MI IS VOLT PONTOSAN ÉS MI A BAJ A NUMERUS CLAUSUS-SZAL?

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2019.01.08.

Szakály: "Az 1920-as törvény abban az értelemben korlátozta a felsőoktatásba bekerülők számát, hogy az megfeleljen minden magyarországi nemzetiség és népfaj lakossági arányának. (...) Ezt lehet sérelmezni, ám attól ez még nem jogfosztás, hanem – meglátásom szerint – jogkorlátozás, és semmiképp nem helyes zsidótörvénynek nevezni."

Well, Szakály úr hazudik. Mivel a zsidók 1867 óta jogilag izraelita vallású magyaroknak számítottak, a törvény végrehajtási utasítása azonban nemzetiségnek minősítette a zsidóságot, ez komoly - mondhatni, paradigmatikus - törés volt a dualizmus jogkiterjesztő folyamatában. A törvényjavaslat vitája pedig konkrétan az első náci hangvételű parlamenti vita volt a magyar történelemben olyan hangadókkal, mint Gömbös, Prohászka Ottokár és Dánér Béla. És igen, világos volt belőle, hogy a törvény a magyar zsidóság ellen irányult, viszont a közhiedelemmel szemben ezt nem a felvehető zsidó hallgatók számának maximálásával, hanem a többi nemzetiségből - az országos számarányuknak megfelelően - felveendő hallgatók számának előírásával, kvázi a többség pozitív diszkriminációjával tette, egy "zárt számon" belül. Még ezt megelőzően visszaállították egyébként a női korlátot is.

Szokás felemlíteni egyfelől, hogy a zsidóság valóban magas reprezentációja a legtöbb értelmiségi pályán (1910-ben jóval 50% felett az ügyvédi, az orvosi vagy az újságírói szakmákban) feszültségeket okozott a nem-zsidó társadalomban és még nyilvánvalóbban a Horthy-rendszer világképében. Ez így is volt, okozott ilyen feszültséget. De nem lehet egyszerre asszimilációt hirdetni és utána utólag újraértékelni ezt a folyamatot azzal, hogy az asszimiláció túl jól sikerült. Miközben más befolyásos rétegek -- pl. a gyárosok vagy a földbirtokosok -- körében nem annyira. Miközben egyéb - tényleges - nemzetiségek asszimilációja pedig egyáltalán nem sikerült. Akkor tehát mit is akarunk? (Mint tudjuk, Szabó Dezsőtől, Féja Gézától és Németh Lászlótól a virtigli nácikig egységes volt az asszimiláció negatív megítélése, mint amelyben már a magyar etnikum sajátos fajisága forgott kockán az agresszív kisebbségekkel szemben. De hogy mennyire volt ebben ludas a magyar osztályszerkezet vagy a kisebbségek eredendő kirekesztése bizonyos jogokból és foglalkozási ágakból, aminek hatására ezek az ún. szabad - értelmiségi és pénzcsinálással kapcsolatos - pályákon koncentrálódtak, azt persze nem vizsgálták. Csak annyit éreztek vagy tudtak, hogy a tömegtársadalom és a demokrácia nyomásával, valamint a gazdasági és szellemi élet átalakulásával leginkább a zsidóság befolyása nő az országban, míg a hagyományos magyar pozíciók meggyengültek, ezt azonban etnikai és nem modernizációs problémaként azonosították.)

És hallani azt is, hogy seregnyi országban voltak - nem okvetlenül a zsidók ellen irányuló - hasonló törvények. Ez is igaz. A különbség az, hogy az 1920. évi XXV. törvény -- amelynek a zsidóságra sérelmes értelmező rendelkezéseit egyébként 1928-ban visszavonták -- a lehető legrosszabb kontextusba került a későbbi zsidótörvények társaságában és a Holocausttal a folyamat végén. Ez nem történt meg se Amerikában, se Kanadában...

ITT OLVASHATÓ