MÉRCE
Szerző: SZŰCS ZOLTÁN GÁBOR
2018.12.28.
...Ezek az intézkedések mind ugyanabba az irányba mutatnak természetesen, és a logikájuk nagyon is ismerős: mindegyik személyes függőségek rendszerévé alakítja át az intézményes rendet, s a félelmet, a lojalitáskényszert és a kiszámíthatatlanságot teszi meg minden egyes területen a táradalom működésének legfontosabb alapelveivé. Hogy is ne lenne mindez ismerős, hiszen 2010 óta ugyanez történik minden területen?
Ami megváltozott 2018 áprilisa óta, az nem a rezsim alapvető logikája, hanem a gátlástalanság mértéke. Akarom mondani: a zsarnokság mértéktelensége.
Volt-van egy rezsimvita Magyarországon, amely arról szól, hogy miként is lehet a legpontosabban leírni ennek a 2018 áprilisa óta rohamosan egyre zsarnokibbá váló uralmi szerkezetnek a legfőbb tulajdonságait. Nem akarok ennek részleteibe most belemenni, mert mondandóm szempontjából közömbösek ezek a részletek. Egy dolgot szeretnék csak kiemelni: azt, hogy ma sokkal többen szenvednek a szabadság, a saját életük fölötti rendelkezés hiányától, mint ahányan ezt fel tudják, akarják fogni, és még sokkal többen, mint ahányan az általuk tapasztalt szabadsághiányról felismernék, hogy az a jelenlegi rezsimnek a lényegéhez tartozik.
Mindenki szenved tőle, aki nem tud szabadon vállalkozni, mert a gazdaság erőforrásait a kormány a saját kénye-kedve szerint a neki kedves vállalkozói körökhöz irányítja, legyenek azok az ő oligarchái, esetleg egyenesen a strómanjai vagy multik. Mindenki szenved tőle, akinek érdekérvényesítő képességeit munkavállalóként a kormány alacsony bérekre és egyre korlátozottabb munkavállalói jogokra építő gazdaságpolitikája korlátozza. Mindenki szenved tőle, akit a kormány tudásellenes, betanított munkások kiképzésére összpontosító politikája megfoszt a korszerű oktatástól és vele a jobb élet lehetőségétől.
Mindenki szenved tőle, akinek a kiszámítható jövőjét a kormány ötletszerű, erőszakos, játékszabályokat nem tisztelő jogalkotási gyakorlata, gyakori szakpolitikái irányváltásai szertefoszlatják. De valójában mindenki szenved tőle, még az is, aki ugyan kedvezményezettje a rezsimnek, de cserébe lojális szolgává teszik őt, akinek tapsikolva kell ünnepelnie a rezsim vezetőinek ügyességét, gyalázkodva szidni az ellenzékét, és rettegnie kell attól a jövőtől, ahol esetleg a rezsim megbukik.
Pontosan onnan ismerhetjük fel, hogy ma jelenleg a szabadságunk elleni szisztematikus és könyörtelen háború folyik a rezsim részéről, hogy milyen kevesen gondolják azt – még az ellenzékiek körében is –, hogy a rezsim bukása után jó kezekbe kerülhet a kormányhatalom. Miközben ugyanannyian ellenzik Orbánék uralmát, mint ahányan támogatják, az ellenzék kicsiny, megosztott és szinte semmiben egyet nem értő csoportokból áll, s hogy ez a helyzet előállhatott, abban csak részben felelősek ezek a csoportok, s talán nem is nagyobb részben.
Mert mindez annak a fajta hatalomgyakorlásnak köszönhető, amely, akárcsak a társadalom egészében, úgy a politika világában sem tűr meg semmilyen valódi szabadságot. A mai ellenzéki csoportok azért is ilyen sokfélék és erőtlenek egyszerre, mert politikai trükkök sokaságával – anyagi erőforrásaik, a média, a politikai intézmények és játékszabályok manipulálásával – mesterségesen erre a vegetatív állapotra vannak kényszerítve.
A 2018-as év éppen attól volt olyan nyomasztó élmény sokunk számára, mert április óta oly mértékben szűkült össze a szabadság még megmaradt világa, olyan tehetetlenek voltunk ennek az egyre gátlástalanabb rezsimnek újabb és újabb támadásaival szemben, hogy jó okkal gondoltak arra sokan, hogy talán mindennek vége, nincs értelme tovább küzdeni.
S a legtöbb, ami elvárható, az a passzív ellenállás, a lemerülés, kibekkelés, ha ugyan nem a behódolás vagy az emigráció.
Ne vegye senki siránkozásnak, amit mondok. Attól még, hogy őszintén szembenézünk a valódi helyzetünkkel, legyen az bármilyen rossz is, nem vagyunk szükségképpen defetisták. A fenti diagnózisból ugyanis nem csak az következik, hogy rossz a helyzet, de az is, hogy nagyon egyszerű megmondani, hogy mitől rossz, és hogy mi vele a teendő.
A jelenlegi rezsim lényege ugyanis nem (csak) a korrupció, nem(csak) a társadalmi egyenlőtlenségek fokozása, nem(csak) a demokrácia és a jogállam lebontása, nem (csak) a munkavállalók jogainak felszámolása, nem(csak) a jövőt felélő társadalompolitika és a többi, a különböző ellenzéki csoportok által külön-külön joggal szóvá tett szörnyűség, hanem az a következetesség, amellyel ezek a különféle intézkedések mind-mind egy szabadságától megfosztott, a hatalomnak kiszolgáltatott, függőségbe taszított társadalom létrehozására irányulnak. Igen, van benne rendszer. Egy zsarnoki, szabadságellenes rendszer, amely messze nem korlátozódik a politika világára, hanem a társadalom minden szintjén egyformán érvényesül...
