NEUJAHRSKONZERT

JÓREGGELT EURÓPA
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2019.01.02.

...Hagyjuk ezt. Hatvan éve vitatkozunk okos emberekkel, és nem jutottunk semmire. Évezredek óta próbálják még okosabb emberek is megadni a helyes választ például arra, milyen hatást hogyan akar elérni egy művészeti alkotás, de még senkinek sem sikerült, talán azért, mert nem létezik egyetlen mondatban lefektethető meghatározás.
Azért feszegetem már megint ezt a kérdést, mert a tegnapi Újévi koncert után hosszú évtizedeken át tapasztalt felszabadító katarzis helyett kellemetlen hangulatban álltam fel a televízió elől. Csak reggel néztem meg, ki vezényel. Mikor elolvastam a karmester nevét, az volt az első reakcióm, hogy én ezt a koncertet nem nézem meg. Aztán mégis odaültem. Eddig mindig mindent kikapcsoltam, ahol megláttam Christian Thielemann nevét, nem lehetek ennyire tele előítélettel, ha a Bécsi Filharmonikusok meghívták, akkor nekem is jó kell, hogy legyen.
Nem volt jó. Korrekt volt. Lejátszatta a zenekarral a hangjegyeket. Mindet, hiánytalanul. Ahogy kell. Műzenét hallottam egy műmosolyú műember vezényletével. A Bécsi Filharmonikusokat különben nem lehet elrontani. Még jobbá, még különlegesebbé lehet varázsolni őket, de ahhoz Carlos Kleiber kell vagy Leonard Bernstein. A hangzásuk megmarad, akárki akárhogyan hadonászik előttük, tegnap is az történt.
Lehet kedvelni Christian Thielemannt, mindenkinek joga van hozzá. Karajant is lehetett isteníteni. Mindketten jó karmesterek, elismerem. De nekem nem kellenek.
Egyikükről sem tudtam semmit (sok évtizedes eltéréssel persze), előbb a zenéjüket hallottam, csak később értesültem a náci jellemvonásaikról. Karajannal vannak felvételeim. Sosem hallgattam szívesen őket. Éppen ezért Thielemann-felvételeim már nincsenek is.
Kiemelkedően a világ legjobbjának kellene lenniük ahhoz, hogy hiányérzetem legyen a zenéjük nélkül. De soha nem lehetnek a világon a legjobbak. Mert hiányzik belőlük az emberi érték.
Nekem legalábbis.

ITT OLVASHATÓ