2019. február 17., vasárnap

A NYUGDÍJASOKRÓL SZÓT SEM EJTETT ORBÁN

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2019.02.16.


„A nyugdíjasok elvárták volna, hogy legalább az említés szintjén szóba kerüljenek Orbán Viktor évértékelőjében, hiszen a 2,6 millió nyugdíjban és nyugdíjrendszerű ellátásban részesülő magyar ember teremtette meg élete munkájával azt az alapot, amelyre épülhet az ország” – szögezte le a Hírklikknek Korózs Lajos. Ha Orbán nem is, de kormányának tagjai rendre megszólalnak nyugdíjasügyben, de „kritikán aluli” a mondandójuk: 2019-ben is még a 2010 előtti kormányokra mutogatva vádaskodnak ahelyett, hogy az idősekről is megfelelően intézkednének – derül ki a szocialista politikus szavaiból.


Orbán Viktor évértékelőjének nem csak az a lényege, hogy mi hangzik el, hanem az is, hogy mi nem. Hűen tükrözi ugyanis egész politikáját, beleértve társadalompolitikáját is. Aminek egyik alapja, hogy ott hagyják az út szélén a kevésbé tehetőseket, a leszakadókat, a rászorulókat, akikkel csak annyiban tartják érdemesnek foglalkozni, amennyiben szavazatokat hoznak a Fidesznek egy-egy választáson: ezt pedig egyszerű módon igyekeznek – nem kis sikerrel egyébként – elérni, a választások előtti különféle legális és illegális juttatásokkal.

E körbe tartoznak a nyugdíjasok is – tavaly például hogyhogy nem, valahogyan pont az áprilisi országgyűlési választások előttre hozta a kormány az amúgy hagyományosan az év végén, Karácsony tájára időzített 12 ezer forint értékű Erzsébet-utalványok szétosztását...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.