2019. január 26., szombat

SOROS GYÖRGY SZERINT A KÍNAI ELNÖK JELENTI A LEGNAGYOBB VESZÉLYT A SZABAD TÁRSADALMAKRA

444
Szerző: CZINKÓCZI SÁNDOR
2019.01.25.


Csütörtökön a davosi Világgazdasági Fórumon tartott előadásában a magyar származású milliárdos arról beszélt, hogyan erősítheti egy országban a totális ellenőrzést a mesterséges intelligencia és a gépi tanulásos technológiák alkalmazása. Soros György halálos veszélynek nevezte azt, hogy Hszi Csin-ping vezetése alatt Kínában ezeket az eszközöket az emberek elnyomására használják, mivel komoly előnyt jelent a totalitárius rezsimnek a nyitott társadalommal szemben. 

Megjegyezte, hogy nem Kína az egyetlen autoriter rezsim a világon, ugyanakkor kétségtelenül ez a leggazdagabb, a legerősebb és a legfejlettebb a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia terén. Példaként hozta fel, hogy a kínai állam egy központi adatbázist épített, ami alapján az algoritmusok meg tudják mondani, melyik állampolgár jelenthet veszélyt az egypártrendszerre. De megemlítette az állampolgári pontrendszert is, ami szerinte példátlan alárendeltséget jelent az egyének számára, ha teljes formájában működni kezd...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.