HIDEG, HÓ, INFLUENZA - KESERVES JANUÁR

ÁTLÁTSZÓ / SZOCIO BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.01.30.

Azt hiszem, ha az év hónapjait a krízishelyzetek szempontjából kellene rangsorolnom, a január vinné el a prímet. Évek óta ezt tapasztaljuk, ám az időjárás és az influenzajárvány okoz némi különbséget. Ha nincs nagy hideg, és a járvány később jön, akkor picit könnyebb. Most egyik sem kedvezett nekünk. A leszakadó térségek üzleteiben különösen érzékelhető, hogy januárban kevesebb jut. A hétvégi nagybevásárlások elmaradnak, sem a boltokban, sem a piacokon nincs ott a megszokott tömeg. Mindenki próbálja túlélni ezt a nehéz hónapot.

Nyilván alapvető gond, hogy a decemberi időszak különösen megterhelő a szegénységben élő családok számára. Ilyenkor még a legszegényebb családokban is van vendégjárás, mert mindenki szeretne egy picit ünnepet varázsolni, és az adományok mellett mindenki kicsit nagyvonalúbb, élelemben, ajándékban egyaránt. A fogyasztói társadalom karácsonykor felerősödő hatásában, legalább egyszer egy évben, mindenki szeretné azt érezni, hogy az ünnepet ő is ünneppé teheti. Fogyasztással, mint bárki más.

Aztán itt a téli szünidő, amikor a gyerekek otthon maradnak. A legnehezebb sorban élő gyerekeknek ilyenkor is elérhető az ebédszolgáltatás, de ez, mivel sok a szabadnap, korántsem fedi le a teljes szünidőt. És ha a gyerekek otthon vannak, akkor esznek, folyamatosan fűteni kell, egész nap megy a tévé, hiszen valamit csinálniuk is kell, másra pedig nem sok lehetőség van, ezzel a kártyás villanyórák is hamar lemerülnek.

Így eleve szűkebb büdzsével indul az újév, amit az idén tovább nehezített a hideg és a hó. Igen, a hó külön nehézség, mert elfedi a fajövéseket az üres telkeken, ahonnan még – ha nem is legálisan – feljelentés nélkül összegyűjthető némi fűtőanyag.

Ha ilyenkor valaki végigmegy a leszakadó térségek falvain, mindenhol gallyakkal megrakodott biciklit, talicskát, vagy elhagyott kerítésoszlopot, rossz tetőléceket toló embereket lát, mások pedig a havas úton nagyobb méretű fát húznak maguk után. Sokan vannak, akik így keresik, guberálják össze a napi fűtésmennyiséget.

Idén még belendült az influenzavírus is. Főleg a gyerekeket éri el, nálunk ilyenkor rekordot dönt a gyerekgyógyszerre fordított támogatások felhasználása, de amíg tudjuk, kiváltjuk ezeket, remélve, hogy így talán kevesebb gyerek kerül kórházba. Próbáljuk kezelni a problémákat: ilyenkor nagyságrendileg több kérés fut be hozzánk, mint más hónapokban. Tüzelőt, élelmiszercsomagot, meleg ruhát kérnek a gyerekeknek.

Még decemberben kitettünk egy „szabadfogast”, ahová rászorulóknak szánt kabátokat lehet felakasztani. Töltjük is folyamatosan kabátokkal, ahogy bírjuk, és az ünnep előtt mások is akasztottak rá meleg ruhát. Azóta ez valahogy megakadt. Mintha a karácsonnyal elmúlt volna ez is. Sokan belekapaszkodnak olyan történetekbe, hogy valaki odament, és az összeset leszedte, meg sem nézte a méretet, biztosan eladja, vagy elégeti, akkor meg minek adni, mondják. Nyilván előfordul ilyen is. De ettől még nem adhatjuk fel, segítenünk kell.

Sokan azt mondják, amikor eldöntöttük, hogy valamit adományba adunk, azt el kell engedni. Nem kell rugózni azon, hogy ezután mi történik vele. Ezt nyilván könnyű mondani, de egy rossz tapasztalat után nehéz betartani. Ám mégsem hagyhatunk fel a szolidaritással azért, mert a befogadók között vannak olyanok, akik másképp reagálnak az adományokra, mint ahogy mi gondoltuk.

Mert ki tudja, mi lesz azokkal a kabátokkal, amelyeket valaki mind elvitt? Talán szétosztja a családban, talán fillérekért megpróbálja eladni, és az is lehet, hogy tényleg elégeti őket. De nyilván, aki ehhez a módszerhez nyúl, nem jómódjában teszi. Ha nem szorulna rá, nyilván nem tenné.

Az adományozási kultúra kialakítása, formálása mindannyiunk dolga. Az emberek sokfélék. Sokféle a túlélési stratégia és a szegénységhez való viszonyulás is. Mégis, muszáj megtalálnunk benne az emberit, az értékként kezelést, az adakozás és az elfogadás méltóságát.

ITT OLVASHATÓ