Szerző: KERTÉSZ ÁKOS
2018.06.12.
Apámnak ebben is igaza volt. Itt az internacionalizmus, ott a katolicizmus egyetemessége. Minden út Rómába vezet – minden út Moszkvába vezet. A főtitkár tévedhetetlen, akár a pápa. „Roma locuta, causa finita – Moszkva locuta…stb.) Itt a Párt az élcsapat, amott a papság. Az alapszervi párttitkár a plébános. Itt ideológia, ott teológia, dogmarendszer. Itt hősök, osztályharcosok, ott szentek, mártírok, És a harc is állandó: itt a tőkés világrend, ott a Sátán világrendje ellen… stb.
Mindkettő lényege a hit. (A marxizmus – tudjuk –, tudománynak indult, de a politikai gyakorlatban vallás lett belőle.)
Fontos! Diktatúráról beszélünk. Esetünkben a szovjet-bolsevista diktatúráról.
*
Miért lett a magyar vezér-demokrácia szinte első Európában, ahol a Vezér fölhabzsolta a demokráciát?
Magyarországon nem volt se forradalom, se lázadás, ami a szovjet-bolsevista diktatúrát megdöntötte volna, az orosz csapatok a világpolitikai változások hatására önként vonultak ki, ezért maga a rendszerváltás felülről bevezetett polgári demokrácia volt, ahol a társadalom átformálásával senki sem törődött, senki nem tanította meg a népnek, hogy mi a demokrácia. Pedig nagyon is kellett volna!
Mert mit tudtak a magyar tömegek a demokráciáról? A demokrácia már a Horthy-rendszerben is szitokszó volt: Trianont a nyugati demokráciáknak köszönhettük. A második világháború romba döntötte az országot, de azt nem Horthy, nem a nyilasok tették, nem azért történt, mert Magyarország Hitler utolsó csatlósa volt, nem. Azt a győztes demokráciáknak köszönhettük. Még a szovjet diktatúrát is demokráciának nézték az emberek. Minden rosszat, ami a vesztes háborúból következett, a nép úgy fogta föl, hogy „ezt adta a demokrácia”.
Öregnek lenni jó is, meg nem is; de aki olyan korú, mint én, az kristálytisztán emlékszik még a szavak dallamára, hangsúlyára, a mondat lejtésére, zenéjére, keserűségére, iróniájára, akasztófa-humorára is: „EZT ADTA A DEMOKRÁCIA!”
Ez a nép így ismerkedett a demokráciával, ez az alapélménye, alapemléke róla. Ez még csak nem is karikatúrája, ez kifordított torzképe a demokráciának.
Még ötvenhatban sem a demokráciáért mentek az utcára az emberek, azt skandálták: KI AZ OROSZOKKAL!
Semmi mással nem lehetett volna általános sztrájkba vinni, később fegyverbe szólítani az embereket, csak a nemzeti öntudat, a magyar nacionalizmus érzelmi tartalékait mozgósítani tudó KI AZ OROSZOKKAL jelszóval, ami egyúttal azt is jelentette: ki az idegenekkel, amiben burkoltan az is benne volt, hogy ki a zsidókkal, és vissza a cigányokkal az alvégre, a putriba, mert ez ébresztette újra a magyar önbecsülést és a hagyományos idegengyűlöletet!
Alig valakinek jutott eszébe itt a demokrácia.
Kádár puha diktatúrája alatt is nagyon jól elvolt a nép a mezítlábas fogyasztói társadalom kicsi, de biztonságos jóléti eredményeivel; egy kisszámú és még kisebb hatású értelmiségi csoporton kívül senkinek nem hiányzott a demokrácia. A rendszerváltástól a tömegek nem demokráciát vártak, hanem a nyugati jólétet. Ha ennek föltétele a demokrácia, üsse kő, legyen.
A nagy csalódás (pontosabban: pofára esés) ott történt, hogy a jóléti kapitalizmust a szovjet fenyegetés hívta életre, védekezésképpen. Ahogy megszűnt a szovjet fenyegetés, ami lehetővé tette rendszerváltást, nyugaton megszűnt a jóléti kapitalizmus.
Magyarországon a rendszerváltás azzal kezdődött, hogy megszűnt másfél millió munkahely, és az okostojások, a demokraták, megmagyarázták a népnek, hogy aki nem termel nyereségesen, arra nincs szükség. Hogy ki a felelős azért, hogy a melós, aki húzza az igát szakadásig, nem termel nyereségesen, azt nem magyarázta meg senki, mert a szakszervezetek jogosítványait is megnyirbálták, mint bolsevista csökevényt.
Hát megint csak ezt adta a demokrácia!
Az új komprádor burzsoázia egy vékony rétegétől eltekintve, amely megtollasodott a privatizációnak nevezett szabadrabláson, a rendszerváltásnak szinte mindenki a vesztese volt, és ezt az új demokrácia új vezérei: Antal József, Horn Gyula, Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor elfelejtették kompenzálni.
Így történt, hogy Magyarországon a vezérdemokráciából, különösen, miután Orbán alakította a vezért, könnyen, Európában talán legelőször, kiesett a demokrácia, mert a demokráciának a tömegek csak a torzképét ismerték, nem érezték a magukénak, így hát „a mi fiúnk”, Viktor, a Vezér ellenében nem is volt mit megvédeniük.
Apám ad hoc megfigyelése arról, hogy a bolsevista diktatúra az Egyházat másolja, vagyis, hogy a politika a vallásra épül, az európai szellemtörténtben először Karl Schmidt német jogfilozófusnál bukkan föl a 20. sz. elején, de nála a tétel nem csak a diktatúrákra, általában a politikára vonatkozik. Így aztán természetes, hogy a 30-as években Schmidt nagyon közel került a nácizmushoz.
A vallásos hit erejének a hanyatlásával a politika átveszi a vallás szerepét, belép a vallás helyére.
A politika transzcendencia nélkül egy csodátlanított világ, varázslat nélküli világ (Max Weber). Olajozottan működik, intézem a dolgom, élek a lehetőségeimmel, csak racionális okok-okozatok között mozgok, a létezés pragmatikus, nincs lidércnyomás, kellemes, de üres! „Nem értem, hogy miért szenvedek.” Mert persze szenvedek. Szerelmem megcsal, barátaim elárulnak, gyerekem kiröhög, a találmányomat ellopják, üzlettársaim becsapnak, betegségek kínoznak, halálfélelem gyötör, és elmúlik az élet. És nincs utána jutalom, nincs túlvilág. A politika-vallás megteremti a túlvilágot...
