MICSODA KUPLERÁJ VOLT ITT - KIÁLLÍTÁS NYÍLT KELET-EURÓPA TÖRTÉNETÉRŐL

168 ÓRA
Szerző: BALÁZS GÁBOR
2019.01.12.

Ritkán van ilyen Párizsban, nem árt megbecsülni – kiállítás nyílt Kelet-Európa történetéről. Ráadásul nekünk, magyaroknak annyira érzékeny témában, mint az első világháborút követő forradalmak és békék kora. Igen, a franciák többek között Trianonról, és igen, nem is akárhol, az Invalidusokban található Hadtörténeti Múzeumban.

A kiállítás a Keleten háború vég nélkül: 1918–1923 címet viseli, és bizony, magyar szemmel talán már a koncepciója is kissé különös. Itt minden Keletnek számít, ami Franciaországtól errefelé esik, azaz szó van itt Berlinről éppen úgy, mint Varsóról, Budapestről, Moszkváról, Jeruzsálemről és Jerevánról. Maga a rendező elv az lehetett, hogy minden szerepeljen, ami az első világháború vége, vagyis 1918 novembere után történt Európa keleti felén. Forradalmak és ellenforradalmak, persze háborúk, menekültek, pogromok.

A kiállítás szervezői Európába és a keletbe beleértették még az Oszmán Birodalmat is, annak a világháború előtti határaival, azaz a Közel-Keletet is. A záródátum éppen 1923. július 24., a törökökkel kötött lausanne-i békeszerődés aláírása, amely a világháborút lezáró utolsó békeszerződés volt. Logikus álláspont, hiszen Törökország végül is valóban Európa beteg embere volt, míg a háború után a Közel-Keleten két európai nagyhatalom, Franciaország és Nagy-Britannia rajzolgatta a határokat, gyakran szó szerint, meglehetősen tragikus eredményekkel. Érdekes lehet, hogy vajon Olaszország miért maradt ki a kiállításból. Az úgynevezett Biennio Rosso, a világháborút követő két vörös év, gyárfoglalásokkal, sztrájkokkal, Antonio Gramscival és a fasizmus közeledő árnyékával talán nem volt elég forradalmi, bár a német szpartakisták nagyon is szerepelnek. Vagy nem volt elég véres. Vagy nem elég „Kelet”.

Így is volt persze történelemi nyersanyag elég. Őszintén szólva néha kicsit sajnálatra méltóak voltak a kiállítást megtekintő franciák vagy a nem kelet-európai turisták a rájuk zúduló információmennyiség miatt egy olyan témában, amelyről a nagy többségnek fogalma sincs. Nem az első világháború utáni Kelet-Európáról beszélünk természetesen, hanem Kelet-Európáról mint olyanról. El lehet képzelni, hogy a kiállításnak mennyire kellett didaktikusnak lennie, hogy valamelyest kontextusba hozza a Bánát, Szmirna, a Memel-vidék, Felső-Szilézia vagy éppen Fiume hovatartozása kapcsán felmerülő vitákat olyan közönség számára, amely sokszor nemhogy a régiókat, de az országokat sem nagyon tudja elhelyezni...

ITT OLVASHATÓ