Szerző: JANISCH ATTILA
2018.12.01.
Ha lenne még, aki azt hinné, hogy nem nagy a baj, akkor neki csak annyit, hogy mindössze hét hónap telt el a választások óta, amikor Orbán kihirdette az elkövetkező négy év programját: a teljes letámadást, az ellenzék és a kollaboráns hívek teljes megsemmisítését. És a folyamat beindult.
Egyelőre még csak szavakban teljesítenek a mindig készséggel és gerinc nélkül teljesítők. De a tendenciákat figyelve nem sok kétségünk lehet: hamarosan a tettek következnek. Talán már nincs messze az ellenségnek kikiáltott, napi rutinnal nyilvánosan megvádolt emberek bebörtönzése, olyanoké, akiknek semmi más vétkük nincs, csupán annyi, hogy nem fogadják el Orbán egyeduralmát.
“Úgy benne vagyok a vérben, olyan messze, hogy átgázolni és visszafordulni egyformán nehéz" – mondja Macbeth, és persze a továbbhaladást választja. Magyarországon a vér még csak képletesen értendő. Még.
Még vissza lehetne fordulni, még be lehetne húzni a fékeket.
Még elejét lehetne venni a teljes őrületnek, ami pedig percről percre közeledik. Csakhogy Orbánnak esze ágában sincs behúzni a fékeket. Neki kevés a kétharmad. Kevés a harmadszori kétharmad is.
Az ellenfél (még ha gyenge és erőtlennek látszó is most) veszélyes, mert bármikor erőre kaphat, és ez a pillanatnyilag virtuális veszély nagyon is valóságos fenyegetést jelent azok számára, akiknek a legfőbb tevékenységük az ország kirablása. Ezért kellett a harmadik kétharmad. Mire ennek végére érünk (ha megérjük), minden olyan tényező ki lesz iktatva, ami bármiféle módon destabilizálhatja a rendszert. Ez a szakasz minden épülőben lévő diktatúra fontos fordulópontja. Ha ezen túljut a megerősödésben, úgy onnan már valóban nincs semmiféle visszaút.
Milyen elme képes arra, hogy ilyen ridegen racionális pragmatizmussal használja ki egy ország társadalmának belső ellentmondásait? Márpedig Orbán rideg racionalizmussal szabadította fel a magyar társadalom, össztársadalmi pszichopátiáját. De egy (korlátlan) hatalom mi másra is építhetné hatalmát, mint a társadalmi szintű és törvényesített pszichopátiára? Ez volt Orbán alapvető felismerése, amely őt a liberalizmustól a szélsőséges nacionalizmushoz vezette.
A szisztematikusan kiépített, kollektív és racionalizált elmebajban pedig már semminek nem az eredeti olvasta, hanem a csak fordítottja igaz. Ahol a pszichopaták (és gazemberek) uralkodnak, ahol kizárólag az ő törvényeik érvényesek, ott már nem ők azok, akik egy irracionális, alternatív világban élnek, hanem az ő irracionális, alternatív világuk lesz az egyetlen érvényes, racionális világ mindenki számára, és mindenki ellenség lesz, aki ezen a világon kívül próbál létezni.
A magyar társadalom egésze Orbán torz tükörvilágának foglya lett, amely világban azok érzik a legotthonosabban magukat, akiket a józan ész mindeddig gátolt abban, hogy szabad utat engedhessenek torz vágyainknak. Ebben a (más)világban nem érték a kultúra, nem érték a tudomány, nem érték semmi, ami nem befogható, nem megbéklyózható, a hatalomnak nem alávethető.
Az egyedüli érték a szolgálat, a hűség, a feltétel nélküli betagozódás.
S minthogy a hagyományos emberi értékek (amelyek mindig szabadok és függetlenek) megszűnnek, eltaposódnak, eltűnnek, a betagozódók jutalma az, hogy az ő értéktelenségük lesz ennek a világnak az értékrendje.
A tehetségtelenek, az ámokfutók, a kisebbrendűségi komplexusokban vergődők szabad világa ez, ahol végre nem kell tartaniuk az igazi vetélytárstól, a tehetségtől, amiként az ámokfutóknak sem kell tartaniuk a józan ész képviselőitől. Mindeközben a gazemberek (e világ szervező, irányítói, uralkodói) gátlástalanul, és törvényesítetten rabolnak mindent, ami elrabolható. Ez Magyarország útja 2018-ban. S ez még csak az út fele. A most következő, egyre meredekebb lejtő juttat végül mindannyiunkat az éjszaka mélyére, amelynek sötétje hosszú időre fog elnyelni minden fényt, amely a józan ész jelenlétét jelezhetné.
