ÉRDEKVÉDELEM VAGY ÁRULÁS

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2019.01.18.

...Orbán Viktor és környezete tehát pontosan tudta, hogy korlátlan hatalmi ambíciói megvalósításának egyik kulcsfontosságú eleme a munkavállalók jogainak megtizedelése, a sztrájkok törvényi ellehetetlenítése. A centrális erőtér politikájával ugyanis összeegyeztethetetlen, hogy bármilyen ellenerő korlátokat szabjon a hatalmon lévők akaratának, és megakadályozza őket abban, hogy autokratikus törekvéseiket megvalósítsák. Hatalomra kerülésük után ezért tekintették egyik legsürgetőbb feladatuknak a munka törvénykönyve és ezen belül a sztrájktörvény módosítását.

A változtatások lényege az volt, hogy ezek eredményeként, bár elméletileg sztrájkolhatnak a munkavállalók, olyan jogi feltételekkel bástyázták körül a lehetőséget, hogy a gyakorlatban lényegében lehetetlenné tette, hogy a munkavállalók munkabeszüntetéssel tiltakozzanak a munkaadók vagy a törvényalkotó döntései ellen.

A törvénybe számos olyan elemet építettek be, amely ellehetetleníti a sztrájkot. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a korábban jól definiált „jogellenes sztrájk” fogalmát lényegében korlátlanná tették. Míg a 89-es törvény pontosan leírta, hogy egy munkabeszüntetés mikor tekinthető jogellenesnek, az új verzió szerint minden olyan sztrájk jogellenes, amely megsérti az „együttműködési kötelezettséget”. Ám hogy mit jelent és meddig terjed az együttműködési kötelezettség, az sehonnan nem derül ki, miközben az együttműködési kötelezettség fogalma önmagában is ellentmond a sztrájk lényegének. Az együttműködési kötelezettség ugyanis azt jelenti, hogy a felek kötelesek egymás érdekeit figyelembe venni és szem előtt tartani, hogy tevékenységükkel a másik félnek ne okozzanak kárt, a sztrájk célja viszont definíció szerint az érdeksérelem okozása és a károkozás. A munkavállalók azért fordulnak ehhez a végső eszközhöz, hogy károkozással kényszerítsék a munkaadókat vagy a törvényhozást arra, hogy érdekekeik érvényesüljenek. Az pedig, hogy meddig terjed az együttműködési kötelezettség, és mikor sérti meg azt a munkavállaló, teljesen szubjektív döntés kérdése. Márpedig ha egy sztrájkról a bíróság kimondja, hogy jogellenes, akkor az olyan súlyos anyagi következményekkel járhat, hogy beleroppanhat a kezdeményező szakszervezet.

A sztrájk ellehetetlenítését szolgálja a „még elégséges szolgáltatás" fogalmának szabályozatlansága is. A még elégséges szolgáltatás fogalmát a 89‑es törvény is tartalmazta, ebben azonban csak azokon a területeken – közműszolgáltatás, közlekedés, egészségügy – tették kötelezővé az ebben való megállapodást, amelyek minimális működése létfontosságú az állampolgárok számára, és ha a felek nem tudtak megállapodni az elégséges szolgáltatás mértékében, akkor bírósághoz fordulhattak, amely megállapította ezt. Ha pedig a sztrájkolók mégsem tettek eleget az elégséges szolgáltatás követelményének, az sem változtatta jogellenessé a sztrájkot. Az új törvényből viszont nem derül ki, hogy konkrétan melyek azok a területek és tevékenységek, amelyekre a még elégséges szolgáltatás követelménye vonatkozik. A törvény szerint, „ha a még elégséges szolgáltatás mértékét nem állapítja meg a törvény egyértelműen, akkor vagy a felek sztrájk előtt kötött megállapodásának, vagy a közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős határozatának kell ezt megállapítania”. Csakhogy a bíróság nem soron kívüli eljárásban dönt erről, így az eljárás beláthatatlan ideig elhúzódhat, ami nyilvánvalóan okafogyottá teszi a sztrájkot. Viszont ha a bíróság úgy dönt, hogy a munkavállalók nem tettek eleget a még elégséges szolgáltatás követelményének, akkor a sztrájk jogellenesnek minősül, annak minden anyagi konzekvenciájával.

Nem valósul meg az új törvényben a peres felek jog előtti egyenlőségének követelménye sem. Míg a munkaadó azonnal bírósághoz fordulhat, hogy a sztrájk jogellenességének kimondását kérje, és a bíróságnak néhány nap alatt döntenie kell, addig a munkavállalóknak semmiféle ilyen gyors jogorvoslati lehetőség nem áll rendelkezésükre, ha úgy ítélik meg, hogy a munkáltató megsértette jogaikat a sztrájk során. Akár hosszú évekig elhúzódó peres eljárás állhat előttük, ha úgy döntenek, hogy vélt jogsérelmükre a bíróságon keresnek orvoslatot.

Az előbbiekben felsoroltak csupán – az egyébként rendkívül slendriánul és kaotikusan megfogalmazott – sztrájktörvény legfontosabb rendelkezései, amelyek ellehetetlenítik az országos sztrájkot Magyarországon.

Ennek fényében jogosan vetődik fel a kérdés, hogy akkor a szakszervezeti konföderációk vajon miért hitegették a „rabszolgatörvény” elfogadása miatt felháborodott munkavállalókat azzal, hogy ha a kormány nem vonja vissza a rendelkezést, akkor végső fegyverként az általános sztrájkot vetik be. Ami nemcsak azért tűnik porhintésnek és elterelő hadműveletnek, mert a törvényi feltételek hiányoznak ehhez, hanem azért is, mert a szakszervezeti vezetők pontosan tudják, hogy messze elmaradnak attól a szervezettségi szinttől, amely egy ilyen országos akció megvalósításához szükséges. Ráadásul azzal is tisztában vannak, hogy maguk a munkavállalók is szélsőségesen megosztottak ebben a politikával mélyen átitatott kérdésben...

ITT OLVASHATÓ