Szerző: Határátkelő / Dave
2019.02.19.
„Mi is növeljük azok táborát, akik hosszabb (6 év) külföldi tartózkodás után hazaköltöztek. Ez azért nem ilyen egyszerű, mert az igazsághoz hozzátartozik, hogy multis átalakulások miatt megszűnt a németországi pozícióm, viszont Ausztriában, a magyar határhoz közel kaptam, cégen belül további lehetôséget.
Első nekifutásra ez jól is hangzik: közelebb kerültünk az otthoni barátainkhoz, családunkhoz, megmaradt a nyugat-európai fizu, nemzetközi munkakörnyezet. Sajnos mi is beleestünk abba a csapdába, hogy egyszerűen a még mindig alacsonyabb ingatlanárak miatt a magyar oldalra költözést választottuk.
Bár ne tettük volna. Bár el sem fogadtam volna az újonnan jövő pozíciót. Tudhattuk volna, hogy keletre költözni egy zsákutca, egy mentális és szociális visszalépés.
Lassan fél éve élünk itthon, de már pár hét után minden porcikánk visszakívánkozott és azon is vagyunk minden erőnkkel, hogy valahogy ez megtörténjen.
De miért is érzünk így?
Felhúzhatnék ide egy hosszú listát, és szerintem azok, akik huzamosabb külföldi lét után hazajönnek, akár csak látogatóba, tudják pontosan, hogy mik ezek a pontok.
Másrészt nem akarok sablonokat puffogtatni, mint a „bemész az áruházba és csúnyán néznek rád az áruházi dolgozók” és társai, hiszen ezeket már előttem mind leírták.
Egy olyan dolgot szeretnék azért kiemelni, ami talán a mi életünkben a legmeghatározóbb negatívum. Egy olyan rezgésszint van alapból az emberekben, ami rendkívül romboló.
A kilátástalanság és az elkeseredettség érzése egy forrongó testbe zárva, ami gyűlöl mindent és mindenkit. Mégis valami fura „kihaénnem” gondolkodás van itthon sok emberben, amire irtó büszkék is.
Mi vagyunk a világ közepe, amit szét is akarunk kürtölni. A kevesebb néha több... miért kell valamit reklámozni, ha annyira jól megy? Mert nem megy jól...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.