Szerző: ÉS
2019.01.04.
Károlyi Csaba: „Mándy Iván harmadik esése”
„Szeretve tisztelt Főcsatár”. Mándy Iván válogatott levelezése. Válogatta, sajtó alá rendezte, az utószót és a jegyzeteket írta Darvasi Ferenc. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 484 oldal, 4999 Ft
Ez a levelezéskötet az esztétikai és prózapoétikai kérdéseket is előhívhatja. A levelekből most közelebbről megismerhető író műveire is irányíthatja a figyelmet. Ám mindezek előtt először is azt láthatjuk, hogy – az ötvenes évektől, a ’60-as évek elejétől eltekintve – nem volt ő mellőzött szerző. Sokat írt, könyveit kiadták, fordították németre, franciára, angolra, hívták külföldre, dolgozott a filmgyárnak, a rádiónak, a fiatalok falták a gyerekkönyveit, díjakat kapott, még Aczél elvtárs is írt neki udvarias leveleket. Sokat írtak a műveiről (mellesleg még Váncsa István is, sőt Heinrich Böll!, a nála fiatalabb írók pedig sokan lelkesedtek érte, például Tandori vagy Grendel is, nem csak Esterházy – ezt főleg nem ebből a kötetből tudom). Sokan szerették, és meglepően sok emberrel tartott kapcsolatot, nem volt tehát remete. Legerősebben „a pálya szélén” képzetét cáfolja meggyőzően ez a gyűjtemény.
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
Gajdó Ágnes: Ex libris
Mészöly Ágnes: Vágod?
Erdős Zsuzsanna: Még sincs vége
Király Anikó: Strand, papucs, szerelem
Magyar mesék lázadó lányoknak
Klajkó Dániel: Az újraolvasott Karinthy
Balogh Gergő: Karinthy nyelvet ölt. Nyelv, technika és felelősség Karinthy Frigyesnél. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2018, 230 oldal, 2500 Ft
A Karinthy nyelvet ölt nem nevezhető monografikus igényű munkának, hiszen éppen abban áll frissessége, hogy az életmű egyes szövegeinek szoros olvasására vállalkozik, és ebben keresendő igazi újszerűsége is. Balogh egyes szövegek nyelvi, retorikai, poétikai működésmódjának vizsgálata révén tudja újszerű perspektívába helyezni a szerző óriási életművének egyes darabjait. Mégis, ahogyan a könyv is fogalmaz: ,,a kevesebb több elvét követve” tudunk a kutató elemzései tükrében konzisztens megállapításokat kiolvasni Karinthy nyelviségének poétikai és retorikai működésmódjáról, a publicisztikai írások etikai szerepvállalásáról, a modernista ember léttapasztalatának átalakulásáról és a recepció által elhanyagolt kései költészet létösszegző verseiről.
Balogh Gergő: Karinthy nyelvet ölt. Nyelv, technika és felelősség Karinthy Frigyesnél. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2018, 230 oldal, 2500 Ft
A Karinthy nyelvet ölt nem nevezhető monografikus igényű munkának, hiszen éppen abban áll frissessége, hogy az életmű egyes szövegeinek szoros olvasására vállalkozik, és ebben keresendő igazi újszerűsége is. Balogh egyes szövegek nyelvi, retorikai, poétikai működésmódjának vizsgálata révén tudja újszerű perspektívába helyezni a szerző óriási életművének egyes darabjait. Mégis, ahogyan a könyv is fogalmaz: ,,a kevesebb több elvét követve” tudunk a kutató elemzései tükrében konzisztens megállapításokat kiolvasni Karinthy nyelviségének poétikai és retorikai működésmódjáról, a publicisztikai írások etikai szerepvállalásáról, a modernista ember léttapasztalatának átalakulásáról és a recepció által elhanyagolt kései költészet létösszegző verseiről.
Bárdos Judit: Huszárik, a képíró
Talán mindenütt voltam. Huszárik Zoltán. Szerkesztette Pintér Judit. Gelencsér Gábor tanulmányával. DVD-melléklettel (Mohi Sándor: In memoriam Huszárik Zoltán). MMA Kiadó, Budapest, 2018, 282 oldal, 4800 Ft
Gelencsér Gábor bevezető tanulmányában kiemeli az életműre jellemző ellentmondásokat, és az iróniát középpontba helyezve részletesen elemzi Huszárik minden filmjét. A rendező „Szürrealista és realista. Népies és urbánus. Progresszív és konzervatív. Formabontó és hagyománykövető”. Rövidfilmjei alapján az avantgárd-kísérleti filmesek közé sorolják, ám a Szindbád a fősodor kanonikus filmje. Ugyanakkor a két egészestés film, a Szindbád és a Csontváry nem szakít a rövidfilmek képi stílusával és montázstechnikájával.
Lovász Andrea: Kis női csukák
És boldogan éltek? Mesehősnők utóélete. Szerkesztette Szederkényi Olga, illusztrálta Szabó Imola Julianna. Cser Kiadó, Budapest, 2018, 184 oldal, 3995 Ft
Mese, és vele együtt a kötelező eukatasztrófa eleve nem történhet itt, e kötetben, hiszen a „boldogan éltek” formula záróformula: a szerepe éppen az, hogy jelezze a mese végét. Tehát a szereplők ezek után értelemszerűen megszűnnek mesei szereplőknek lenni, kilépnek a mesevilág biztosította védett státuszukból. Nevezhetjük felnőttmesének a műfajt, amelyikben téblábolnak eztán, de ez olyan fokú eufemizmus, amelyik a szövegek ismeretében alig argumentálható; a meseiségnek, varázslatosságnak néhány halvány nyomán túl keményen realisztikus, néhol torz horrorba hajló novellák ezek.
Deczki Sarolta: Je suis Vén Ede
Ketten egy új könyvről – Tar Sándor: Vén Ede. A vagy.hu online újságban megjelent írások, 2003–2005. Szerkesztette Porcsin Zsolt. Együtt Debrecenért Egyesület, Debrecen, 2018, 122 oldal, 1750 Ft
Ha az olvasó Vén Ede figurájában az írót magát gyanítja, nem jár teljesen messze a valóságtól, de teljes egyezésről nincs szó, noha számos életrajzi elem felbukkan a tárcákban: a besúgói múlt, a munkahelyről való elbocsátás traumája, az ONCSA telep, és sorolhatnánk. De ennél sokkal fontosabb az a lét- és világállapot, melyről az öreg beszámolóiból kapunk hírt, már csak azért is, mert olyan kísértetiesen hasonlít arra, amiben manapság élünk. Vén Ede minden előítéletével, múltba révedő nosztalgiájával, korlátoltságával, szorongásával, keresztbe törött életével, kiszolgáltatottságával az a kisember, aki sorstársaival együtt egy egész társadalom csődjét reprezentálja. Vén Ede mi magunk vagyunk, avagy je suis Vén Ede.
Kácsor Zsolt: Ön előbb rohad el
Ketten egy új könyvről – Tar Sándor: Vén Ede. A vagy.hu online újságban megjelent írások, 2003–2005. Szerkesztette Porcsin Zsolt. Együtt Debrecenért Egyesület, Debrecen, 2018, 122 oldal, 1750 Ft
Az ügynökmúltja és lebukása miatt bűntudattól gyötört, a saját démonai elől az alkoholba menekülő Tar Sándor tárcái nem egyenletes színvonalúak, és vannak köztük kimondottan rossz darabok – de én volnék az utolsó, aki elvárnám egy írótól, hogy a legjobb formáját hozza a sírgödör szélén támolyogva. Éppen ellenkezőleg: ahhoz képest, hogy milyen pokoli kínok között élt, Tar Sándor érzékeny, sőt, kiélezett figyelmű maradt az úgynevezett kisemberekre: a megélhetési gondokkal küszködőkre, a hétköznapok halálos súlya alatt meggörnyedt, a mindenkori elit által közönyösen semmibe vett, még inkább lenézett, megvetett, üldözött szerencsétlenekre. Ez az oka annak, hogy érzékletesen kirajzolódik írásaiból az ezredforduló utáni Debrecen valósága – bármit is nevezünk valóságnak egy „realistának” tekintett író műveiben.
Sinkó István: Megtalált történetek
(Rejtett történetek – az életreform-mozgalmak és a művészetek. Műcsarnok, megtekinthető 2019. január 20-ig.)
György Péter: Fogalmak, tárgyak, elbeszélések
(A 1971. Párhuzamos különidők című kiállítás a Kiscelli Múzeumban február 28‑ig látható.)
Talán mindenütt voltam. Huszárik Zoltán. Szerkesztette Pintér Judit. Gelencsér Gábor tanulmányával. DVD-melléklettel (Mohi Sándor: In memoriam Huszárik Zoltán). MMA Kiadó, Budapest, 2018, 282 oldal, 4800 Ft
Gelencsér Gábor bevezető tanulmányában kiemeli az életműre jellemző ellentmondásokat, és az iróniát középpontba helyezve részletesen elemzi Huszárik minden filmjét. A rendező „Szürrealista és realista. Népies és urbánus. Progresszív és konzervatív. Formabontó és hagyománykövető”. Rövidfilmjei alapján az avantgárd-kísérleti filmesek közé sorolják, ám a Szindbád a fősodor kanonikus filmje. Ugyanakkor a két egészestés film, a Szindbád és a Csontváry nem szakít a rövidfilmek képi stílusával és montázstechnikájával.
Lovász Andrea: Kis női csukák
És boldogan éltek? Mesehősnők utóélete. Szerkesztette Szederkényi Olga, illusztrálta Szabó Imola Julianna. Cser Kiadó, Budapest, 2018, 184 oldal, 3995 Ft
Mese, és vele együtt a kötelező eukatasztrófa eleve nem történhet itt, e kötetben, hiszen a „boldogan éltek” formula záróformula: a szerepe éppen az, hogy jelezze a mese végét. Tehát a szereplők ezek után értelemszerűen megszűnnek mesei szereplőknek lenni, kilépnek a mesevilág biztosította védett státuszukból. Nevezhetjük felnőttmesének a műfajt, amelyikben téblábolnak eztán, de ez olyan fokú eufemizmus, amelyik a szövegek ismeretében alig argumentálható; a meseiségnek, varázslatosságnak néhány halvány nyomán túl keményen realisztikus, néhol torz horrorba hajló novellák ezek.
Deczki Sarolta: Je suis Vén Ede
Ketten egy új könyvről – Tar Sándor: Vén Ede. A vagy.hu online újságban megjelent írások, 2003–2005. Szerkesztette Porcsin Zsolt. Együtt Debrecenért Egyesület, Debrecen, 2018, 122 oldal, 1750 Ft
Ha az olvasó Vén Ede figurájában az írót magát gyanítja, nem jár teljesen messze a valóságtól, de teljes egyezésről nincs szó, noha számos életrajzi elem felbukkan a tárcákban: a besúgói múlt, a munkahelyről való elbocsátás traumája, az ONCSA telep, és sorolhatnánk. De ennél sokkal fontosabb az a lét- és világállapot, melyről az öreg beszámolóiból kapunk hírt, már csak azért is, mert olyan kísértetiesen hasonlít arra, amiben manapság élünk. Vén Ede minden előítéletével, múltba révedő nosztalgiájával, korlátoltságával, szorongásával, keresztbe törött életével, kiszolgáltatottságával az a kisember, aki sorstársaival együtt egy egész társadalom csődjét reprezentálja. Vén Ede mi magunk vagyunk, avagy je suis Vén Ede.
Kácsor Zsolt: Ön előbb rohad el
Ketten egy új könyvről – Tar Sándor: Vén Ede. A vagy.hu online újságban megjelent írások, 2003–2005. Szerkesztette Porcsin Zsolt. Együtt Debrecenért Egyesület, Debrecen, 2018, 122 oldal, 1750 Ft
Az ügynökmúltja és lebukása miatt bűntudattól gyötört, a saját démonai elől az alkoholba menekülő Tar Sándor tárcái nem egyenletes színvonalúak, és vannak köztük kimondottan rossz darabok – de én volnék az utolsó, aki elvárnám egy írótól, hogy a legjobb formáját hozza a sírgödör szélén támolyogva. Éppen ellenkezőleg: ahhoz képest, hogy milyen pokoli kínok között élt, Tar Sándor érzékeny, sőt, kiélezett figyelmű maradt az úgynevezett kisemberekre: a megélhetési gondokkal küszködőkre, a hétköznapok halálos súlya alatt meggörnyedt, a mindenkori elit által közönyösen semmibe vett, még inkább lenézett, megvetett, üldözött szerencsétlenekre. Ez az oka annak, hogy érzékletesen kirajzolódik írásaiból az ezredforduló utáni Debrecen valósága – bármit is nevezünk valóságnak egy „realistának” tekintett író műveiben.
Sinkó István: Megtalált történetek
(Rejtett történetek – az életreform-mozgalmak és a művészetek. Műcsarnok, megtekinthető 2019. január 20-ig.)
György Péter: Fogalmak, tárgyak, elbeszélések
(A 1971. Párhuzamos különidők című kiállítás a Kiscelli Múzeumban február 28‑ig látható.)
Stőhr Lóránt: Fogyatkozó titkok
(Lee Chang-dong: Gyújtogatók)
Azt sem mondhatnám, hogy szemlélődéssel telik az idő, mert nincs min elnézelődni-eltöprengeni. Lee egy-egy különös filmes nézőponton kívül nem talált rendezői fogást, amivel a képzelet és valóság közti elmosódó határokat érzékeltetni tudná. A realisztikus képi-hangi világot csak a kábítószeres utazás felszabadultsága és az égő fóliasátor rémálma töri meg. Az utolsó órában végre meglendül a cselekmény, a nyomozás izgalmat visz az eladdig unalmas történetmesélésbe.
Csengery Kristóf: A szintézis művésze
(Johann Sebastian Bach: Sonatas & Partitas BWV 1001–1006. Giuliano Carmignola. Deutsche Grammophon)
Megjelent egy felvétel, amelynek előadója barokkhegedűn játszik, ám stílusa egyesíti a modern hangszeres tolmácsolások és a historikus előadópraxis minden erényét. Ez aligha lehet véletlen, hiszen az olasz Giuliano Carmignola (1951), bár barokkhegedűsként tartják számon, hosszú és sikeres pályafutása során nem kizárólag a régi zene historikus előadópraxisának nagyjaival dolgozott együtt, de a hagyományos iskola képviselőivel is, ráadásul tanulóéveiben többek közt két olyan, a Bach-szólóművek romantikus gyökerű előadásmódját folytató, korszakos nagyság növendéke volt, mint Nathan Milstein és Henryk Szeryng.
Molnár Zsófia: Védett férfiak
(Szép Ernő: Patika, Örkény Színház, december 15.)
Az élet megy tovább – és Laposladányban ismétli önmagát.
Ennek a drámának – mert Szép Ernő lágyabb, megengedőbb hangvételű darabja kemény, társadalomkritikus drámává kerekedett a két Mohácsi keze alatt – azonban nem Balogh Kálmán a főszereplője. Az ő figurájának nincs íve, olyan, mintha egész idő alatt nem történt volna vele semmi. Nem így a postamesterrel – Znamenák István tökéletesen felépített, nagyszerűen elszomorító, igazán nagy formátumú alakításában –, aki ebből az esetből okulva igazi helyi potentáttá nőtte ki magát. Kivívta magának a tekintélyt az asztaltársaságnál és az asszonynál egyaránt. Olyannyira, hogy még arra sincs szüksége, hogy holmi vak komondort tartson.
Azt sem mondhatnám, hogy szemlélődéssel telik az idő, mert nincs min elnézelődni-eltöprengeni. Lee egy-egy különös filmes nézőponton kívül nem talált rendezői fogást, amivel a képzelet és valóság közti elmosódó határokat érzékeltetni tudná. A realisztikus képi-hangi világot csak a kábítószeres utazás felszabadultsága és az égő fóliasátor rémálma töri meg. Az utolsó órában végre meglendül a cselekmény, a nyomozás izgalmat visz az eladdig unalmas történetmesélésbe.
Csengery Kristóf: A szintézis művésze
(Johann Sebastian Bach: Sonatas & Partitas BWV 1001–1006. Giuliano Carmignola. Deutsche Grammophon)
Megjelent egy felvétel, amelynek előadója barokkhegedűn játszik, ám stílusa egyesíti a modern hangszeres tolmácsolások és a historikus előadópraxis minden erényét. Ez aligha lehet véletlen, hiszen az olasz Giuliano Carmignola (1951), bár barokkhegedűsként tartják számon, hosszú és sikeres pályafutása során nem kizárólag a régi zene historikus előadópraxisának nagyjaival dolgozott együtt, de a hagyományos iskola képviselőivel is, ráadásul tanulóéveiben többek közt két olyan, a Bach-szólóművek romantikus gyökerű előadásmódját folytató, korszakos nagyság növendéke volt, mint Nathan Milstein és Henryk Szeryng.
Molnár Zsófia: Védett férfiak
(Szép Ernő: Patika, Örkény Színház, december 15.)
Az élet megy tovább – és Laposladányban ismétli önmagát.
Ennek a drámának – mert Szép Ernő lágyabb, megengedőbb hangvételű darabja kemény, társadalomkritikus drámává kerekedett a két Mohácsi keze alatt – azonban nem Balogh Kálmán a főszereplője. Az ő figurájának nincs íve, olyan, mintha egész idő alatt nem történt volna vele semmi. Nem így a postamesterrel – Znamenák István tökéletesen felépített, nagyszerűen elszomorító, igazán nagy formátumú alakításában –, aki ebből az esetből okulva igazi helyi potentáttá nőtte ki magát. Kivívta magának a tekintélyt az asztaltársaságnál és az asszonynál egyaránt. Olyannyira, hogy még arra sincs szüksége, hogy holmi vak komondort tartson.
Fáy Miklós: Ünneptől független
(25 éves az Óbudai Danubia Zenekar – Zeneakadémia, december 30.)
Hámori Máté vezényletével a Hunyadi László nyitánya alapvetően érdekes kísérlet volt, főleg a régi előadások emlékének fényében (árnyékában), szépen össze volt rakva, mellőzték az olcsó hatásvadászatot. Viszont érezni lehetett a zenekar gyengébb pontjait, vagy a pontok gyengébb pillanatait is, hogy a fuvolista a hosszú futamok végére oxigénhiányos állapotba került, hogy a fúvósok talán túlságosan is lelkes közreműködése miatt, és a Zeneakadémia szűkebb terének hatására a mű egészének mégis volt valami olyan jellege, mintha kavicsokat raktak volna egy konzervdobozba és azt közvetlenül a hallgató füléhez tartva ráznák.
Grecsó Krisztián: Abszurd szilveszter
(Szilveszteri híradó-paródiák, újévi tévéműsor)
A közéleti környezet sem más, mint a történelmi, a sikamlós és egyre inkább széttartó valóság párhuzamosai a végtelenben sem érnek össze. Hogy ez volt-e az oka, vagy más, nem tudhatom, de Gálvölgyi Jánostól a Dumaszínházon át Bödőcs Tiborig mindenki próbálta megérteni, hogyan is működik a kortárs hírgyár, hogy is van az, hogy ennyire rugalmasan és könnyen forgathatók el és fel a tények. A köztársasági elnök idén hoppon maradt, őt már senki sem akarta, de a miniszterelnök kapott némi támogatást, az ő gondolatait szoros olvasásban követte végig a Bagi–Nacsa páros, így ők – bár fordítva ültek a lovon – meglepő módon ugyanarra a platformra kerültek, mint a fenti kollégáik. Hiszen minden esetben az volt az abszurditás lényege, hogy a paródiahírek szövegét, a képek elhagyása és cseréje után, gond nélkül leadhatná a párthíradó.
Torma Tamás: Sissi, a bulvárszobor fake
Tehát Sissi nekem kiábrándító. És még kiábrándítóbb az, hogy a nyilvánvaló esztétikai érvek sem számítanak. Mert mire föl ez a szubjektív érzésekre alapozó és homályos erkölcsi premisszákra célozgató esztétikai fölény? Egy állítás itt, egy állítás ott – másoknak, például Oláh képviselő úrnak nagyon is tetszik, ami nekem gejl és elkeserítő giccs.
I N T E R J Ú
Végső Zoltán: „A székelyérzet bennem van...” - Beszélgetés Eötvös Péter zeneszerzővel
P Á R A T L A N O L D A L
Szilasi György: HISTÓRIA
Egri Viktor: CÉGES BULI
-hg- TÚLÓRA
Beck Tamás: PANASZ
Jos: ENYÉM A VÁR...
A. G. úr: (VÁR)NI, (VÁR)NI, (VÁR)NI
Ladányi András: TÉRISZONY
- pé-: KOMONDOROK
Egri Viktor: CÉGES BULI
-hg- TÚLÓRA
Beck Tamás: PANASZ
Jos: ENYÉM A VÁR...
A. G. úr: (VÁR)NI, (VÁR)NI, (VÁR)NI
Ladányi András: TÉRISZONY
- pé-: KOMONDOROK
(celebrálta Nyerges András): HETI TEXTUS
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.