DIKTÁTOR A SZÍNPADON

MAGYAR HANG
Szerző: PETHŐ TIBOR
2019.01.18.

Diktatúrává változott Magyarország. Vagy mégsem? Hogyan lehetne hitelesen megragadni színpadon mindazt, ami ma idehaza velünk (és többnyire nélkülünk) történik? Mi okozza passzivitásunkat, ha tiltakozni kell, mitől olyan bonyolult a NER (miközben bizonyos vonásaiban primitív módon egyszerű)? Miért nem tudunk hitelesen beszélni arról, ami ma Magyarországon uralkodik? Erre próbáltunk meg két nemrégiben bemutatott előadás nyomán választ találni...

Ízlelgetem a szót: diktátor. A Római Köztársaságtól eredő kifejezést az utókor tette félelmetessé, növesztette a türannosszal, a zsarnokkal azonos jelentésűvé. Diktátor – látom a Vígszínház óriási plakátján, amely a 2018-as, a demokrácia külső jegyeit hordozó Magyarországon egészen világos üzenet.

A darab egyébként az ikonikus Chaplin-film alapján készült, hazai ősbemutatóját most tartották. Mai szemmel az 1940-es mozi – valljuk be őszintén – erősen középszerű, sokszor idétlen tréfákon alapuló alkotás. A némafilmes hőskorból érkező Chaplin (itt kettős szerepben, mint zsidó borbély és mint Hinkel diktátor – a Pfujrer – látható) zavarbaejtően nem találja helyét a hangos korszakban. Botladozik, kétségbeesetten ismételgeti korábban hatásos, ám a harmincas–negyvenes évek mozivilágában már érvénytelenné vált patronjait. A kölyök, az Aranyláz, a Modern idők keménykalapos hőse önmaga árnyékává vált első hangosfilmjében. Nem beszélve arról, hogy mára Hitlerről való beszédmódja is erősen meghaladott. Ami mégis figyelemre méltóvá teszi az A diktátort, az a népirtó zsarnokkal szembeni, a korban kivételes bátorsága...

ITT OLVASHATÓ