Szerző: FÁBIÁN ANDRÁS
2019.01.03.
Nagyon hideg lesz az éjjel, gondolta. Már most is besüvít a jeges szél a törött ablakon, pedig próbálta eltakarni egy szakadt törölközővel. Talán lel majd holnap valahol egy darab furnérlemezt. Szög, kalapács ugyan nincs itthon, bár a szomszéd esetleg tudna kölcsönadni. De hát nem lehet mindig, mindent kölcsönkérni. Nagyon hideg lesz az éjjel.
Egész nap a várost járta. Ez jó volt, mert legalább nem kellett otthon ülni és embereket is látott. Szégyenlősen felszedegette a földről és elsüllyesztette nagy teszkós szatyrába az itt-ott talált fadarabokat. Reggel majd begyújt vele, és főz egy jó forró teát. Jó lesz. Pár kurta órára bevette magát a pláza garázsának sötét sarkába, ahol viszonylag jó meleg volt, szunyókált egyet. Igyekezett minél kisebbre összehúzni magát, de az éberen figyelő biztonsági őr így is rátalált. Nem veszekedett vele, csak rámordult, hogy mikor öt perc múlva erre jön, ne találja ott. Morogva kotródott kifelé. Mit képzelnek ezek! Van őneki rendes lakása. Nem életvitelszerű ő. Csak éppen a nyugdíjából nem futja mindenre. A 28 ezer minimál nyugdíjból jó, ha a napi egyszeri kajára futja. A cigi is drágább lett, le kellett tennie végleg. Az nagyon nehéz volt. Kávéra sem futja már évek óta. Pedig régen hármat-négyet is megivott naponta.
Ment. Fellopta magát a buszra. A nem is túl hosszú út során idegesen ugrált a szeme ide-oda, jobbra, balra. Főleg a megállóknál feszültek meg az izmai. Ugrásra készen leste, nem áll-e a megállóban ellenőrgyanús illető. Mikor még mélynyomó mesterként dolgozott a nyomdában, a cég ellátta bérlettel. Ma már a nyomda sincs meg. Mikor a tulaj csődbe ment, bennragadt egy csomó pénze. Meg az egész élete. Tanonc korától ott dolgozott. Hogy megérte!
Hazaért. Az a rohadt ablak, az a rohadt szél. Bevackolta magát a sarokba, amennyire tudta, aztán elaludt. Arról álmodott, hogy nyár van, a meleg átjárja a csontjait, kellemesen bizsergeti a bőrét. Finom illata van a levegőnek. A felesége, aki öt éve meghalt egy ellátatlan tüdőgyulladás következtében, most ott mosolyog rá. Kávét hoz neki a napernyő alá, a teraszra. Kisimítja a haját a szeméből. Kedvesen szól hozzá. Bent már készül a finom ebéd. A lánya kint játszik a kertben az unokáival… Mi a boldogság, ha nem ez? Mi a királyság, ha nem ez?!
Három nap múlva találtak rá a rongyai között, mondhatni egészen véletlenül. Két gyerek beszökött játszani a törött ablakon. Hívták a rendőröket. Kihűlés, mondták.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök
Szép nap ez a mai. Az időjárás ugyan kissé kellemetlenül alakul, erős, csontig hatoló szél kergeti a szemetet az utcán, a hőmérő piros sósborszesz mutatója a nulla alatt. Normális ember az utcára nem is nagyon megy ki, csak akit szólít a kötelesség, mint őt, vagy éppen most végzett a munkában, a fizetés nélküli túlóráival.
Ez az első nap az új irodában. Korán kelt, de volt ideje kipihenni magát Brazíliából hazafelé röptében, a kényelméhez igazított luxusjeten. Azon az ágyon azért még van mit javítani. Majd szól a Szilárdnak. A hadisírokon kívül talán ilyesmit rá is rá lehet bízni.
Most azonban irány a vár! Erről ábrándozott már mióta. Erdogan épített magának egy bazi nagy hodályt. Azt hiszi, az a nagy dolog. Hát nem, barátom! A nagy dolog az, amikor elfoglalsz egy királyi várat és az uralmad alá hajtod általa a népedet. Szulejmán tudta ezt. Ő is tudja. Tanuljanak! Lassan és nesztelenül suhan a fekete, páncélozott mikrobusz, halkan surrannak a golyóálló kerekek felfelé a Palota úton. Szórakozottan átsiklik a tekintete az út szélén álló rendőrautókon. Érzi a sofőr gyerek is, hogy ennek az útnak most minden pillanatát ki kell élvezni és emlékezetessé kell tenni. Szent György utca, Dísz tér, és már itt is vagyunk. Fog még itt állani az ő egész alakos, életnagyságú szobra. Valójában már ott is van, csak még a ’48-as honvédek csúfoskodnak a talapzaton. Nem sokáig. Nem sokáig!
Lassan gördül az autó az új miniszterelnökség elé. A személyzet már felsorakozott az aulában a magas rangú vendég tiszteletére. Férfiak fekete öltönyben, fiatal leányok fekete szoknya, fehér blúz, fehér kötényke. Hajukban fehér csipke kötő. Nagyság szerint sorba állítva. Rá várnak, neki hódolnak. Ezen sajnos át kell esni. A sok léhűtővel kezet kell rázni, örülni nekik. Obligát mosoly, a csinosabb fehérnép arcának vicces megcsipkedése, pezsgő, koccintás. Rövid üdvözlés a gondnokság vezetőjétől. Lassan, méltósággal közelíti meg a házi liftet. Tudja, hogy mindenki rá figyel. Villognak a megbízható fényképészek masinái. A lift mellett kis szobor áll egy talapzaton. Mintha kissé ferde lenne! Megigazítja. Így már jó. Mindennel neki kell törődnie. Mindennel. Hangtalan húzódik félre az ajtó. El ne felejtsünk intézkedni, hogy mindenféle büdösbogár ebbe a liftbe be ne merjen lépni a koszos, trágyás cipőjével. Beszennyezi a lágyan süppedő perzsaszőnyeg burkolatot. Ez csak és kizárólag az ő használatára van! Lassan suhan a belülről csupa tükör felvonószekrény és finoman, szinte észrevétlenül megáll az iroda szintjén. A nehéz mahagóni faburkolat belecsúszik a falba, majd feltárul a dolgozószoba. Fényárban úszik, ahogy kérte.
Kilép és körülnéz. Istenem, mennyire várta már ezt a pillanatot. Talán egész eddigi életében erre készült. Erre a belépőre. Erre vágyott. Erre a puritán egyszerűséggel, zárdai szerénységgel berendezett munkahelyre. Semmi hivalkodás. Egyszerű, letisztult és stílusos. Kellemes és befogadó. Amilyennek egy ilyen hajléknak, a munka szentélyének lennie kell. A hatalmas képek, a kézzel szőtt szőnyeg, az egyszerű mintás, aranyszállal futtatott selyem tapéta. Zsigmond korabeli bútorok. Semmi extra. Puritán, de nem rideg. Igen. Nincs erre jobb és megfelelőbb kifejezés. Puritán.
Az egyik figyelmes szolga odakészített egy könyvet is a dohányzóasztalkára, ha netán kikapcsolódni támadna kedve. No, lám, de hisz ez Plutharkosz Párhuzamos életrajzok című munkájának első kötete. És éppen Caius Julius Caesar történeténél kinyitva. Nagyon figyelmes, akárki is volt, nagyon figyelmes. Úgy érezte, hogy ez egy nagyon méltó célzás, hiszen homályos emlékei szerint Caesar tette naggyá Rómát, és ő sem marad el mögötte történelmi nagyság tekintetében. És még azt merik mondani, hogy ez egy élhetetlen ország!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.