A SZEGEDI PAP, AKI LUXUSOTTHON HELYETT A HAJLÉKTALANOK KÖZÉ VONULT VISSZA

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: SZLAVKOVITS RITA
2018.12.24.

Kardos Mihály katolikus pap elvesztette mindkét lábát, most így él Szegeden, egy hajléktalanokat ápoló kórházban. Lakhatna egy kényelmes otthonban, esetleg belvárosi lakásban, ő azonban nem tágít innen. Magának választotta ezt az utat, mert úgy gondolja: neki itt van dolga.


„Pap vagyok” – adja meg az egyszerű választ Kardos Mihály arra a kérdésre, miért él már négy éve a hajléktalankórházban. Az atya, ahogy mindenki szólítja, tizenhat évvel ezelőtt veszítette el az egyik lábát, cukorbetegsége miatt kellett azt amputálni. Több éven át élt egy „elit” otthonban, később egy belvárosi lakást biztosítottak neki. Aztán a másik lábát ugyancsak amputálni kellett, ő pedig a hosszas gyógyulása alatt úgy döntött: a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalankórházában fog élni. Itt találkoztunk.

Zarándokolnak a kerekesszékes paphoz

Jó napot, Mihály atya! Már vagy tíz éve nem találkoztunk, a fiamat hoztam el

– köszön hirtelen az atyára egy asszony. Valóban a fiával érkezett, hoztak neki cukormentes csokoládét. Aztán kiderül: az asszony csak azt szeretné, ha a pap meggyóntatná a fiút. Egy Békés megyei faluból jöttek el Szegedig, hogy találkozzanak vele. Míg a gyerek elvonult az atyával, lassan összeáll a kép is: több évtizeddel ezelőtt ismerték meg Kardos Mihályt. Ott szolgált, ahol ők élnek, mindenki nagyon bízott benne, jóformán családtagként kezelték, mert egyszerűen és világosan beszélt. Ha hallgatták, vagy ő hallgatott meg valakit, rengeteg felgyülemlett feszültséget oldott fel az emberekben.

A gyóntatás után az atya visszagurul kerekesszékével, majd látva kérdő tekintetem, mosolyogva válaszol: „Tegnap Budapestről jöttek. Jönnek mindenfelől, jönnek egy jó szóért, beszélgetésért. Hozza őket a lelki igény."

De persze a városszéli kis kórházban is bőven van tennivaló:

Amióta itt vagyok, harmincan haltak meg itt, mind fiatalabb volt nálam.

„Nem kérdezek, nem térítek, nem erőszakoskodom” – szögezi le. „Nehéz ezt megfogalmazni. Olyan ez, mint ahogy a napfényre kisarjad a növény. Nem kell beszélni, hanem csak vagyok, teszem a dolgaimat köztük. Nagyon hétköznapi példa, hogy amikor megyünk a mosdóba, akkor ahhoz, hogy becsukjuk az ajtót, meg kell fordulni. Heten vagyunk kerekesszékben, én pedig egyszer segítettem valakinek: kintről becsuktam utána az ajtót. Azóta ez így működik, valahogy mindenki becsukja a másik mögött, amikor éppen arra jár. Ilyen egyszerű” – magyarázza Kardos Mihály, hogy lehet olyan légkört teremteni, ahol számíthatnak egymásra az emberek.

„Tudja, az idekerülőkben sokkal kevesebb a büszkeség, egymással segítőkészebbek, már csak a ráutaltság miatt is. Bizonyos értelemben emberségesebbek, mint a többiek a kinti életben” – mondja, és rögtön tragikus példát mesél. „Tizenöt nyarán azt mondta nekem a Feri, hogy ha nem veszik fel a tompai roncsautó őrének, akkor ő a fagyhalált választja. Szenteste odaadott nekem egy ébresztőórát a nővér azzal, hogy a Feri nekem küldi. Akkor már tudtam, hogy feladta. 27-én pedig jött a hír, hogy megfagyva találták meg. 48 évesen halt meg. Nagymágocson volt állami gondozott, aztán 18 évesen kikerült az otthonból, és hányódott a semmiben harminc éven át."...

ITT OLVASHATÓ

AZ ERŐBŐL VALÓ POLITIZÁLÁSSAL NEM TUDOK MIT KEZDENI - PORTRÉ A PRIMA PRIMISSIMA DÍJAS L. RITÓK NÓRÁRÓL

168 ÓRA 
Szerző: CSERI PÉTER
2018.12.24.

Nyughatatlan. Munkamániás. Képtelen hátradőlni. Annak, aki vele akar dolgozni, tisztában kell lennie ezzel. És rengetegen akarnak vele dolgozni. Meg tanulni tőle. L. Ritók Nóra – aki saját hazájában, Berettyóújfalun lett próféta – az elmúlt húsz évben megújította a rajztanítást, egyúttal a vizuális nevelést a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásának hatékony eszközévé fejlesztette. Bár nem érdekli a pártpolitika, azzal, hogy következetesen kiáll szakmai elvei mellett, például szóvá teszi az egyházi iskolák által gerjesztett szegregációt, óhatatlanul bekerült a politikai térbe. Ezért is számít óriási fegyverténynek, hogy ő lett az idei Prima Primissima közönségdíjasa. Azt még nem tudja, mire fogja költeni az elismeréssel járó 15 millió forintot, de leginkább a munkája hatékonyságát szeretné növelni belőle. Arcképvázlat.

– Ha most nem teszed le a telefont, én pakolok a bőröndbe, indulok a reptérre, és megyek haza!

L. Ritók Nóra ránézett a férjére, látta az arcán, hogy ez most nem tréfa. Gyorsan elbúcsúzott, és kinyomta a telefont, megmentve ezzel a pár évvel ezelőtti családi nyaralást. Pedig nem a barátnőjével trécselt, hanem az Igazgyöngy Alapítvány egyik pártfogójával, aki azért hívta fel a török tengerparton épp nyári szabadságát töltő L. Ritók Nórát, mert bajba került. A vakáció alatt ugyanis elvitt magával nyaralni három napra egy roma gyereket az Igazgyöngy Alapítványtól, de a kicsinek túl nagy volt az érzelmi teher, és nem volt hajlandó egy falatot sem enni. Ezért hívta kétségbeesve az alapítvány vezetőjét.

Miközben odakint hívogató napfényben úszott a tengerpart, L. Ritók Nóra a szállodaszobából hazatelefonálva próbált intézkedni. Ezt unta meg három óra múlva a férje. Azóta van egy közösen elfogadott szabályuk: bárhova mennek kikapcsolódni (mert otthon erre esélyük sincs), az egyúttal kikapcsolással is jár. Nóra ilyenkor esténként csak egy órára néz bele a kütyükbe, hogy elolvassa a napi e-mailjeit, üzeneteit.

A családi önkorlátozás talán korábban is indokolt lett volna, annak ellenére hogy a férj (Nóra nevéből a titokzatos L., azaz Lisztes Ferenc) már hozzászokhatott felesége munkamániájához. Első szerelemből született házasság az övék, csaknem negyven éve vannak együtt, egykor osztálytársak voltak egy berettyóújfalui középiskolában, azóta alkotnak egy párt. Egy helyről érkeztek, már abban az értelemben, hogy Ferenc klasszikus első generációs értelmiségi, Nóra inkább másfél generációs. Nagyszüleik még tanyán nőttek fel, a szüleik téesztagként vágtak neki az életnek. Családjuk az élő példája, miként működött egykor a társadalmi mobilitás, Nóra és nővére pedig az élethosszig tartó tanulásból is leckét kapott a szülőktől.

– Amikor megszülettem, a szüleimnek még nem volt meg a nyolc általánosuk, ők még egy „zsákutca” típusú rendszerben tanultak, és gyereknevelés mellett, felnőttként szerezték meg az újabb kor nyolc osztályát, sőt később leérettségiztek, aztán meg felsőfokú képesítést is szereztek. Édesapám rendőrnyomozó lett, anyukám a járási hivatalnál dolgozott vöröskeresztes titkárként. Hozzájuk képest az én utam egyenes volt az első diplomáig – meséli.

Amikor 22 évesen kezébe vehette a földrajz–rajz szakos tanári oklevelét, már két éve házas volt, Ferenccel (matek–fizika) még a főiskolás évek alatt kötötték össze a sorsukat. Bár a tanítást pedagógus házaspárként a körösszakáli általános iskolában kezdték, néhány éven belül hazatértek Berettyóújfalura. Nóra a főiskolán vizsgázott ugyan a rajztanítás módszertanából, de tanári ténykedésének egyik első mozzanataként rögtön sutba dobta a metodikát meg a tanmenetet.

– Emlékszem, be kellett mennem órát tartani az úgynevezett C osztályba, csupa túlkoros roma gyerek közé. Alacsony vagyok, halk, és vékony a hangom, észre se nagyon vették, hogy megszólaltam. Muszáj volt valamit kitalálnom. Leültem, elővettem a mappámat, és elkezdtem lerajzolni a gyerekeket. Portrét mindegyikről. Ez megfogta őket. Emlékszem egy roma srácra, lehetett vagy tizenhat, odajött a hátam mögé, és ízes tájszólással csak annyit mondott: „Egísz jóul rajzol lyány lítíre. Megtanít engemet is?” Innen már nem volt olyan nehéz. Szerették a tevékenységet, jobbak akartak benne lenni. Az volt a fordulópont, amikor először nyertek egy rajzpályázaton. Korábban soha nem kaptak ilyen elismerést senkitől, a siker szárnyakat adott nekik. Én meg pályázatokat írtam, felszerelést szereztem az iskolának. Előbb csináltam egy rajzszakkört, később egy grafikai műhelyt, aztán elindítottuk a rajz tagozatos osztályt. Kialakult egy spontán integráció, mert egy idő után a jobb státuszú családok gyerekei is beiratkoztak a rajz tagozatra.

Ezzel új korszak kezdődött a vizuális nevelés történetében is. L. Ritók Nóra ugyanis azóta foglalkozik a rajztanítás módszertanának folyamatos modernizálásával, hatókörének kiterjesztésével. Ahová 2014-ig eljutott, azt hármas fókuszú vizuális nevelésnek hívja. Az egyes pilléreket a gyerekközpontú vizuális nevelés, a hátránykompenzálás és a szociális készségek fejlesztése jelenti. Az érdemi változásokhoz azonban – a sikerek ellenére – ezt is kevésnek érezte. Kilépett az iskola falai közül, azóta egy olyan, a generációs szegénységben élő gyerekekre irányuló komplex fejlesztőprogram megvalósításán fáradozik, amelyben az oktatás, a családgondozás, a közösségfejlesztés és az intézményi együttműködés jelentik a fő pilléreket...

ITT OLVASHATÓ

SZÉP DOLOG ÉLNI - BESZÉLGETÉS GRECSÓ KRISZTIÁNNAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: KÁROLYI CSABA
2018.12.19.

A barátom, és lassan tíz éve a szerkesztőtársam itt, ahol dolgozunk. Mindezek miatt lapunk szokásai szerint nem volna szabad vele interjút készítenem. De az élet fölülírta a szabályt.

– Új regényed, a Vera február végén fog megjelenni. Mivel már nyár elején olvastam, mondhatom, másként lesz jó, mint az eddigiek. Egyszer már csináltam veled interjút 2006 februárjában, miután az Isten hozott című, kiemelkedően jó első regényed megjelent. Az volt az interjú címe, hogy „Nem fogom egész életemben a falumítoszt építgetni” (ÉS, 2006/8., febr. 24.) Azóta mi minden történt. De mintha most végleg leszámoltál volna a falumítosszal. A Pletykaanyu volt maga a falumítosz. Az Isten hozottban a rokonok a faluból maximum egy temetésre jutnak föl Pestre. A Tánciskolában elkerül hősöd a vidéki kisvárosba, Tótvárosba. A Mellettem elférsz főhőse Pestig jut, de őrzi falusi hagyományait, sőt, azok határozzák meg a sorsát. A Megyek utánad, a Jelmezbál és a Harminc év napsütés sem tud elszakadni a gyökerektől.De a Verával ez a jellegzetesség megszűnik. Nincsenek már paraszti szereplők, csak urbánus figurák vannak. És ők szegediek. Miért Szeged?

– Van a regényben egy rész, amikor Vera végiggondolja szerelme, Józef, a lengyel fiú honvágya kapcsán, hogy ha neki valamiért el kellene mennie Szegedről, akkor mi hiányozna onnan. És arra jut, hogy nem hiányozna semmi, mert ha akiket szeret, vele vannak, akkor neki mindegy, hol van. 11 éves. Vagy bölcs, vagy naiv. De a helyek kérdése mintha valóban föloldódott volna nálam. Eddig mindig aránytalanul fontos volt, hol vagyunk. Hogy mit hagytunk el, hova vágyunk vissza, hol élünk idegenként. Ha asszimilánsként élek, be tudok-e valamelyest illeszkedni. Ez visszatérő kérdés volt, mintha leragadtam volna Tamási Áronnál, vagyunk-e valahol otthon a világban. Semmi tudatosság nincsen abban, hogy párhuzamosan ezzel az alanyiság sem fontos már. Nyilván marketingszempontból előnyösebb lenne, ha jól hangzó indokokkal állnék elő, miért Szeged. Rendkívül egyszerű. Olyan vidéki nagyvárost akartam, ahol megfelelő értelmiségi réteg van, és én azt ismerem. Szegeden voltam öt évig egyetemista. Van jó színháza, szimfonikus zenekara, ez kellett. A gyökereimet illető szorítás pedig eltűnt, lehet, hogy azért, mert nekem se ez az elsődleges problémám mostanában. Megnyugodtam, és már én se gondolom magam árulónak azügyben, hogy elhagytam egy világot.

– Nem elhagytad, eljöttél.

– Igen, de nyilván nem véletlenül használtam az árulás szót, sokáig lelkifurdalásom volt miatta. Most már nincs. Nem keresek görcsösen utakat valamilyen megérkezéshez, mert úgy látom, hogy ahova meg lehetett érkezni, oda megérkeztem.

– Az önéletrajziságot is elengedted a Verában. Ilyen könyvet még nem olvastam tőled, amelyben nem vagy benne, a családod, a szülőhelyed, az élettörténeted innen már teljesen hiányzik. Hogyhogy?

– Megmondom neked, a Vígszínház az oka. Soha nem volt rám munka olyan hatással, mint A Pál utcai fiúk színpadra írása. Nincsen színházi rutinom...

– Nana. A Cigányok a Katonában. Meg filmforgatókönyveket is írtál.

– Jó, akkor kevés színházi rutinom van. Emiatt rengeteget kellett dolgoznom a Molnár-szöveggel. Azt hiszem, annyira belekerültem a regény terébe, amennyire egy műfordító szokott. Negyvenszer biztos olvastam.

– Hatalmas siker az előadás, még én is szerettem. Marton, Dés és Geszti meg a színészek mellett nem kis részben a te érdemed ez. Jut eszembe, Megyesi Gusztáv minden évben elolvasta A Pál utcai fiúkat, mennyire örült volna, ha ezt még láthatja. De milyen érzés a mondataidat hallani a színpadon?

– Gyönyörű hálátlanság a szövegkönyv, mert ha jó, akkor azt mondják, „de hiszen ez a regény”! Radnóti Zsuzsa, a darab dramaturgja sokat küzdött a mondataimért, a poénokért, melyek nincsenek a regényben, hogy maradhassanak. Mindenesetre a közös munka közben egyszer csak azt láttam, hogy működik itt egy esztétika, ahogyan nézi a világot, amit nemcsak megértettem, hanem belém is költözött. Ja, hát ezt a világot én is tudom így látni. És szeretnék róla így mesélni. Szerintem nincsen még csak motivikus utalás sem a Verában A Pál utcai fiúkra.

– Tényleg nincs, csak a mottó.

– Csak az. Itt egy 1980-ban, fél év alatt játszódó történetről van szó. A lányok nagyszüleiig, a legapróbb részletekig legyen kitalálva a történet, gondoltam, olyan lélektani egységgé legyen gyúrva, amilyet csak akkor tudok megcsinálni, ha teljesen nekifeszülök.

– Ez ugye egy kiskamasz szerelem története. Veszélyes történet. Nyilván nem véletlenül választottad a másik mottót Szabó Magda Abigéljából. Ami jelzi, hogy számoltál azzal, hogy határon van a mű, vigyáznod kellett, nehogy giccses legyen.

– Két dologra hajlamos vagyok sajnos, a szépelgésre meg a túlmagyarázásra. Az előbbit olvasóként is szeretem egyébként, giccses lelkű ember vagyok.

– Titokban mindannyian kicsit ilyenek vagyunk.

– Nyilvánosan nem illik érzelmesnek lenni. A Verában az volt a módszertanom, hogy először is hagytam, menjenek a dolgok, ahogyan akarnak. Azután metszettem vissza, hiszen ez nem kamaszregény. Szigorú, kemény szöveg, sok trauma éri a főhőst. És bár realista regény, nem félek attól, hogy túl érzelmes lenne, csak azért, mert mer az lenni. Mindig nehéz a különféle elvárásoktól megszabadulni, nem kullogni a divatokkal. Nem irigykedni arra, aki jól talált csapást magának. Hanem, mondjuk, örülni egy másik szövegnek. Ezt a regényt bő fél éve már befejeztem egyszer. De volt időm, nincs olyan szorongásom, hogy minden évben kellene egy könyv. Összeraktam 2017-ben egy tárcanovellás kötetet, ami rengeteg plusz időt hozott nekem. Hiszen azt nem kellett megírnom újra. Azért az, hogy az Abigélból választani mottót, na, az majdnem kínos, komoly kortárs író ilyet nem csinál. De ez a mottó jelent valamit, azt, hogy milyen esztétikai gondolkodás van mögöttem. Ahhoz, hogy ezt fel merjem vállalni, függetlenség és szabadság kellett nekem...

ITT OLVASHATÓ

LASSAN KÉSZ ORBÁN NAGY MŰVE, AZ 1944 UTÁNI KORSZAK KIRADÍROZÁSA

INDEX
Szerző: RA
2018.12.24.

Orbán Viktor január első munkanapját a Várban, a Karmelita kolostor átalakított épületében kezdi, az épületet először az ígéretek ellenére sem láthattuk, majd mégis körbevezették az Indexet (illetve megjelent a kormánylap Origón is egy cikk az épületről, URL-jében a bejárás előtti nap dátumával).

Ez nem csupán egy sima költözés, hanem szimbolikus, jelzésértékű dolog: a kormányzat több fronton is igyekszik kiradírozni a kommunista időszakot a jelenből, és ez is az egyik, ha nem a legfontosabb ilyen célú látványberuházás. Mellékszál, de Orbán baloldali-liberális ellenfelei ezt úgy értelmezik, hogy a Horthy-kor díszleteit építik vissza, de ha összeszedjük az ilyen döntéseket, akkor kiderül, hogy ennél tágabb dologról, inkább a II. világháború előtti állapotokhoz való visszatérésről van szó, beleértve ebbe akár az 1800-as éveket, vagy a XX. század legelejét is.

1. A Miniszterelnökség Várnegyedbe költözése

Maga az ötlet, hogy a végrehajtó hatalomnak fizikailag is el kell válnia a törvényhozóitól, azaz a kormánynak/kormányfőnek ki kell költöznie a Parlamentből, még 2011-es. Aztán Orbán Várba költözését a 2014-es választások utáni első kormányülésen döntötték el, ekkor jelentette be Kurucz Éva kormányszóvivő. Akkor még egyébként úgy volt, hogy néhány minisztérium vidékre települ, ebből végül semmi nem lett.

Hogy a beruházással egyértelműen a II. világháború előtti állapotokhoz akar visszatérni a kormány, arról többször is beszéltek, például az említett idei utolsó Kormányinfón Gulyás Gergely is hangsúlyozta, hogy a két hatalmi ágat még a kommunisták költöztették össze, ennek szakad most vége. Kövér László is erre utalt azzal a sokat támadott mondatával, hogy

"a demokrácia ünnepe lesz, ha a kormány a Várba költözik".

Egyébként a korábbi államfők - Horthy Miklós, előtte IV. Károly - a Budavári palotában laktak, a Sándor-palota pedig 1867-től 1945-ig pedig kormányrezidencia volt, szóval ebből a szempontból kicsit megkavarodtak a dolgok, most az államfő van a Sándor-palotában, Orbán pedig egy erre korábban sosem használt épületbe költözik...

ITT OLVASHATÓ

"SZÉGYEN EZ AZ ORSZÁG" - IDÉN MÉG TÖBB RÁSZORULÓ MENT A BLAHA LUJZA TÉRI ÉTELOSZTÁSRA, MINT A KORÁBBI ÉVEKBEN

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BÍRÓ VERONIKA
2018.12.24.

Több száz tonna élelmiszert és több ezer adag ételt oszt ki idén karácsonykor is a Krisna-hívők humanitárius szervezete az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány a Blaha Lujza téren. Az ételosztásra minden évben nagy az igény. Az ételosztás ma kezdődött, 24-én 1200 adag ételt, 25-én és 26-án pedig 1600 adag főételt és 1500 szeretetcsomagot osztanak szét a rászorulók között

Az ételt és a csomagot karszalaggal lehet átvenni. Ezeket reggel nyolctól osztják, az ételt csak 11 óra után. amihez képest fél hétkor már nagyon sokan várakoztak az esőben, és egy óra alatt körülbelül a felét kiosztották a karszalagoknak.

Az alapítvány vezetője, Szanyi Attila a 168 Órának elmondta, hogy kilenc órára már 500–600 karszalagot osztottak ki, de nagy a sor, folyamatosan osztják a többit, ezért kissé aggódott, hogy esetleg nem lesz elég. Nehéz előzetesen kiszámolni, hogy mennyi ételre lesz szükség. Úgy látja, hogy idén többen jöttek, mint a korábbi években.

Ma vegetariánus székelykáposzta van a menüben. A csomagokban általában tartós élelmiszert, 20-21 féle terméket osztanak, hogy az ünnepek után is tudjanak tartalékolni az emberek. Alapvető élelmiszereket, édességeket adnak, de most 10 tortát is felajánlott egy vegán étterem.

– Az utolsó napokon mindig így történik. Jönnek emberek, kinyílik a csomagtartó, és van benne búzadara, liszt, csoki, olaj, mindenféle élelmiszer, amelyet szintén kiosztunk

– jegyezte meg Szanyi Attila.

Azért osztanak december 24-én kevesebb ételt, mert ilyenkor még más szervezetek is adnak a rászorulóknak. Karácsony napján, illetve másnapján viszont már szinte senki, ezért az alapítvány a két napra nagyobb mennyiséggel készül.

Ebben az évben még könnyen kaptak engedélyt az ételosztásra. Ahogy mondja, volt némi hezitálás a Blaha Lujza tér tervezett átalakítása miatt, de idén még megtarthatták az ételosztást. Jövőre már valószínűleg más helyszínen lesz...

ITT OLVASHATÓ

FERENC PÁPA: KEVESEN LAKOMÁZNAK, TÚL SOKAKNAK MÉG KENYERÜK SINCS

24.HU
Szerző: 24.HU
2018.12.24.

Jézus új életszemléletet mutatott fel a világban, amely birtoklás helyett a másokkal való megosztást helyezte középpontba – mondta Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén, írja a távirati iroda.

Az egyházfő olaszul mondott homíliájában kijelentette: az emberiség történetét „kielégíthetetlen telhetetlenség” kíséri, annyira, hogy a mai világban az élet értelmét majdnem kizárólag a birtoklás adja, az emberek tárgyakkal igyekeznek megtölteni életüket, ami azonban nem táplálja a szíveket. Ferenc pápa kijelentette:

"Kevesek bőségben lakomáznak, miközben túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük".

Hozzátette, a Betlehemben született gyermek volt az, aki nem mástól vett el, hanem önmagát adta az emberekért. Jézus új életszemléletet mutatott fel, amely a birtoklás helyett a másokkal való megosztást, a másoknak való adományozást helyezte középpontba.

"Nem szabad elmerülni a világiasság és a fogyasztás divatjának szakadékaiban"

– mondta az egyházfő. Egyúttal megkérdezte:

"hányan állnak készen, hogy kenyerüket megtörjék azokkal, akiknek nem jutott?"

Szerinte az életet nem követelésekkel kell leélni, „a díványon várakozva” Istenre mintha „már célba értünk volna, és nem lenne szükségünk semmire”. A karácsony üzenetét csak akkor érthetjük meg ha Isten és embertársaink elébe megyünk – mondta Ferenc pápa...

ITT OLVASHATÓ

KELLEMES KARÁCSONYT

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.12.24.

Ismét itt a karácsony, repülnek a napok, hónapok még a fiataloknak is, nemhogy az idősebb generációnak.
Azért szép napok ezek, ha nem is mindenkinek egyformán szépek, de például azoknak a családoknak, melyeknek hazajönnek saját migránsaik, bizonyára nincs szebb.
Nincs, hiszen végre megint együtt a család, a nagymamák kézbe tudják kapni addig csak a skype útján megszeretgetett unokáikat, meggyömöszölhetik, megszagolhatják őket, és reménykedhetnek benne, hogy nem fog majd vadidegenként felnőni, maradandó élmény lesz neki a nagyszülői ház, az ízek, a hangok, a karácsonyi illatok.
Szép napok ezek itthon is, talán a legszegényebbek kivételével, mert ne felejtsük, a budapesti szegény valóságos nábob a falvak elesettjeihez képest, akiknek nem oszt senki semmit, akik a fűtetlen szobákban rettegnek az éjszakától, akiknek a fehér karácsony kopogó hidegben nem gyönyörű hangulatot, hanem halálos veszélyt jelent minden áldott és minden áldatlan napon.

Aki azt mondja, hogy ez nem érint mindenkit, annak ugyan igaza van, de ettől még azok a tízezrek, akiknek ez jutott a sors szerencsekerekétől, semmivel sem lehetnek nyugodtabbak.
Most talán rájuk mosolygott a szerencse, hiszen az idő melegebbre fordult, de éjjel azért az öt-hat fokban is örökre ki lehet hűlni.
Nem nagyon ad okot nemzeti büszkeségre, ha egy országban tízezrek vannak, akiknek az ad boldogságot, hogy ma sem fagytak meg, még élnek, még vergődnek.
Nekik minden bizonnyal megnyugvást jelent, hogy azt a pénzt, melyet akár az ő életük jobbrafordítására költhetnénk, határon túli és határon inneni stadionokra, lánctalpas konzervdobozokra, kerítésekre meg a felső tízezer jólétének fokozására költi az ország, melyet még ennek dacára is sajátjuknak vallanak.
Felettébb csodálkoznék, ha az Úrnak jobban tetszene ez a Mária Országának aposztrofált ország, mint Kádár Népköztársasága.

Azoknak, akiknek van munkájuk, vagy volt, ebben az évben, természetesen szép a karácsony, habár akiket éppen most rugdaltak ki a közszolgálatból, nem lehet túl őszinte a mosolyuk a karácsonyfa tövében.
Ők most megtapasztalhatták az aranyhal életérzését, melytől a hatalom kívánt hármat, aztán a kérések teljesítése után a nyárson találta magát, a nyárs végét meg 1 pOcakos buGris tartja kezében.
Persze van munka ebben az országban, de nem mindegy, hogy ezen ki mit ért.
Aki ezidáig hivatali munkát végzett, nem lesz boldog az árokparton, de még az elárusítópult mögött sem, ahol semmi hasznát nem veszi más területeken szerzett képességeinek,
Ha látna az ember koncepciót ezekben az intézkedésekben, még talán próbálna is megbarátkozni velük, de amikor a koncepció mindössze az, hogy mindig a legkiszolgáltatottabbakon kell ütni, tőlük kell elvenni, akkor ezzel azért maradéktalanul nem lehet egyetérteni.
Rugdalnak ki embereket az ELTE TTK és BTK -ról is, természetesen ezzel is javítva az ország versenyképességét és a fiatalok jövőjét, de ki törődik ezzel?
A fiatalokba fektetett tőkéből nem lehet lenyúlni semmit, ez pedig ebben a tolvajparadicsomban éppen elég ahhoz, hogy szűkítsék az oktatás kereteit...

ITT OLVASHATÓ