Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2018.06.11.
Az Orbán-kormány az egymillió munkahely ígérete után gyors sikert akart, ezért úgy növelték a foglalkoztatást, hogy bármi áron szakmát adnak a gyerekek kezébe. Hogyan lehet funkcionális analfabéta gyerekeknek szakmát adni? Úgy, hogy csinálnak egy lebutított szakképzést – mondja Szilágyi János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara korábbi képzési és oktatási igazgatója, aki 2016-ban mondott fel. Ma már ő is sok mindent másképp csinálna.
– Orbán Viktor 2010-ben megkötötte azt a megállapodást, amely az iparkamara fennhatósága alá helyezte a szakképzést. Akkoriban a gazdaság szereplői közül sokan örömmel nyugtázták, hogy visszaáll a szocializmusból ismert 8+3 éves szakmunkásképzés, végre a gyakorlat dominálja a képzést, amiből kikerül az értelmetlen „közismeret”. Oktatáskutatók már akkor jelezték, ez nem jó irány. Ön akkoriban hogyan vélekedett?
– Akkoriban sok baj volt a szakképzéssel. Jó volt ugyan az irány, hogy a nyolcadik osztály után ne egyből kerüljenek a gyerekek a szakképzésbe, hanem két évig legyen egy szakmai-orientációs képzésük, és csak ezután kezdjék el a szakmatanulást. Ez volt a 8+2+2 szerkezet, amit később 2+3-ra hosszabbítottak, a tankötelezettséget pedig 18 évre emelték. Ez mind összhangban állt a nemzetközi trendekkel, az uniós csatlakozási követelményekkel. A törekvés jó volt, csak gyártásilag hibás.
– Ez a 2008-ig tartó korszak. A gazdasági szereplők nyomására Hiller István akkori oktatási miniszter rövidítette a szakképzés alapozó szakaszát, ezt 2010 szeptemberében vezették be 86 szakmában.
– A változtatások irányáról Kiss Péter munkaügyi miniszteri időszaka alatt született döntés. A problémák ugyanis addigra már kiütköztek. Megnövelték ugyan a képzési időt, felemelték a tankötelezettségi korhatárt, de a tanulók tudása, teljesítménye és alapkészségei nem fejlődtek. Szerintem az volt az egyik hiba, hogy a szakiskolából kisgimnáziumot akartak csinálni. Nem vették figyelembe, hogy ide olyan gyerekek érkeznek, akik alapvető írás-olvasási-számolási nehézségekkel küszködnek. Sokkal jobban el kellett volna vinni a képzést az alapkészségek megerősítésének irányába. És ami a legfontosabb tanulság: a tanárokat sem tudták az oktatásirányítók megnyerni maguknak. A kisgimnáziumi tananyagot nem lehetett olyan gyerekeknek nyomni, akik nem akartak egész nap a padban ülni...