Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2019.02.25.
Nehéz másra gondolni, mint hogy a Fidesz-közeli üzleti körökhöz tartozó rádióknak próbál kedvezni a médiahatóság a budapesti kereskedelmi rádiók számának alacsonyan tartásával. A fővárosban jelenleg mindössze három kereskedelmi adót lehet fogni széles körben, miközben bő tíz éve ez a szám még nyolc volt. A most működő három rádió közül pedig legalább kettőnek egyértelműen kormányközeli tulajdonosa van.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) frekvenciagazdálkodását már korábban is érték kritikák. A hivatal, egészen pontosan annak ügydöntő szerve, a médiatanács ugyanis elég egyértelműen a kormánynak kedvezően sáfárkodik ezekkel a szűkös erőforrásokkal.
Emlékezetes történet volt, hogy az MSZP-közeli országos adó, a Neo FM bedőlése után nem indítottak versenytársat az akkor még kormánybarát Simicska Lajos rádiójával, a Class FM-mel szemben, hanem inkább szétosztották a felszabadult frekvenciákat. Később pedig, amikor Simicska ellenséggé vált, százmilliókról mondott le az NMHH, csak nehogy az egykori Fidesz-pénztárnoknál maradhasson az akkor már egyetlen országos kereskedelmi rádió*. Közben sorra írtak ki olyan frekvenciákra pályázatot, amelyekkel Andy Vajna újonnan indult Rádió-1-e jogi kiskapukat kihasználva kvázi országossá válhatott. A legutóbbi furcsa húzásuk pedig az volt, hogy szemet hunytak a tavaly életre hívott fideszes médiaalapítvány jogszerűtlen működése felett.
Bár az NMHH honlapján nem egyszerű megtalálni a vonatkozó adatokat, egy lekérdezhető táblázatból az látszik, hogy az elmúlt években a kínálat igencsak eltolódott a piaci alapon működő, hirdetésekből élő kereskedelmi rádióktól a jelentős részben közszolgálati műsorokat sugárzó közösségiek irányába. Hét éve 10 kereskedelmi rádió mellett tucatnyi közösségi működött az országban, 2017-ben viszont már 6-19 volt az arány.
Azóta friss számokat nem tett elérhetővé a médiahatóság, de a nyilvántartásuk alapján úgy tűnik, hogy sokat nem változott a helyzet: jelenleg 17 közösségi adóra 7 kereskedelmi csatorna jut. Utóbbiak közül pedig három egyértelműen kormányközeli: az egyetlen országos adó, a Retro Rádió és az Alföldön fogható Gong a tavaly év végén gründolt fideszes médialapítványé, míg a Rádió 1 Andy Vajna tulajdonában volt*...
Azóta friss számokat nem tett elérhetővé a médiahatóság, de a nyilvántartásuk alapján úgy tűnik, hogy sokat nem változott a helyzet: jelenleg 17 közösségi adóra 7 kereskedelmi csatorna jut. Utóbbiak közül pedig három egyértelműen kormányközeli: az egyetlen országos adó, a Retro Rádió és az Alföldön fogható Gong a tavaly év végén gründolt fideszes médialapítványé, míg a Rádió 1 Andy Vajna tulajdonában volt*...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.