NAGY IMRE ÚJRATEMETÉSÉN LETT POLITIKUS, SZOBRÁNAK ELTÁVOLÍTÁSÁVAL MUTATTA MEG, MILYEN ÉRTÉKEKET VÁLASZT ORBÁN

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.12.28.

Nem csupán azért futottam reggel a Nagy Imre szoborhoz a Vértanúk terére, hogy rossz újságíró nyelvvel „leelsőzzem” azt, ami történik. Látni akartam, átélni, megtapasztalni, ott lenni abban a pillanatban, amikor a magyar történelem egyik legfontosabb figurájának szobrát eltávolítják a „Nemzet Főteréről”.

Pontosan olyan volt ezt átélni, mint ahogy az olvasó gondolja. Amikor az ember csak áll, próbál fotózni és videózni, közben körülötte mennek az emberek a dolgukra, munkába, munkások erősítik a hevedert, rakják a vontatóra a szobor még ott maradt hídját, minden megy a maga hétköznapi természetességével. Amikor minden megy a maga útján, az ember áll egyedül, nem csupán személyében egyedül, hanem abban az érzésben egyedül, ahogy a történelem kifordul önmagából, ahogy a valóság kiszakítja a múltat a megtörténtből, ahogy érezni lehet a levegőben a múlt eltörlését, a történelem folyamának mesterséges megsebzését.

Mégiscsak abban a hitben nőttem fel több generációval együtt, hogy 56, a pesti srácok emléke, Nagy Imre emléke szent és sérthetetlen.

Ebben az őrületben álltam a szobor hűlt helye mellett, ott, amellett, ami maradt belőle, egy koszos márványmedence mellett. Lassan jöttek emberek, üres arccal megbámulták a szobor helyét, fényképeztek, megálltak egy pillanatra, majd ugyanazzal az üres, döbbent arccal mentek tovább.

Ebben az ürességben, a megsebzett történelem medencéje mellett, lépett hozzám oda egy férfi, és mesélte el, hogyan szedték le a szobrot. „Itt álltam végig” – mondta. Majd azt is hozzátette, hogy „csak annyit tudok mondani a gyerekeimnek és az unokáimnak, húzzanak el ebből az országból. Itt már nincs semmi.”

...

ITT OLVASHATÓ