermans, aki az alapjogok betartásáért felel a Bizottságban, ráadásul ő a szociáldemokraták jelöltje Juncker utódjaként...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.