CSUPÁN MINDENNEK MEG KELL VÁLTOZNIA - PÉNZ LEHETNE, DE A SZÁNDÉK HIÁNYZIK, HA A LAKHATÁSRÓL VAN SZÓ

168 ÓRA ONLINE
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2019.01.22.

Három elkötelezett ember beszélgetett arról hétfő este a Pesti Evangélikus Egyház gyülekezeti nagytermében, a budapesti Deák téren, mit tehetne az állam és mit tehetnének az egyházak a hajléktalanság ellen, a hajléktalanokért. Ferge Zsuzsa szociológus, Beer Miklós váci katolikus püspök és Iványi Gábor metodista lelkész eszmecseréjén, amelyet az Egyház és Társadalom online közéleti folyóirat szervezett, mindössze az a követelmény merült fel, változzon meg a társadalom, az egyház és az egyén, hogy végre többet, jóval többet lehessen tenni a megoldásért és egymásért.

„Én egy öreg püspök vagyok, csak megtalálják az utódomat”, mondta Beer Miklós, amikor igazán belelendült a mondandójának „bűnbánati részébe”, a kétórás beszélgetés közepe táján. A Kamarás István moderátor által „Ferenc pápista” titulussal illetett püspök a saját egyházáról szólva a legnagyobb problémának azt nevezte, „lelkileg nem vagyunk készen” a szociális problémák kezelésére. „A templomainkban nem szoktunk erről beszélni.” Beer azt mondta, sokan vannak a szalonkeresztények, komfortkeresztények – amire rímelt Iványi Gábor gondolata, miszerint az egyházi lét sokaknak csupán „hétvégi lelki kitérő a templomba” –, miközben „eszünkbe sem jut, hogy egy cigány embert behívjunk”. A püspök azt is elismerte, az általa vezetett egyházmegyében nincs egyházi fenntartású hajléktalanszálló.

A szegénység és a társadalmi rétegződés kutatásával több mint öt évtizede foglalkozó Ferge Zsuzsa felidézte, hogy amikor a hajléktalanság nyílt társadalmi problémává vált a rendszerváltás környékén, egyik cikkében javasolta, nyissák meg a templomokat a rászorulók előtt, fűtsék az épületeket és vigyenek nekik élelmet. Beer Miklós szerint nem ez a megoldás, de abban egyetértettek, amit Ferge az egyházak kapcsán hozzátett: „Az egyházon belül is mozgásra lenne szükség.” Beer egyenesen az egyházreform szükségességét emlegette ennek kapcsán. Azt is elmondta, „sok egyházközösségünkben működik a karitász, de elszigetelten”.

A megoldást persze Ferge sem abban látja, hogy a templomokban melegedjenek a hajléktalanok. Habár ez sem volna kis dolog. Éppen a beszélgetéssel egy időben tartott gyertyás megemlékezést a fagyhalálban elhunytakért a Szociális Fórum a Kossuth téren. A szervezet vezetője, Simó Endre elmondta: tavaly szeptember óta hetvennyolcan, a rendszerváltás óta összesen mindeddig nyolcezren lettek kihűlés áldozatai Magyarországon. „Megtöltenék ezt a teret, ha élnének, ha törődtek volna velük, és emberszámba vették volna őket.” Ők nem mind hajléktalanok voltak, sokan a saját otthonukban halnak meg, mert nem jut pénzük tűzifára, vagy a fűtésszámlára, és nincs, aki figyeljen rájuk.

Ez a tény is a megelőzés fontosságára irányítja a figyelmet, amire az evangélikusok rendezvényén Ferge Zsuzsa többször visszatért. A megoldás tudniillik ott kezdődne, hogy nem engedjük a problémát kialakulni. „Ennél egyszerűbb dolog kevés van.” 2010 előtt is százszámra voltak kilakoltatások, de a professzor számításai szerint az elmúlt nyolc évben tízezer kilakoltatás történt. Négy évvel ezelőtt megszűnt az állampolgári jogon járó – távolról sem bőkezű – lakhatási támogatás, a szükséges bővítés helyett visszanyesték az adósságkezelési szolgáltatást, az önkormányzati lakáshoz jutók száma pedig egyre csökken. „Én nagyon nehezen tudok itt továbbmenni: enni kell, lakni kell, ruházkodni kell”, foglalta össze a szociológus, melyek volnának az alapvető, mindenképpen kielégítésre szoruló szükségletek egy társadalomban. Olyan viszont „a világon nincs”, hogy gyermekes családokat elhelyezés nélkül lakoltatnak ki, a gyerekekért pedig azonnal jön a gyámügy, hogy az elszakítás traumájával növeljék a család baját. „Én bizonyos értelemben jobb hívő vagyok”, mondta Ferge a magát keresztény demokrataként propagáló rendszerre utalva, kijelentve, a gyermekes családok (elhelyezés nélküli) kilakoltatásának tilalma a lakhatáshoz való jog egyik nélkülözhetetlen eleme.

A fennálló szabályokra vonatkozóan – Magyarországon a hajléktalanságot egyedülálló módon nemhogy tiltják, de büntetik, amire egyenesen az Alaptörvény ad jogalapot – Beer Mikós azt mondta: „Nem akarok vitatkozni a törvénnyel, de mind tudjuk, hogy nem ez a megoldás.” Szelíd hangon, de határozottan tromfolta ezt Iványi Gábor, aki nagyon is vitatni óhajtotta a hajléktalanokat büntető törvényeket. Szerinte ha éppenséggel az aluljárók tisztasága lett a központi kérdés, az is összeegyeztethető lenne az emberséggel. Francia példát említett arra, hogy üzemkezdésre a metróaluljárókat kitakarítva az utazók rendelkezésére bocsátják, éjjel mégis ott alhatnak, és nem a szabad ég alatt, a hajléktalanok.

Akiknek a számára, jegyezzük meg, a kormány minden állításával szemben nincs elegendő intézményi férőhely. A Habitat for Humanity, amely több mint hetven országban dolgozik a méltó lakhatásért, tavalyi adatai szerint a különböző számítások szerint hajléktalannak tekinthető emberek száma Magyarországon tizenötezer és harmincezer közé esik, a férőhelyek száma azonban tízezernél valamivel kevesebb. Ez krízisidőszakban ezerötszázzal bővíthető, ami még mindig nem elég. Az is közkeletű tévedés egyébként, hogy kizárólag fővárosi probléma a hajléktalanság. A kevés férőhelyből adódik a zsúfoltság, Iványi Gábor azt mondta, egy emberre átlagban három négyzetméter jut a szállókon.

A lakhatási problémáknak emellett több rétegük is van, a ténylegesen a szabad ég alatt lakó hajléktalanok leginkább látható helyzetén túlmenően azok is veszélyben vannak, akiknek nincs tartós, stabil lakhatási lehetőségük, nem rendelkeznek a lakhelyük használata felett, tartozásuk van, vagy a lakásuk minősége, komfortfokozata nem megfelelő. A fűtés példájánál maradva, a Habitat for Humanity adatai szerint a lakosság 11 százaléka nem tudja kifűteni a lakását, a szegények körében ez az arány 30 százalékra ugrik fel. A lakhatási szegénységről szóló jelentés szerint a lakosság csaknem harmada, 1,3 millió háztartás küzd a lakhatás megfizethetőségének problémájával...

ITT OLVASHATÓ