A HUPPA ÉVÉRTÉKELŐJE

HUPPA
Szerző: A SZERK.
2018.12.31.

Bár az MTI tele van évértékelésekkel, hosszasan sorolva a sikereket, miegymást. Meg az emberek is szoktak efféléket tenni ilyenkor, sorba állítják a jót és a rosszat, s a túlélés reményétől vezetve igyekeznek minden rossz mellé egy jót állítani, hogy legyen miért felkelni az újév reggelén.

Hát, mi ezt nem tudjuk ezt megtenni.

Nekünk ez volt huppaéletünk legfeketébb éve.

Nincs semmi, amit szembeállíthatnánk Török Monika elvesztésével. Semmi.

Hosszú, csiganyálon vánszorgó hetek teltek el a halála után, és még mindig azzal keltem fel reggel, hogy vajon Moni korábban ébredt-e, és ha igen, mit tett fel az oldalra. Aztán lassan sorvadt a reflex, és maradt a mélységes szomorúság, amikor minden reggel rám köszönt az oldal nyitó oldalán.

Valójában azt sem tudom, hogy csináltuk végig az első heteket. Illetve, tudom: az elköteleződés mindenek felett álló érzése, hogy amit elkezdett, csinálni KELL tovább.

Pedig nem mindig könnyű, legalábbis nekem. Amíg Moni volt, ketten vittük a Huppát, ha ő nem volt, voltam én és fordítva – most meg akár karácsony, akár más, sátoros ünnep, egyéb elfoglaltság – itt kell lenni, csinálni, tenni, vinni. Pedig néha az ember kiszállna egy időre, mert néha olyan terhet jelent nap mint nap szembenézni azzal, ami körülöttünk folyik, hogy az ember legszívesebben átcuccolna egy lakatlan szigetre, ahol nincsenek hírek, csak egy Wilson nevezetű röplabda és néhány kósza polip.

De most aztán tényleg lehetetlen kiszállni.

Így vagyunk most csak eggyel, de mindennel kevesebben ebben a hajóban.

Szeretnék köszönetet mondani az útitársaknak.

Először is annak, aki ezt az egészet életben tartja, pumpálva bele az életet jelentő pénzt. Azoknak – Szele Tamásnak, Fábián Andrásnak és Rezedának –, akik minden nap megosztják velem és veletek a gondolataikat. A kollégának, aki a lapszemléket küldi. A kollégáknak, akik, ha nem is minden nap, de olykor-olykor megtisztelnek minket írásaikkal. A kollégának, aki a technikai hátteret tartja vaskézzel mögöttünk – elhihetitek, nincs könnyű dolga, ér minket támadás dögivel.

És hát nektek, kedves huppások. Nagyon sok erőfeszítésünk volt abban, hogy Moni után is megtartsuk a figyelmeteket, akkor, amikor mi mind egészen másra figyeltünk és zokogtunk bele a monitorba – de úgy véljük, sikerült. Úgy gondoljuk, az alapítóhoz méltó kitartással ugrottuk meg ezt az istenverte akadályt.

Nem lesz fáklyás menet 2019.

Mi a nagy egészből egy egészen kicsi részt vállalunk azzal, hogy minden nap megszólítunk benneteket – meg persze magunkat is. Én minden áldott nap elcsodálkozom azon, mennyi és milyen gondolat van a kollégákban, mennyi tudás, bátorság, tapasztalat, stílus, humor – s néha indulat, néha bölcsesség.

Ezt tudjuk vállalni.

Mindehhez – az alkotóknak és az olvasóknak is – erőt és kitartás kívánok, és azt is, hogy a lehetőségekhez mérten találjuk meg mindannyian azt a bizonyos boldogságot az új esztendőben.

Kicsit sírni azért ér. Aztán nyomás pezsgőzni.

ITT NÉZHETŐ MEG, ITT OLVASHATÓ