2019. január 6., vasárnap

ÉRDEKEL MOST VALAKIT EGY KULTURÁLIS POLITIKAI ÉVÉRTÉKELŐ?

ARTPORTAL
Szerző: NAGY GERGELY
2018.12.27.


Tüntetések, túlórák, macedón elvbarátok, elüldözött egyetem. Kit érdekel, mi van ilyenkor a művészettel, a kultúrával? Pedig mindez jobbára összefügg, mondhatjuk: kultúra kérdése. Évértékelő.

“Itt voltunk: voltak vészjelek…”
(Ady Endre: Az undor óráiban)


Őszintén bevalljuk, nem gondoltuk volna. Mikor már szinte minden autonóm kulturális intézmény a padlón hevert, mikor az összes anyagi forrás átcsatornázódott és irányba állt, mikorra szinte teljesen kiszáradt a független, kortárs képzőművészeti terület, amikorra már csak önkéntesek tartják fönn ingyenmunkában, amikor úgy tűnt, a kormányzat végképp hátat fordított a művészetnek, mert ugyan mit is nézzen rajta, akkor egyszer csak elérkezett 2018. És előkerült a kultúra, és benne a képzőművészet, a művészeti intézményrendszer is. Frontvonalba került, olyannyira, hogy nyáron a miniszterelnök már kifejezetten „egy új kulturális korszak” felépítését jelentette be (“Új kulturális korszakba kellene ágyaznunk a politikai rendszert” – mondta Tusnádfürdőn). És miközben betiltottak egy egész egyetemi képzési szakirányt, szinte egy tudományágat, elzavarták az ország legmagasabban jegyzett egyetemét, elvonták az akadémiai pénzek igen nagy részét, a NER villogó tekintetével a múzeumok rejtett zugait is pásztázni kezdte, ellenséget keresve.

Hirtelen kiderült, hogy az igazgatói pozíciók hihetetlenül értékesek, elképesztő figyelmet kapott egy kortárs művészeti kiállítás Óbudán, lelepleződött Frida Kahlo, aki népünk és rendszerünk ellensége, közben, nem mellesleg, ütöttek még néhányat a kritikus, autonóm művészet szereplőin is. És az év folyamán, egy mostanra húszrészesre duzzadt és kissé hagymázassá vált cikksorozat mentén (Kinek a kulturális diktatúrája? – Magyar Idők), amely most már azt vizionálja, hogy a magyar kultúra „szószólói” a „magyar érdekeket, identitást és értékeket hátba támadják”, kibomlott valami, ami a közbeszédben – ha létezik még Magyarországon ilyesmi –, nevet is kapott: kultúrharc...

Itt máris álljunk is meg egy pillanatra, harcot ugyanis nem láttunk ebben az egész kusza folyamatban. A harchoz szemben álló felek kellenek, erők – adott esetben akár összemérhető erők –, amelyek egymásnak feszülnek, és létezik háborús jog is, a harcnak is lehet valamiféle etikája. Ezen felül a kultúrharchoz kultúra is kell, azaz értékekről zajló vita a felek között. Nem voltak küzdő felek, egyenlő erők végképp nem, valamiféle leszámolás zajlott inkább, sortűz, egy eleve eldöntött meccs végjátéka. Tartalomról sem volt szó, értékek ütközéséről pláne nem beszélhettünk. A vádaskodó, fölényes, bornírt beszédmódban, amellyel a propagandasajtó a művészetet, kultúrát, tudományt támadta, fogalmak keveredtek össze, üresedtek ki. Az általános iskolához is kevés volna az a színvonal, ahogyan itt művekről, kiállításokról vagy akár tudományterületekről, életművekről nyilatkoztak – erre mi is rámutattunk itt és itt –, egyben pedig feléledt egy szép, régi kelet-európai tradíciónk:

a műveltség és olvasottság mostanra ismét az ellenállás egy formája lett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.