PARLAMENTI SZÍNES (4.)

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MELLÁR TAMÁS
2018.12.19.

Amikor újsütetű képviselőként először léptem be az Országház törvényhozási patkójába, a parlamenti segítők megmutatták a helyemet, és elmagyarázták, hogy mindenekelőtt a képviselői kártyámat kell behelyezni a szavazógépbe, mert enélkül nem tudok szavazni vagy szót kérni, sőt még a jelenlétemet regisztrálni sem. Amikor pedig elhagyom az üléstermet, ki kell vennem a kártyámat, nehogy esetleg valaki illetéktelenül visszaélhessen vele, és az én nevemben szavazzon. Egyszerű, könnyen kezelhető rendszer, amely biztosítja a képviselők autonómiáját – gondoltam, és ennek tudatában használtam a számítógépes nyilvántartási és szavazási rendszert. Egészen 2018. december tizenkettedikéig.

Ezen a nevezetes napon ugyanis az történt, hogy a rendszer önállósította magát, a szavazógép anélkül is működött, hogy a képviselők behelyezték volna kártyájukat a szavazógépbe. Az ellenzéki képviselők nagy többsége a rendkívüli helyzetre tekintettel nem regisztrált a kártyájával, a rendszer mégis jelenlétet igazolt, és a szavazógép is működött. Vagyis bárki leadhatott szavazatot a nevemben az én helyemről, miközben a képviselői kártyám nem volt behelyezve a gépbe, és nem ültem a helyemen. Amikor erre a rendellenességre ellenzéki képviselőtársaimmal együtt rájöttünk, akkor mindannyian jól láthatóan mutattuk a kártyánkat, hogy az nincs a szavazógépben, ezért nem is lehetnénk jelenlevőnek regisztrálva, és nem is tudnánk szavazni. Ugyanakkor viszont a nagy eredménykijelzőkön rendre az jelent meg, hogy távol van 15–16 fő, miközben 40–50 képviselői kártya emelkedett a magasba az ellenzéki képviselők kezében.

Vajon mi történt a szavazógépes rendszerrel, egyszerűen csak elromlott? Ennek kicsi a valószínűsége, hiszen meghibásodás esetén nem tudta volna hajszálpontosan hozni a kétharmados kormánypárti szavazati arányokat azoknál a törvénymódosításoknál, amelyeknél erre szükség volt. Talán valakik átvették a számítógépes rendszer irányítását? De kik és milyen felhatalmazás alapján? És ha tényleg kézi vezérlésre állt át a rendszer, akkor mennyire biztos az, hogy a megállapított szavazati arányok a valóságnak megfelelőek, hiszen az ülésteremben bárki szavazhatott bárki helyett. A rendszer kézi vezérlésre való átállítására az idő biztosítva volt, hiszen több mint félórát csúszott az ülésnap kezdése a meghirdetett időponthoz képest. A parlamenti szavazórendszer „megbuherálása” után talán érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy április 8-án este miért is állt le a választási informatikai rendszer több órára, bár az egy másik történet lenne.

Érdemes néhány mondatban összefoglalni, mi is történt december tizenkettedikén az Országgyűlésben. Az ellenzék meg akarta akadályozni, hogy egyes törvénymódosítások (például közigazgatási bíróságok felállítása, a munkaidő-szervezés és a munkaerő-kölcsönzés stb. – röviden, népszerű nevén: rabszolgatörvény) végszavazása megtörténjen, ezért nem engedte fel a levezető elnököt a pulpitusra. A házelnök azonban úgy rendelkezett, hogy a levezető elnök a saját képviselői helyéről is levezényelheti a szavazást. Az ellenzéki képviselők folyamatosan zavarták a szavazás menetét saját helyük elhagyásával, fütyüléssel, szirénázással, molinók kifeszítésével, zászlók lengetésével és amatőr felvételek készítésével az eseményekről. Éppen ez utóbbi tevékenységüknek volt köszönhető, hogy a tájékozódni kívánó állampolgárok hiteles információkat tudtak szerezni az eseményekről, mert a hivatalos parlamenti közvetítés néhány perc után végleg megszakadt.

Mindenki másként értékeli az eseményeket, pártállás, vérmérséklet és nem utolsósorban az informáltsága alapján. A tapasztalt, sok négyéves periódust kiszolgált parlamenti munkatárs azt mondta nekem, hogy ilyenre vagy ehhez hasonlóra még soha nem volt példa a Házban. A kormánypárti oldal nem győzött szörnyülködni, erőszakról, példátlan atrocitásokról, puccskísérletről beszélt. A kevésbé kormánypárti, de konzervatív emberek ugyancsak elítélték az ellenzék viselkedését, a törvényhozási épület méltóságához nem illő magatartásmódnak vélték a történteket. A nem kormánypárti, ellenzéki vagy még az ellenzéket sem szerető emberek viszont egyetértettek az ellenzéki obstrukcióval, mi több, lelkesen üdvözölték, és arról beszéltek, hogy már korábban is határozottabban kellett volna fellépnünk nekünk, ellenzéki képviselőknek a fideszes önkénnyel szemben. Dióhéjban ennyi az, amit le tudtam szűrni a hozzám eljutott véleményekből. Nyilván majd a hozzáértők elvégzik ennek a napnak a szakszerű, tudományos igényű értékelését...
ITT OLVASHATÓ