Szerző: FÓTI TAMÁS
2019.01.18.
– A közelmúltban egy populizmusról tartott bécsi kerekasztal-beszélgetésen azt állapította meg, hogy a csehek, szlovákok jogosan érezték évekkel a „bársonyos forradalom” után: politikusaik cserbenhagyták őket. Túl sokat ígértek?
– Tavaly volt Csehszlovákia megalakulásának századik évfordulója. Szlovákiában ezalatt hatfajta állam uralkodott; háromféle politikai rendszer; köztük fasizmus és kommunizmus; volt két világháború, öt alkalommal szállták meg idegen országok területeinket – és túléltük őket. Általános volt a várakozás, hogy végre igazi, liberális demokráciában, jogállamban élhetünk, ahol transzparencia és igazságosság uralkodik, és mindezt az életszínvonal gyors emelkedése kíséri. Az előző rendszer korlátozta a fogyasztást, az átmenet idején pedig az árak felszabadítását nem követte a jövedelemliberalizáció – maradt a távolság a nyugati társadalmakhoz képest. Csehszlovákia szétválása után megkezdődött a vadprivatizáció, az új oligarchia kialakulása, ezért használom az oligarchiademokrácia fogalmát. Nem azok vezették az országot, akikre a szabad választásokon szavaztunk, láthatatlanoknak és ismeretleneknek lettünk kiszolgáltatva. Mindez új társadalmi különbségeket teremtett, növelte az igazságtalanságot, a vágy és valóság közötti távolságot. Tény, voltak mélyreható reformok is, amelyekkel az évezred elején Szlovákia kiérdemelte az Európa tigrise jelzőt... Ám ezzel együtt is igaz, hogy a makrogazdaság és a mindennapi élet közötti szakadék egyre mélyül, s ez a polgárok elégedetlenségének forrása. Miért kezdtem az elmúlt száz év összefoglalásával? Nagyon fontos megérteni, hogy a rendszer értékelésekor a saját szocioökonómiai helyzetemből – mint a túlélés egyetlen útjából – indulok ki. Emellett kettős moralitásban éltünk: volt egy publikus és egy saját használatra szóló erkölcsünk. A hatalommal kötöttünk egy ki nem mondott egyezséget: ha csendben maradunk, békén hagynak. 1989 után ennek a rendszernek az örökségeként találkozhatunk a változások igazi veszteseivel, akik nyilván nem alkotnak egyetlen homogén csoportot. Köztük vannak a korábbi rendszer kiváltságosai, továbbá a szegények, akik hirtelen mélyszegénységbe süllyedtek, és azok, akik nem álltak készen az új technológiákra, egy nyitott társadalomra; akik nem tudtak alkalmazkodni a munkapiac minőségi elvárásaihoz. Belőlük lett a tartós munkanélküliek tömege. Beszélhetnék a saját nemzedékemről is, mindazokról, akik a nyugdíjkorhatár elérésével azt kérdezik, miként lehet, hogy végigdolgoztam az életemet, és ilyen alacsony a nyugdíjam. Szegregáció, leszakadás zajlik azoktól, akik tudtak élni a szabadság nyújtotta új esélyekkel, akik a változások nyertesei lettek, mert persze ilyenek is vannak, de a közhangulatot inkább a csalódottság jellemzi.
– Ezek a változások a demokratikus intézmények, mint a szabad választás, többpártrendszer, médiapluralizmus megteremtését is jelentették... Ön is vállalt kormányzati szerepet, munkaügyi miniszter volt, majd 2010–12-ben miniszterelnök. Tekintsük szavait önkritikának is?
– A politikusok felelősek a társadalom helyzetéért. És csak egy kis részük képes arra, hogy elismerje, hibázott, bocsánatot kérjen azért, mert nem a legjobb utat választotta, tévesen mérte fel intézkedéseinek következményeit és kockázatait. Legtöbbjük azt hiszi, hogy hibáinak elismerését a gyengeség jelének fogják tekinteni. Az erős vezető szilárdan ül a hatalomban, és híján van minden önreflexiónak. Milyen lehetőségek vannak? John Kenneth Galbraith a rendszerek közti átmenetet a modern történelem legmélyebb, legbonyolultabb változásaként írta le. És igaza van Ralf Dahrendorfnak is, aki azt mondta, meg lehet változtatni akár hat hónap alatt a politikai rendszereket, létre lehet hozni a demokratikus intézményeket. A gazdasági rendszer átalakításához hat esztendő kellhet. Ám a civil társadalom, az értékrend megteremtéséhez hatvan év kell. Igen, létrehoztuk az intézményeket, de a demokrácia nem csupán a szabad választásokból áll, az csak a feltételek egyike. Szükség van jó kormányzásra, hatékonyan működő demokratikus intézményekre, jogállamiságra és aktív civil társadalomra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.