Szerző: KERTÉSZ ÁKOS
2018.12.04.
Sebestyén Balázs rádióbemondó dühbe gurult, amiért valaki kilőtte a védett szürkefarkast, és ronda dolgokat mondott a vadászokról, akik privátim is, és szervezetten is, azonnal tiltakoztak. Sebestyén haragjában csakugyan mondott egy-két butaságot, ami profi rádióshoz nem illik, de amúgy én egyetértek vele. Én is mindig az áldozattal vagyok. Nem azzal, aki lő, azzal, akire lőnek.
Én tudom, hogy ők, a négylábúak is éreznek, mint én, örülnek, mint én, fájnak, mint én, félnek, mint én; ehhez ragaszkodnak, amazt kerülik, ebben megbíznak, attól menekülnek – pont úgy, mint én.
És szörnyű lelkifurdalást érezve azt is tudom, hogy sokat közülük az én fajtám legyilkol, fölzabál, és magam is eszem a húsukból, és nem mentség, hogy más embertársam gyilkol helyettem.
A világot nem én teremtettem, nem én vagyok felelős azért, hogy a földön az élőlényeket a táplálkozás láncolata köti össze. Tudomásul veszem, de nem örülök neki igazán.
Annak viszont örülök, hogy ma már elég sok állatkertben van „állatsimogató”, ahol a kisgyerekek gondos szakmai felügyelet mellett megsimogathatják, megölelgethetik a szelíd őzikét, a kecskegidát a báránykát, a kölyök-kengurut, összebújhatnak a jó kutyussal, ölbe vehetik a kiscicát, a nyulacskát, a kiskacsát… Megtapasztalhatják, hogy az állat ugyanolyan hús-vér élőlény, mint ők és a többi ember, a testvéreik, szüleik, óvodás társaik… – jó, ez pedagógia; melegvérű állatokat válogatunk ki, emlősöket, madarakat, de azért, hogy a gyerek megtanulja: ember és állat egy bolyból való, mind testvér. Biztos, hogy az ilyen gyerekben embertársai iránt is több lesz a szeretet.
Bizony ambivalensen viszonyulunk mi ehhez az egészhez! Egy hazugságot nevelünk a gyerekbe. Eltitkoljuk, hogy az élet, a biológiai lét a földön körkörös gyilkosságra épül, mert erre a tényre nem lehet erkölcsi rendet alapozni. Ezt a tényt Jézus, a názáreti rabbi, a tanító is elhallgatta, aki az emberi morált a legpontosabban fogalmazta meg, mondván, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, hogy minden ember a felebarátod, még az ellenséged is (most ne ragozzuk, milliószor leírták már, ezerszer legalább én magam is, tudjuk, miről van szó), de a többi élőlényről ő sem beszélt. (A Biblia viszont beszél erről, és ezt a jelenséget romlasnak tartja, a bűnbeesés következményének, és éppen a Messias birodalmaban múlik ez el, ahol együtt legel majd a kecske és az oroszlan – A Szerk.)Az egymást fölfaló földi élőlények között, ember és állat között, a küzdelem valamikor sokkal kiegyensúlyozottabb és tisztességesebb volt, mint most. A Homo Sapiens megjelenése idején arányaiban még legalább annyi állat falt föl embert, ahány állatot az ember evett meg. Később az ember esze és társadalom-alkotó képessége révén megerősödött, és a tápláléklánc csúcsára került, de ez nem cáfolja, hogy minden élőlény egyetlen entitás; ha az ember egy állatfaj, akkor minden állat egy-egy emberfaj – a különbség közöttünk tehát nem lényegi, hanem fokozati. Tessék föllapozni Darwint...
Én tudom, hogy ők, a négylábúak is éreznek, mint én, örülnek, mint én, fájnak, mint én, félnek, mint én; ehhez ragaszkodnak, amazt kerülik, ebben megbíznak, attól menekülnek – pont úgy, mint én.
És szörnyű lelkifurdalást érezve azt is tudom, hogy sokat közülük az én fajtám legyilkol, fölzabál, és magam is eszem a húsukból, és nem mentség, hogy más embertársam gyilkol helyettem.
A világot nem én teremtettem, nem én vagyok felelős azért, hogy a földön az élőlényeket a táplálkozás láncolata köti össze. Tudomásul veszem, de nem örülök neki igazán.
Annak viszont örülök, hogy ma már elég sok állatkertben van „állatsimogató”, ahol a kisgyerekek gondos szakmai felügyelet mellett megsimogathatják, megölelgethetik a szelíd őzikét, a kecskegidát a báránykát, a kölyök-kengurut, összebújhatnak a jó kutyussal, ölbe vehetik a kiscicát, a nyulacskát, a kiskacsát… Megtapasztalhatják, hogy az állat ugyanolyan hús-vér élőlény, mint ők és a többi ember, a testvéreik, szüleik, óvodás társaik… – jó, ez pedagógia; melegvérű állatokat válogatunk ki, emlősöket, madarakat, de azért, hogy a gyerek megtanulja: ember és állat egy bolyból való, mind testvér. Biztos, hogy az ilyen gyerekben embertársai iránt is több lesz a szeretet.
Bizony ambivalensen viszonyulunk mi ehhez az egészhez! Egy hazugságot nevelünk a gyerekbe. Eltitkoljuk, hogy az élet, a biológiai lét a földön körkörös gyilkosságra épül, mert erre a tényre nem lehet erkölcsi rendet alapozni. Ezt a tényt Jézus, a názáreti rabbi, a tanító is elhallgatta, aki az emberi morált a legpontosabban fogalmazta meg, mondván, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, hogy minden ember a felebarátod, még az ellenséged is (most ne ragozzuk, milliószor leírták már, ezerszer legalább én magam is, tudjuk, miről van szó), de a többi élőlényről ő sem beszélt. (A Biblia viszont beszél erről, és ezt a jelenséget romlasnak tartja, a bűnbeesés következményének, és éppen a Messias birodalmaban múlik ez el, ahol együtt legel majd a kecske és az oroszlan – A Szerk.)Az egymást fölfaló földi élőlények között, ember és állat között, a küzdelem valamikor sokkal kiegyensúlyozottabb és tisztességesebb volt, mint most. A Homo Sapiens megjelenése idején arányaiban még legalább annyi állat falt föl embert, ahány állatot az ember evett meg. Később az ember esze és társadalom-alkotó képessége révén megerősödött, és a tápláléklánc csúcsára került, de ez nem cáfolja, hogy minden élőlény egyetlen entitás; ha az ember egy állatfaj, akkor minden állat egy-egy emberfaj – a különbség közöttünk tehát nem lényegi, hanem fokozati. Tessék föllapozni Darwint...