Szerző: NAGY ATTILA KÁROLY
2019.02.17.
Amikor 1970. május 22-én megnyíltak a Városligetben a Budapesti Nemzetközi Vásár kapui, valószínűleg sok látogató nem sejtette, hogy életre szóló, űrhajózással kapcsolatos élményben lesz része az Amerikai Egyesült Államok pavilonjánál. A június 1-ig tartó kiállításon ugyanis olyasmi történt, amire sem előtte, sem azóta nem volt példa Magyarországon, de úgy általában a világ többi részén se nagyon: egy igazi, Hold-küldetésből visszatért amerikai űrhajót állítottak ki, mégpedig az Apollo–10 küldetés parancsnoki egységét.
Az 1969. május 18-án elstartolt Apollo-10 az Egyesült Államok Hold-programjának negyedik emberes repülése volt, és az Apollo-8 után a második, amely egészen a Holdig repült. Az Apollo–10 31-szer kerülte meg a Holdat, miközben a landolás kivételével az összes műveletet kipróbálták, amit a rákövetkező történelmi küldetés, a Holdra embert elsőként juttató Apollo–11 űrhajósai is. Mondhatni, az Apollo–10 volt a két hónappal későbbi Holdra szállás főpróbája. Az Apollo–10 űrhajósai – Eugene A. Cernan, holdkoppilóta; John W. Young, a parancsnoki modul pilótája; és Thomas P. Stafford, parancsnok – 1969. május 26-án tértek vissza a Földre a Charlie Brown névre keresztelt, CSM-106 jelű parancsnoki egységben. Pontosan abban, amit rá egy évre Budapesten is láthatott a magyar nagyközönség...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.