TESTVÉRELLENFELEK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: ÁDÁM PÉTER
2019.01.11.

Hazai sajtóban emberemlékezet óta nem beszéltek olyan alpári hangon francia köztársasági elnökről és általában Franciaországról, mint ahogyan – rájátszva a mesterségesen is gerjesztett Trianon utáni francia-gyűlöletre – mostanában beszélnek a kormánylap hasábjain. Legutóbb Macron és a nacionalista lepra című cikkében (Magyar Idők,2018. november 23.) Fricz Tamás egyenesen „hamiskártyásnak”, sőt (a szót, igaz, ki nem mondva, csak sejtetve) zsidóbérencnek nevezte a francia államfőt. Mindez azért olyan abszurd, mert a kormányoldal Macronra uszított újságírói vagy nem látják, vagy nem is akarják látni, milyen sok a hasonlóság, párhuzam, analógia a francia köztársasági elnök meg a magyar kormányfő között.

A kettejük közti rokonság, legelőször is, a hatalom személyhez kötöttségében fedezhető fel. Ahogyan a hazai politikai rendszer azonos Orbán Viktor személyével, ugyanúgy a francia köztársasági elnök is egyszerre jelképe, cégére és meghatározó tényezője a francia politikának. Látni csakis őt látni, senki mást, annál is inkább, mivel rendkívül elmosódott a mellette-körülötte felsorakozó politikai család identitása, ahogyan elmosódottak ennek a politikai családnak a körvonalai is. A hatalmat itt is, ott is egyetlen centrum, egyetlen politikai vezető személyesíti meg, a politikát itt is, ott is egyetlen akarat irányítja. A rokonság abban is megfigyelhető, hogy a francia államfő is, meg a magyar kormányfő is egyformán nagy gondot fordít arra, hogy hatalmát – a politikai beszéd, a kép meg az írott szó erejének segítségével – mintegy színpadra állítva mutassa be az országnak. Orbán Viktor esetében a teátrális megrendezettséget a pleonasztikus zászlóerdővel meg a kormányfő mögött felsorakozó és személyét valorizáló díszvendégekkel többször is láthattuk.

Francia részről jó példája a színházias megrendezettségnek az a tévé által is közvetített nagyjelenet, amikor – az elnökválasztás második fordulójának eredményhirdetése után – az újonnan megválasztott államfő a Louvre udvarán átvágva lépdel kíséretével az alkalomra felállított emelvény felé. Az új köztársasági elnökök általában jelképes helyszínt választanak győzelmük ünneplésére. Az a tény, hogy az elnöki hatalom vertikalitását hangsúlyozó Emmanuel Macron pont a Louvre udvarát szemelte ki első elnöki beszédének színhelyéül, már kifejezi azt a becsvágyat, ami méltán állítható párhuzamba a magyar kormányfő Várba költözésével. Ugyanígy aligha véletlen, hogy miután bejelentette, indulni fog az elnökválasztáson, a Párizs melletti Saint-Denis bazilikájába ment imádkozni (a bazilika a francia királyok hagyományos temetkezési helye), aminthogy az sem, hogy január végén a versailles-i palota Csata-galériájában tárgyalt az ország száznegyven legjelentősebb nagyvállalkozójával. Természetesen minden politikai rendszer használ teátrális eszközöket hatalma megjelenítésére. De az V. Köztársaság történetében eddig Emmanuel Macron az egyetlen államfő, aki hangsúlyozottan uralkodói méltósággal és külsőségekkel tölti be funkcióját (egyik – a hazai sajtót is többször körbejáró – fényképén mintha csak trónon ülne, úgy ül egy aranyozott karosszékben, éppen csak nincs korona a fején, jogar a kezében)...

ITT OLVASHATÓ