Szerző: MISETICS BÁLINT
2019.01.21.
„tőke és fasizmus jegyesek”.
Ez a rezsim azért tudja ezt a munkásellenes, nőellenes, szegényellenes, emberellenes, természetellenes politikát folytatni, mert a nyílt diktatúrákat megszégyenítő propagandagépezetével sikerült elhitetnie a társadalom jelentős részével, hogy nem ez, nem a kormányzat felülről vívott osztályharca, nem az alacsony bérek, a szétvert közszolgáltatások – a kórházakban uralkodó állapotok veszélyeztetik a jólétünket, hanem: a más bőrszínűek. A migránsok. A muszlimok. A menekültek.
Ezért aztán bárki, aki egy aprányi, egy nyúlfaroknyi, egy hajszálnyi engedményt is tesz annak az aljas nagy hazugságnak, hogy társadalmunk jólétét nem a zsarnoki hatalom, nem a Putyin hiteléből épített atomerőmű, és nem a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek veszélyeztetik, hanem a más bőrszínűek, a muszlimok, egy zsidó öregúr vagy a cigány magyarok – az sajnos akaratlanul is az Orbán-rezsimet szolgálja.
Ahhoz, hogy hatásosan tudjunk ellenállni ennek a rezsimnek: föl kell ismernünk magunkat egymásban. Föl kell ismernünk magunkat egymás sérelmeiben és egymás küzdelmeiben.
Arra van szükség, hogy átérezzük, átéljük és megéljük Bibó István szavait: hogy „az emberi szabadság és az emberi méltóság egy és oszthatatlan”.
Arra van szükség, hogy átérezzük, átéljük és megéljük, hogy
ha az állam éhbérért dolgoztat pedagógusokat, ápolókat és szociális munkásokat – akkor az rólatok szól. Rólam szól. Rólunk szól – akkor is, ha nem vagyunk pedagógusok, ápolók vagy szociális munkások;
ha az önkormányzatok gyermekes családokat, idős beteg embereket vagy bárkitutcára és hajléktalanná tesznek, a mi nevünkben, a mi pénzünkből és a mi országunkban, az rólunk szól – akkor is, ha nekünk van hol laknunk;
ha az állam 22800 forintos munkanélküli segéllyel, 28500 forintos öregségi nyugdíjminimummal, 30-40 ezer forintos rokkantsági ellátással vagy ápolási díjjal szúrja ki a rászoruló embertársaink szemét, az rólunk szól – akkor is, ha mi több pénzből élünk;
ha a rezsim elhallgattat, ellehetetlenít akár egyetlen egy újságírót, egyetlen egy szakszervezeti aktivistát, egyetlen egy közalkalmazottat is, akkor az rólunk szól – akkor is, ha mi nem vagyunk újságírók, szakszervezeti aktivisták vagy közalkalmazottak;
és ha a rezsim ellehetetleníti a Magyar Tudományos Akadémiát, akkor az rólunk szól – akkor is ha nem vagyunk akadémikusok;
és végül, ha ez a rezsim, a mi pénzünkből, a mi nevünkben és a mi országunkban háború elől menekülő embereket tart fogva és éheztet a határon, akkor az rólunk szól – akkor is, ha nekünk nem kellett elmenekülnünk az otthonunkból.
A feladatunk nem kevesebb, mint hogy előkészítésük, 1848, 1918, 1945, 1956 és 1989 után a felszabadulás következő nagy fordulatát – hogy előkészítsünk egy új magyar köztársaságot.
Egy olyan új köztársaságot, amely mindannyiunké. De tényleg.
Azoké a dolgozóké is, akiket a 2010 előtti rendszerben is kizsákmányoltak.
Azoké a szegényeké is, akiktől a 2010 előtti rendszer is megtagadta a szociális jogokat.
Azoké a hajléktalan embereké is, akiknek a 2010 előtti rendszerben sem volt hol lakniuk.
Azoké a nőké is, akiket a 2010 előtti rendszer sem védett meg a családon belüli erőszaktól.
És azoké a cigány magyar honfitársainké is, akiktől a 2010 előtti rendszer is megtagadta az egyenlőséget és a testvériséget.
Vagy közös köztársaságunk lesz kedves barátaim – vagy semmilyen.
És ha ezért küzdünk, akkor olyan küzdelmeket vállalunk fel, amelyeket rövid távon még elveszítenünk is érdemes – és nem csak azért, mert a küzdelem tartást, közösséget, reményt, örömöt és méltóságot ad.
Hanem azért is, mert ha ilyen küzdelmeket vállalunk, akkor előbb, vagy utóbb, de győzni fogunk.
Éljenek a szakszervezetek, éljen a sztrájkkészültség! Ha lesz sztrájk, támogassátok a sztrájkoló munkásokat akkor is, ha sztrájk a mindennapjaitokban kényelmetlenségeket okoz nektek!
Éljen a szolidaritás!
Éljen a köztársaság!
A szöveg a tatabányai tüntetésen hangzott el 2019. január 19-én.
Egy olyan új köztársaságot, amely mindannyiunké. De tényleg.
Azoké a dolgozóké is, akiket a 2010 előtti rendszerben is kizsákmányoltak.
Azoké a szegényeké is, akiktől a 2010 előtti rendszer is megtagadta a szociális jogokat.
Azoké a hajléktalan embereké is, akiknek a 2010 előtti rendszerben sem volt hol lakniuk.
Azoké a nőké is, akiket a 2010 előtti rendszer sem védett meg a családon belüli erőszaktól.
És azoké a cigány magyar honfitársainké is, akiktől a 2010 előtti rendszer is megtagadta az egyenlőséget és a testvériséget.
Vagy közös köztársaságunk lesz kedves barátaim – vagy semmilyen.
És ha ezért küzdünk, akkor olyan küzdelmeket vállalunk fel, amelyeket rövid távon még elveszítenünk is érdemes – és nem csak azért, mert a küzdelem tartást, közösséget, reményt, örömöt és méltóságot ad.
Hanem azért is, mert ha ilyen küzdelmeket vállalunk, akkor előbb, vagy utóbb, de győzni fogunk.
Éljenek a szakszervezetek, éljen a sztrájkkészültség! Ha lesz sztrájk, támogassátok a sztrájkoló munkásokat akkor is, ha sztrájk a mindennapjaitokban kényelmetlenségeket okoz nektek!
Éljen a szolidaritás!
Éljen a köztársaság!
A szöveg a tatabányai tüntetésen hangzott el 2019. január 19-én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.