- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TAMÁS RÓBERT
2019.01.08.
“Szevasztok! Írjátok már meg légyszíves érthetően ennek a banga népnek,hogy ne a felülről szerveződött szakszervezetektől várják a kezdőhangot,mert onnan nem jön olyan. Alulról,maguk közül indítsák a hangot,onnan szervezzék és irányítsák a tömeget! Az itthoni szakszervezetek el vannak nyomva! Talán még az Audié ér valamit,de a többi az lófasz!Az emberek ne a szakszervezetekre meg ellenzékre várjanak,mert bár mindkettő létezik,de egyik sem tesz érdemben semmit. A szakszervezetek élni akarnak,így nem fognak hőzöngeni,az ellenzék meg nem bír kijönni a dackorszakából. Így mindkettő olyan mint a herélt fedező mén,van,csinál is valamit de eredménye az semmi!”
A fenti idézet egy – szerkesztőségünknek küldött – levélből származik. Mégpedig nem egy névtelen levélből, hanem az egyik egyenruhás testület egy tagjától. Amiről az írás szól, azzal nehéz vitatkozni, de nem is érdemes. Tudomásul kell venni, hogy vagy megszervezzük magunkat, vagy minden marad a régiben. Márpedig a régi a legtöbb ember számára nem elfogadható. Változásra van szükség, de nincs vezető, nincs, aki az élére álljon az elégedetlen tömegnek. Nincs mese, magunknak kell kitermelni a vezetőt, magunk között kell megtalálni azt az erőt, amelyik képes lesz – a mi támogatásunkkal – kiharcolni a változást. Most vagy később, de nincs más lehetőség.
Azt tudjuk, hogy a civil társadalmat micsoda elégedetlenség feszíti. Arról azonban kevés szó esik, hogy azokkal mi a helyzet, akik nem beszélhetnek olyan nyíltan a gondjaikról, mint bárki más. A katonákról, rendőrökről, tűzoltókról, állami tisztségviselőkről, mentősökről, a büntetésvégrehajtás dolgozóiról keveset tudunk.
Látjuk a rendőrt amikor az árokparton leint, igazoltat és ha lehet, megbírságol. Látjuk a baleset helyszínén, látjuk amikor védi a Parlamentet és a Sándor palotát. Tőlünk, ellenünk. Általában a rendőrökre nem úgy gondolunk, mint a barátunkra. Nem így alakult ki a rendszer. Nem megfelelő a szakmai alkalmasság felmérése és itt nem arról beszélek, hogy egy rendőr ne tudná a feladatát elvégezni. Biztosan el tudja. De ha bajom van, ha eltévedtem, nem a rendőrhöz fordulok még akkor sem, ha ott áll méterekre tőlem. Éppen elég arrogáns egyenruhással futottam már össze ahhoz, hogy ez eszembe se jusson, pedig egészen biztosan nagyon sok közöttük a becsületes, jó ember. Mégsem. Sok országban a rendőrt mélységesen tisztelik az emberek és nem azért, mert fegyvere van, hanem azért, mert minden mozdulatában, gesztusában ott van, hogy ő az embereket szolgálja.
Amennyire nem tudom tisztelni a rendőröket (bocsánat, nem rajtam múlik a dolog), annyira tisztelem a mentősöket és a tűzoltókat. Pedig köztük is biztosan vannak nem odavalók, de az ő szakmájuk nem igazán tűri a hibát. Ha meg kellene fogalmaznom a miérteket, egy példával szemléltetném. Ha felborulok az autómmal és a kaszniba szorulva készülök éppen kilehelni a lelkemet, akkor a tűzoltó az, aki akár egy fűcsomóba kapaszkodva is lemászik hozzám a szakadék aljára, a fogával is körberágja az ajtót, hogy kiszabadítson, a mentős a levegőben állva is újraéleszt, beköti az infúziót. És mindketten az életüket kockáztatják értem gondolkodás nélkül. Bármikor, bármilyen helyzetben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.