Szerző: FÁBIÁN TAMÁS
2019.01.19.
Mérsékelten izgalmas, de szükségszerű bevezetés
2018 egyik legizgalmasabb fejleménye a hazai könyvpiacon, hogy Kemény Lili és Sipos Balázs három évig tartó fordításának köszönhetően ősszel magyarul is megjelent David Foster Wallace (DFW) nagyregénye, a Végtelen tréfa (eredeti címe: Infinite Jest).
Az 1996-ban megjelent szöveg - nem kis részben a kiadó provokatív marketingkampányának köszönhetően - az első perctől kultikussá vált, amin még egyet dobott, hogy a szerző 2008-ban felakasztotta magát. Huszonkét éve az "Elég vagy ehhez, olvasó?" szöveggel reklámozták, és ez a szlogen azóta is megállja a helyét. A könyv eredetije 1079 (magyarul 1114) oldal, közel 58 ezer szóból és több mint 20 ezer szavas szókincsből áll össze.
Szokás róla elmondani, hogy valószínűleg sokkal több ember polcán figyel, mint ahányan elolvasták, ismerőseim közül is többen elkezdték, aztán nem fejezték be, Bill Gates pedig, bár szereti a szerző egyéb írásait, inkább bele sem fog, mert fél, hogy nem érne a végére.
Ilyen felvezetés után kihívásnak tekintettem, hogy ha elkezdem, be is fejezzem, amihez végül egy nap híján két hónap kellett. Nem szándékosan alakult így, de DFW szerint is ez az ideális olvasási idő. A két hónaphoz tartozik, hogy egy átlagos könyv olvasásához képest több időt fordítottam rá a szabadidőmben, ha valaki lazább tempóban akar haladni, akkor simán elhúzhatja három-négy hónapig is. Nem véletlenül mondta a könyvről az egyik magyar fordító, hogy "esemény az ember életében, ha végigolvassa". Lefordítani nem is esemény, hanem egész életszakasz lehetett.
Már csak azért is, mert a szöveg sokszor kifejezetten nehéz, az első oldalak után én is feltettem magamnak a kérdést, hogy tényleg ezzel akarom/fogom tölteni az elkövetkező ki tudja hány hetemet? Aztán a 119. oldalnál, amikor a teniszakadémia növendékei megbeszélik, milyen kategóriákba oszthatók azok az emberek, akik nem tudják végiggürizni a teniszfogások elsajátítását, áttört a gát, és onnantól örömmel olvastam, nem kötelességből.
Ezzel együtt is a Végtelen tréfa - bár helyenként olvastatja magát - erős koncentrációt igényel. Időnként azon kaptam magam, hogy olvasás közben akkor is elkalandozik a figyelmem, amikor egy légy sem zümmög a szobában, hemzseg a többszörösen összetett mondatoktól, folyamatosan ugrál az idősík és beszélők között. Néhány napja láttam egy férfit kezében a kötettel leszállni a HÉV-ről a Batthyány téren (fekete kabát volt rajta és nagyjából a felénél tartott), gondoltam is magamban, szép teljesítmény, hogy ilyen ingergazdag környezetben is oda tud figyelni, bár nem ismerem az illetőt, és nem tudom, hogy olvas, ami ennél a könyvnél nem mindegy.
Merthogy - és még mindig maradva a könyv olvasásának technikai részénél - ez a szöveg olyan szinten részletgazdag (nem véletlenül mondják enciklopédikus regénynek is), hogy első körben egészen biztosan sok fontos momentum elkerüli az ember figyelmét, vagy egyszerűen csak nem képes ennyi infót egyszerre befogadni, esetleg később derül ki, hogy egy olyan félmondatnak is súlyos jelentősége volt, aminél akkor nem álltunk meg pár pillanatra felfogni...
2018 egyik legizgalmasabb fejleménye a hazai könyvpiacon, hogy Kemény Lili és Sipos Balázs három évig tartó fordításának köszönhetően ősszel magyarul is megjelent David Foster Wallace (DFW) nagyregénye, a Végtelen tréfa (eredeti címe: Infinite Jest).
Az 1996-ban megjelent szöveg - nem kis részben a kiadó provokatív marketingkampányának köszönhetően - az első perctől kultikussá vált, amin még egyet dobott, hogy a szerző 2008-ban felakasztotta magát. Huszonkét éve az "Elég vagy ehhez, olvasó?" szöveggel reklámozták, és ez a szlogen azóta is megállja a helyét. A könyv eredetije 1079 (magyarul 1114) oldal, közel 58 ezer szóból és több mint 20 ezer szavas szókincsből áll össze.
Szokás róla elmondani, hogy valószínűleg sokkal több ember polcán figyel, mint ahányan elolvasták, ismerőseim közül is többen elkezdték, aztán nem fejezték be, Bill Gates pedig, bár szereti a szerző egyéb írásait, inkább bele sem fog, mert fél, hogy nem érne a végére.
Ilyen felvezetés után kihívásnak tekintettem, hogy ha elkezdem, be is fejezzem, amihez végül egy nap híján két hónap kellett. Nem szándékosan alakult így, de DFW szerint is ez az ideális olvasási idő. A két hónaphoz tartozik, hogy egy átlagos könyv olvasásához képest több időt fordítottam rá a szabadidőmben, ha valaki lazább tempóban akar haladni, akkor simán elhúzhatja három-négy hónapig is. Nem véletlenül mondta a könyvről az egyik magyar fordító, hogy "esemény az ember életében, ha végigolvassa". Lefordítani nem is esemény, hanem egész életszakasz lehetett.
Már csak azért is, mert a szöveg sokszor kifejezetten nehéz, az első oldalak után én is feltettem magamnak a kérdést, hogy tényleg ezzel akarom/fogom tölteni az elkövetkező ki tudja hány hetemet? Aztán a 119. oldalnál, amikor a teniszakadémia növendékei megbeszélik, milyen kategóriákba oszthatók azok az emberek, akik nem tudják végiggürizni a teniszfogások elsajátítását, áttört a gát, és onnantól örömmel olvastam, nem kötelességből.
Ezzel együtt is a Végtelen tréfa - bár helyenként olvastatja magát - erős koncentrációt igényel. Időnként azon kaptam magam, hogy olvasás közben akkor is elkalandozik a figyelmem, amikor egy légy sem zümmög a szobában, hemzseg a többszörösen összetett mondatoktól, folyamatosan ugrál az idősík és beszélők között. Néhány napja láttam egy férfit kezében a kötettel leszállni a HÉV-ről a Batthyány téren (fekete kabát volt rajta és nagyjából a felénél tartott), gondoltam is magamban, szép teljesítmény, hogy ilyen ingergazdag környezetben is oda tud figyelni, bár nem ismerem az illetőt, és nem tudom, hogy olvas, ami ennél a könyvnél nem mindegy.
Merthogy - és még mindig maradva a könyv olvasásának technikai részénél - ez a szöveg olyan szinten részletgazdag (nem véletlenül mondják enciklopédikus regénynek is), hogy első körben egészen biztosan sok fontos momentum elkerüli az ember figyelmét, vagy egyszerűen csak nem képes ennyi infót egyszerre befogadni, esetleg később derül ki, hogy egy olyan félmondatnak is súlyos jelentősége volt, aminél akkor nem álltunk meg pár pillanatra felfogni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.