Szerző: KÁLMÁN ATTILA
2019.01.17.
– állította nekünk adott interjújában Filippov Gábor Anna Politkovszkaja Orosz napló című, magyarul nem rég megjelent könyvéről, amelyet a politológus szerkesztett. A Naplóban tényleg sorjáznak a 2000-es évek közepi putyini Oroszország és a 2010 utáni orbáni Magyarország közötti párhuzamok, de azért fontos és izgalmas olvasmány a Politkovszkaja-könyv, mert nyilvánvalóvá válnak belőle az egyértelmű különbségek is:
a könyv után bizonyos szempontból könnyebb, más szempontból nehezebb Orbán Viktort faék egyszerűséggel Vlagyimir Putyin figyelmes tanítványának beállítani.
Számos kérdőjel mellett felkiáltójelek is figyelmeztetnek a lapokról, hogy egy lopakodó autokrácia szinte észrevétlenül fordulhat át kegyetlen, nyíltan elnyomó diktatúrába, miközben a társadalom jelentős része némán tűr, a tiltakozók pedig egyre kevesebben vannak. De vajon a NER Magyarországa tényleg Oroszország nyomában kullog pár év spéttel, vagy Közép-Kelet-Európában mást tartogat a jövő?
Az életébe került, hogy megírhassa
A 2006. október 7-én, éppen Putyin 54. születésnapján kivégzett újságírónőről a könyv előszavában megjegyzik, hogy „kész csoda, hogy annyit élhetett, amennyit élt”. A csecsen háborúk mocskos titkairól, az orosz katonák szenvedéseiről, a terjeszkedő oligarchikus rendszerben mindent egyre jobban behálózó korrupcióról hosszú éveken keresztül író Politkovszkaja munkássága alapján tényleg csoda, hogy milyen sokáig életben hagyták. Egy orosz újságíróról könnyű ilyet leírni, egy magyarról már sokkal nehezebben lenne ez egyelőre elképzelhető, csak hogy rögtön egy nagy különbséggel kezdjük:
Putyin rendszerében mindennapi az emberrablásokig, kínzásokig, gyilkosságokig terjedő erőszak, míg Magyarországon ilyesmit nem látni, még ha kopaszok is akadályoznak meg népszavazási kezdeményezést vagy biztonsági őrök hajítanak ki országgyűlési képviselőket egy közintézményből.
A társadalmilag tűrt erőszaknak lett az áldozata az újságírónő is: az otthonául szolgáló moszkvai társasház liftjében lőtték kétszer mellkason, egyszer vállon, egyszer pedig fejbe a kétgyermekes, 48 éves anyát. Putyin elnöki ciklusai alatt összesen 24 újságírót öltek meg, közülük volt egy Anna Politkovszkaja.
Jellemző, hogy a gyilkosság miatt hosszas bírósági hercehurca után csak 2014-ben ítéltek el öt csecsen férfit – köztük egy FSZB-ügynököt és egy rendőrt – úgy, hogy korábban egyszer már felmentették őket. Világos, hogy a csecsenek legfeljebb végrehajtók lehettek, a megbízó kilétét máig homály fedi: sem Putyin irányába, sem a későbbiekben még majd sokat emlegetett Ramzan Kadirov irányába nem nyomoztak nagy lelkesedéssel a gyilkosság ügyében.
Az is jellemző, hogy Politkovszkajára nem vigyázott semmiféle hatóság, pedig korábban többször halálosan megfenyegették, megverték, elrabolták és kivégzéssel fenyegették, egyszer pedig meg is mérgezték, hogy ne érkezhessen meg a beszláni túszdráma helyszínére.
Az én álláspontom szerint viszont a lapulevél alatt növekvő gomba sem reménykedhet abban, hogy ha meghúzza magát, végül mindent kibekkelhet: szinte biztos, hogy valaki észreveszi, leszedi, és befalja. Aki pedig embernek születik, az végképp nem viselkedhet úgy mint egy gomba
– írja az Orosz napló legvégén Politkovszkaja a Hogy félek-e? című rövid írásban, megindokolva ezzel, hogy miért érezte úgy New Yorkban felnőtt, amerikai állampolgársággal is rendelkező diplomatagyerekként, hogy a rendszer sötét oldalát kell bemutatnia, ahelyett hogy a kényelmes és biztonságos emigráns életet választotta volna.
Vannak, akik emiatt ostobának és felelőtlennek tartják, a halálát pedig megelőzhetőnek és értelmetlennek. Viszont az életműve nélkül sokkal kevesebbet tudna arról a világ, hogy mi folyt és folyik Oroszországban, ami minta lehet más országok autoriter vezetői számára is.
Politkovszakaja nem akart gyáván, gombaként vegetálni egy lapulevél alatt, hanem emberként húzta ki magát: ezért hagyják tiszteletből a mai napig üresen az asztalát lapjánál, a Novaja Gazetanál, ezért találtak az otthoni asztalán megkínzott csecsenekről fotókat, és egy róluk írt riportot, amit már csak posztumusz jelentethettek meg félkész állapotban. Az Orosz Napló viszont teljesen kész lett, úgyhogy térjünk is át arra, mit üzen ezzel a könyvvel az az orosz nő, aki az életét adta, hogy mindezt megírhassa...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.