Szerző: LÁZÁR GYÖRGY
2019.02.26.
A kommunizmus áldozatainak magyar emléknapját újabban minden évben február 25-én tartják annak emlékére, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. Azt az első Orbán-kormány idején 2000-ben fogadta el az Országgyűlés az emléknapot.
Sehol a világon nincsen emléknapja a „kommunizmus áldozatainak”. Ez magyar találmány, igazi Hungarikum. Hogyan okolható a kommunista eszme Kovács Béla és mások szenvedéseiért? Diktátorok, Sztálin és Rákosi követtek el bűnöket a kommunizmus jelszava alatt, azt félremagyarázva működtették véres diktatúráikat.
Kovács Bélát 1947 márciusában a Szovjetunióba deportálták és ott kényszermunkára ítélték, de Sztálin halála után hazaszállították Magyarországra majd 1956 tavaszán szabadon bocsátották – a „kommunisták” tették azt. Sőt, Kovács 1958. novemberétől a kommunista magyar országgyűlés képviselője volt, azonosult a kommunista eszmékkel. Hogyan lehetett a kommunizmus áldozata? Sokkal inkább a sztálinizmus magyar verziójának, a Rákosi-rezsimnek volt az áldozata.
De mindez Schmidt Mária „voodoo történészt” a legkevésbé sem érdekli. Szerinte elkeserítő hogy ma is léteznek kommunista gyökerű pártok Európában. Nem csak léteznek, hanem a törvények által igazolt résztvevői az európai uniós közéletnek, például többek között Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában és Svédországban is. Azon lamentál hogy az Európai Bizottság elnöke sem veszíti el azonnal az állását, ha Marx-szobrot avat Németországban, ahol mellesleg ünnepi megemlékezést tartottak Európa marxistái. Ez az a Németország, amelynek fővárosát a kommunisták nem is olyan régen fallal választották ketté, no, nem azért, hogy megvédjék a fal mögött élő polgárokat, hanem azért, hogy megakadályozzák reményt vesztett menekülésüket!
Rossz hírem van Schmidt Mária számára. Amerikában minden elit egyetemen tanítanak marxizmust, és a kurzusokra tódulnak a diákok. Amikor 1999-ben a BBC megkérdezte a hallgatóit, hogy ki volt az elmúlt ezer év (!) legjelentősebb gondolkodója, Marx Károly nyerte a versenyt. (A Yale Egyetem Marxizmus kurzusáról többet itt.)
Az Európai Unió inkább A Sztálinizmus és Nácizmus Áldozatainak Emléknapjáról (European Day of Remembrance for Victims of Stalinism and Nazism) emlékezik meg. Nincs szó kommunizmusról és azt minden évben augusztus 23-án tartják, a Molotov–Ribbentrop-paktum évfordulóján. Persze Magyarországon még ezzel is trükköztek! A Sztálinizmus és Nácizmus Áldozatainak Emléknapjából A totalitárius diktatúrák áldozatainak nemzetközi emléknapja lett orbáni fordításban. Schmidt szerint hazánk képviselői “az európai politikában olyan nyugati politikusokkal kényszerülnek egy asztalhoz ülni, akik nem egyszerűen tagadják a kommunizmus bűneit, hanem a kommunizmushoz kísértetiesen hasonlító eszmerendszerrel és módszerekkel igyekeznek egyneműsíteni Európa polgárait.” Figyelmét elkerülhette hogy Orbán Viktor a kommunista Ho Si Minh hatalmas szobra alatt ülve azokat a keleti politikusokat nevezi legjobb barátainak, akik a marxizmus feltétlen hívei...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.