Szerző: RÁCZ I. PÉTER
2019.01.06.
Első kisregényének, a Borgisznak a főszereplője, Nagy Iván 43 év után visszatér a Legközelebb majd sikerül című nagyregény hőseként. Mi ennek a jelentősége?
Na, ez a bolond Vámos Miklós most elkezdi a korai hőseit különböző regényeiben feltámasztani – gondolhatják sokan. De aki ismeri és szereti a munkáimat, az tudja, én mindig valami mást próbálok csinálni a korábbiakhoz képest. A könyv ötlete ennek ellenére nem új keletű. Nagyjából tíz éve vetődött föl bennem, mi volna, ha páros novellákat, kisregényeket írnék, kettő olyat, ami összetartozik, esetleg ugyanarról a témáról. A megírtakból össze is állt egy kötet Tiszta tűz címmel. Jópofa játéknak gondoltam, hogy mondjuk, előveszem egyik régi novellámat, és írok mellé egy másikat – azt hittem, el is fog terjedni a kollégák körében, de nem így lett. Két évvel ezelőtt aztán az az ötletvariációm támadt, mi volna, ha egy korábbi könyvem főszereplőjének a mai történetét írnám meg. A megértéséhez a régi könyv ismerete sem szükséges. Még nem voltam húsz, mikor a Borgisz című kisregényt írtam, a főhős akkor tizenkilenc éves volt, kilenc hónapját ábrázoltam. Most a hatvanadik életéve táján ismerkedhetünk meg vele. És mivel a kilences szám bűvölete változatlan, ezért a Legközelebb majd sikerül kilenc év története.
A kör bezárult, netán feltételezhetjük, több regény nem születik az írói műhelyében?
Ez a 11. nagyregényem. Ennyi még Jókainak sincs, és ha az Erdély-trilógiát háromnak tekintjük, Móricznak is csak kilenc. Amennyi egy prózaírótól kitelik, annyi nagyregényt én már írtam, és nem kell túlfeszíteni a húrt, az életművem terebélyes, a könyveim száma bőven negyven felett jár. Zenészkörökben létezik a kilences szám babonája, hogy aki megírja a 10. szimfóniáját, az meghal. Ha mégis írok majd még egyet, akkor vallomásszerű lesz, egyes szám első személyben, és egyáltalán nem közismert dolgokat szeretnék előadni benne, úgy is mondhatnám: titkokat.
Az eredetileg Kilenc címet viselő regény Beethoven 9 szimfóniájának 37 tételéhez igazodva meséli el az elmúlt 9 év történetét. A zenei szerkesztés mintája könnyítette vagy nehezítette a munkáját?
Könnyítette. A szimfóniák szerkezetét, hangulatát, sokszor a tempóját is követtem, már amennyire ezt a nyelvi eszközök engedték. Föltettem mondjuk a 3. szimfónia második tételét, hallgattam, ingattam rá a fejem, és már írtam is. Beethoven a cselekményvezetésben is sokat segített, hiszen például egyik műve gyász-, míg a másik falusi szimfónia, amihez igazodhattam a regényben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.