AMI NEM HANGZOTT EL BUKARESTBEN (ROMÁNIA AZ EU SOROS ELNÖKE)

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MARKÓ BÉLA
2019.02.01.

Romániában éppen dúl a kohabitáció. Így kell mondanom, mert érettebb demokráciákban akár még jótékony hatása is lehet, hogy az államfő nem a kormánykoalícióhoz, hanem az ellenzékhez tartozik, nálunk viszont emiatt folyamatos a harc a kormány és Klaus Johannis között. Ebben a dúlásban és dulakodásban egyébként most ő az agresszívebb, hiszen ősszel elnökválasztás lesz Romániában, és már bejelentette, hogy újrázni szeretne. Sajnos, csak „trónok harca” ez, nem doktrínáké, nem is programoké. Némi különbség van ugyan a szembenálló felek között, mert a kormányzó Szociáldemokrata Párt és a Liberális-Demokrata Szövetség próbálná rendbe tenni az elszabadult hajóágyúként viselkedő igazságszolgáltatást, elsősorban az ügyészséget, és erre a rendcsinálásra tényleg szükség lenne, mert a korrupcióellenes küzdelem – ha nem is mindig, de – sokszor csak ürügy többé-kevésbé kényelmetlen politikusok sakkban tartására. Súlyos rendszerhibákkal küszködik Románia (is), akár a hatalmi ágak szétválasztását, akár a háttérintézmények, többek közt a titkosszolgálatok túlhatalmát nézem, és mindez azért lehetséges, mert hemzsegnek a vonatkozó törvényekben, sőt az alkotmányban is a félreérthető rendelkezések. Sok mindent tisztázni kellene. De politikai programnak ez mégsem elég. Így aztán, kevés kivétellel, színvonaltalan mocskolódás jellemzi a közbeszédet. Mellesleg nemcsak Romániában hiányoznak a programok, hanem a környező országokban is, amelyek a kommunista diktatúrákból kilábalva, erőltetett iramban kerültek be a NATO-ba és az Európai Unióba, és most éppen nem tudnak mit kezdeni az egykori illúziókkal, hogy – képzavarogjunk egy kicsit! – a kerítésen (no, nem azon a kerítésen) belül kolbászból lesz a kerítés.

Míg zajlottak a felvételi tárgyalások, fogcsikorgatva tettek félre minden nézetkülönbséget a politikai pártok nálunk is, ha az integrációs érdek úgy kívánta, és kénytelen-kelletlen együttműködtek a mielőbbi belépésért. Az integrációs szolidaritás talán még erősebb volt a románoknál, mint máshol, mintha tovább élt volna itt a tizenkilencedik század végének és a huszadik század elejének külpolitikai tapasztalata, a véleménykülönbségek és belpolitikai szempontok alárendelése az úgynevezett nemzeti érdeknek, ami meglehetősen sok hasznot hozott Romániának. Így volt ez a kilencvenes években és a kétezres évek elején is. Mert belátom, 1996-ban a választásokon győztes Demokratikus Konvenció történelmi pártjainak például belpolitikai áldozatot jelenthetett, hogy előzetes megállapodásunknak megfelelően, a román társadalom előítéleteivel szembefordulva, az erdélyi magyarokkal közösen alakítsanak kormányt. Mint ahogy nekünk sem volt könnyű történelmileg is telejesen előzménytelenül belépni a román kormányba akkor, amikor még jóformán el sem kezdődött a sok-sok évtizedes jogsérelmek orvoslása. Persze éppen ezáltal indulhatott be a megoldási folyamat. De igazság szerint talán nekünk is az volt a legfőbb szempontunk, akárcsak a románoknak, hogy együttes erőfeszítéssel könnyebben jutunk el Európába. Mert az nem volt kétséges, hogy el kell jutni Strasbourgba és Brüsszelbe, legfeljebb arról vitáztunk az RMDSZ-ben, hogy kisebbségjogi szempontból milyen feltételeknek kell teljesülniük még a felvétel előtt. Nagyon pontosan be kellett mérni a rákövetkező években, mekkora a román politika tűrőképessége, hiszen mindenki be akart lépni természetesen, de mégsem minden áron. Keveset elvárni éppen akkora hiba lett volna, mint azt képzelni, hogy az uniós tagságért mindenre hajlandó Románia. Utólag lehet spekulálni, hogy még mit lehetett volna elérni, de állítom: az államosított javak visszaszolgáltatásában, az anyanyelvű oktatásban és az anyanyelv nyilvános használatában a lehető legtöbbet – ami ma már érthetően kevésnek tűnhet – hozta nekünk az integrációs „alku”. Bele is bukott – nem csak ebbe – négy év múlva az a koalíció. Mint ahogy belebukott a velünk való parlamenti együttműködésbe a következő négy évben kormányzó baloldali, szociáldemokrata párt is. Az addigi miniszterelnököt, Adrian Năstasét 2004-ben nem választották meg államfőnek, és meggyőződésem szerint azért nem, mert az akkor még nagyon erős ultranacionalista pártok helyett a nemzeti-etnikai megbékélést támogatta, és nem engedte be a szélsőségeket a kormányba. Mert hát mindenki Nyugatra tekintett, mindenki európai akart lenni, de azért nem ugyanúgy. Ki ne emlékezne a hajdani kolozsvári polgármester piros-sárga-kékre festett sétatéri padjaira? De sem ő, sem párttársai nem merték nyíltan megkérdőjelezni az európai és euroatlanti integráció, vagyis az Európai Unióba és a NATO-ba való belépés (és beilleszkedés) jelentőségét. Azt kell mondanom, hogy ebben maradéktalanul egyetértett a román politika. Tudták a románok, hogy mit akarnak. Tudtuk mi is. Ki akartuk használni az integrációt saját erdélyi problémáink megoldására, de alapjában véve mi is úgy véltük, hogy egy nyugati típusú demokráciában, az Európai Unión belül élni mindenképpen többletesélyt jelent nekünk, beleértve a Magyarország és Románia közti viszony változását is. Ebben a kérdésben mi magunk is szolidárisak tudtunk lenni a román politikusokkal és egymással is.

Ma pedig? Románia az Európai Unió Tanácsának soros elnöke 2019 első hat hónapjában, egy meglehetősen fontos időszakban, amikor megtörténik – vagy sem? – a Brexit, lezajlanak az európai parlamenti választások mindenütt, tehát kialakulnak a következő öt esztendő erőviszonyai az Európai Parlamentben. Ráadásul mostanában számos kérdésben eléggé tanácstalan Brüsszel, bármelyik pillanatban előállhatnak kisebb-nagyobb politikai válságok is. Magyarország is volt már elnök, köztudomású, hogy a soros elnöknek nincsen közvetlen döntéshozatali lehetősége, mégis vannak olyan eszközök a kezében, a napirend meghatározásától az ad hoc konzultációkig, amelyekkel befolyásolhatja a döntéseket. Romániának jó alkalom lehetne ez arra, hogy a nem alaptalanul, de nem is egészen igazságosan ráragadt korrupt – tetszés szerint: korruptabb, legkorruptabb – jelzőn enyhítsen valamennyit, illetve egy tényleg igazságtalan bánásmódot kiküszöbölve, a még kétkedő tagországokat is meggyőzve, beléphessen a schengeni övezetbe. Meg ami a legfontosabb: megpróbálhatná saját uniós koncepcióját – ha van ilyen – itt-ott érvényesíteni. Azt hihetnénk, mindez egyformán érdeke az egész román politikának. Nos, ma már a helyzet ennél bonyolultabb, különösen választások előtt. A soros elnökség átvételére készülve, a múlt év novemberében az államfő ápertén elmondta egy nyilvános tanácskozáson, hogy „amint önök is tudják, január 1-jétől Románia fogja átvenni az Európai Unió Tanácsának elnökségét, ami megtisztelő pozíció, de nehéz próbatétel is a kormány számára. Az a véleményem, hogy nem vagyunk erre felkészülve. Ezelőtt néhány héttel egy kérdésre az válaszoltam, hogy helyt fogunk állni. Viszont most politikai szükségszerűség lenne orvosolni a román demokráciának ezt a torzulását, ami a Dragnea–Dăncilă kormány.” (Liviu Dragnea a nagyobbik kormánypárt és egyúttal a képviselőház elnöke, Viorica Dăncilă a miniszterelnök.) Durva szóváltás lett ebből a nyilatkozatból, aztán rá egy hónapra már ismét megváltoztatta a véleményét Klaus Johannis, és derűlátóan nyilatkozott az európai vezetőknek: „Optimista véleményt fogalmaztam, a plenáris ülésen elmondtam, Románia felkészült, és biztosítottam a tanács tagjait, hogy azt hiszem, a dolgok jól fognak menni” – jelentette ki Brüsszelben a sajtónak. Egy sima, egy nádli. Folytatódik majd a sárdobálás ebben a hat hónapban, és minden bizonnyal utána is még egy ideig. Kettészakadt, rosszkedvű országban élünk, nemcsak az elnök és a kormány áll szemben egymással, hanem a romániai társadalom sem volt ennyire megosztott soha, egyik része a Nyugathoz próbál felzárkózni, a másik mélyszegénységben él. Ennek ellenére én is „optimista” vagyok: a román politika zavaros és alpári ugyan, a román eurobürokraták viszont tapasztalatom szerint kellőképpen felkészültek. (Az Európai Unióval való 2005-ös megállapodás aláírása, a tárgyalások lezárása és a 2007. januári belépés idején is ott voltunk a román kormányban, láthattam, a fiatal román szakpolitikusok reggeltől estig mekkora ambícióval „tanulják” Európát.)...

ITT OLVASHATÓ